Inverz

„Ne lépjen ide be senki, aki nem ismeri a geometriát! – állt az ókori Athéntól néhány kilométerre felállított platóni akadémia bejáratán a felirat. Ahogyan azt történelemtanulmányaiból bárki tudhatja, az akadémián Platón körül összegyűlő tanítványok célul tűzték ki, hogy helyreállítják a tisztességes kormányzatot a görög városállamokban. Hogyan jön ez most ide?

Az itthoni ellenzék október 23-án, a magyarság egyik legfontosabb nemzeti ünnepén a forradalomról kevés szót ejtett. Az emlékezés számukra sokkal inkább szólt saját győzelmük fitogtatásáról: nem tudták elégszer felidézni, hogy október 13-án bevették Budapestet, s előrevetítették, feltett szándékuk 2022-ben ugyanezt tenni az országgal is. Ne menjünk most bele abba, hogy mennyire tekinthető győzelemnek országos szinten az ellenzéki politikusok pozíciószerzése, ugyanakkor el kell ismernünk, a fővárosi eredményük nem lebecsülendő. A java azonban csak most jön: vajon hány tartható be a győzelem érdekében tett képtelen ígéretekből? Lehet-e közös nevezőre, elvközösségbe kerülni olyan embereknek, akiket kizárólag az egyéni haszonszerzés vezérel? Képes-e irányítani egy ereje teljében lévő fővárost egy olyan ember, aki a saját kerületében sem tudott rendet tartani?

Vélhetően ezek a kérdések Karácsony Gergely fejé­ben is kavarogni kezdtek első munkanapjain, ezért korábbi tervét megvalósítva megnyitotta a Városházát mintegy szellemi akadémiaként a »nagy gondolkodók« előtt, segítsenek neki válaszokat keresni. Beszivárgott tehát Gál J. Zoltán, a Népszava egykori főszerkesztő-helyettese és Lamperth Mónika, a DK vezette XV. kerület jegyzője, Gyurcsány bizalmi embere is. Megjelent Batiz András, a bukott miniszterelnök 2004 és 2006 közötti kormányszóvivője, de természetesen a »legnagyobb koponya«, aki már a választás másnapján tanácsokkal látta el az új városvezetőt, Demszky Gábor, egykori SZDSZ-es főpolgármester is. A volt városvezető húsz év alatt nemcsak a BKV-t, de Budapestet is adóssághegy alá temette, hozzá köthető az Európai Unió történetének legnagyobb korrupciós botránya, a 4-es metró projekt, számtalan be nem tartott ígéret és ordas hazugság.

Az egész olyan, mintha a platóni akadémia inverze kelne életre, Arisztotelész, Hérakleidész és Xenokratész tökéletes ellentétei, akik nagy öregekként keringenek a Városháza parkolójában a tanácstalan Karácsony körül. Merthogy az új főpolgármester a legfontosabb jeleit már kinyilvánította annak, mennyire haladó: biciklivel ment dolgozni az első munkanapján, Quimby-koncertet szervezett október 23-a alkalmából (a zenekar ezzel tisztára moshatta a tusványosi fellépésük után őket ért aljas vádakat, miszerint: mégsem vagytok liberálisok?), megnyitotta a Városházát az állampolgárok előtt a demokrácia csalhatatlan jeleként, és meglebegtette, hogy sóval hinti be a Liget projekt helyét, amely a fővárosban élő, maroknyi zöldforradalmár hippi szívén eddig is oly maró sebeket ejtett.”