„Az LMP-s politikus jelezte azt is: az SNI-s gyerekeknek nem csak oktató-nevelő, hanem differenciált fejlesztésben is részesülnek az intézményekben, aminek kivitelezéséhez a szülőnek otthon nincsen eszköze, kapacitása, felkészültsége vagy pedig egyszerűen fizikai ereje, épp ezért lenne nagy szükség arra, hogy legalább időben tájékoztassák őket arról, a kormány milyen intézkedésekkel igyekszik a tavaszinál megfelelőbb módon felkészíteni az oktatási intézményeket és a pedagógusokat egy esetleges újabb iskolabezárás hátrányainak kompenzálására.
»Egy esetleges digitális tanrend esetén nem garantálható, hogy a szülő, akinek a munkájában is ugyanúgy helyt kell állnia, képes lesz hatékonyan segíteni a kisiskolást a tanulásában, így számolnunk kell azzal, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók helyzete, állapota súlyosbodhat. Szeptemberig azonban még van idő arra, hogy az eddigi tapasztalatokat megvizsgálva olyan előkészületeket tegyünk egy esetleges következő iskolabezárásra, mellyel megelőzhetjük mind a pedagógusok további felőrlődését, a szülők túlterhelődését« – fogalmazott a képviselő.