Álmaimban Amerika

Természetesen az ügynek aztán bonyolult elágazásai keletkeztek. Hiszen a Nemzeti Hírszerzési Főigazgatónak (DNI) jelentenie kellett volna a kongresszus nemzetbiztonsági bizottságának a panaszt, amelynek hivatalból tudnia kell az ilyen esetekről. Ő azonban ezt szándékosan elmulasztotta. Ezzel szemben Michael Atkinson, a titkosszolgálatok legfőbb belső ellenőre a panaszt hitelesnek, a benne foglaltakat aggasztónak tartotta, így ő juttatta el az anyagot a kongresszushoz. Megy tehát a kézitusa ott is, de azért arrafelé léteznek szövetségi hivatalnokok, akik személyes egzisztenciájuk védelménél előbbre valónak tartják a haza üdvét.

Trump természetesen a szokásos harsánysággal kommentálta az ügyet a twitteren, mondván, ő, ugyan, hát hogy lenne már képes ilyen felelőtlen fecsegésre. Mire a New York Times gyorsan felsorol pár esetet, amikor az amerikai elnök fura dolgokat mondott tárgyalásai során például Putyin elnöknek is. Márpedig Putyin most is lehetett azon vezetők egyike, akinek Trump »ígért« valamit.

A lényeg azonban az, hogy arrafelé egy szövetségi alkalmazott, ha úgy látja, hogy a nemzet érdeke forog kockán, »bepanaszolja« akár az elnököt is. Tévedhet persze, de azért tanulságos, hogy nem az állását félti, nem sunyít, hanem teszi a kötelességét, amit a demokratikus mechanizmus rárótt. És ez azért mutatja az ottani intézmények erejét.

Mondom megint: képzeljük ezt el hazai viszonylatban, ahol a hatóságok között verseny van abban, hogy melyikük tudja látványosabban vegzálni a hatalom ellenfeleit, illetve abban, hogy melyikük képes öntudatosabban félrenézni a hatalmon lévők visszaélései láttán.

Nem leszünk mi valami Amerika sosem. Nem mintha minden szempontból hiányozna, de az állampolgári öntudat tekintetében nem lenne baj.”