Kórházi kassza

„Elég csak az utóbbi idők legemlékezetesebb próbálkozását feleleveníteni, amikor is Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár a kórházi kancelláriáktól remélte a megoldást, ám a kórházigazgatók, Lázár János akkori kancelláriaminiszter hathatós segítségével még azelőtt kifogták a szelet a vitorlájából, hogy egyáltalán felszedte volna a horgonyt. A kormányzati szereplők többsége persze tisztában volt, van azzal, hogy kórházigazgatók ellenében akkor sem vihetnek keresztül semmilyen érdemi változtatást, ha azokat jó ideje maga az állam nevezi ki és menti fel. Mert tetszik vagy nem, a kapcsolatrendszer meg legalább olyan masszív habarcs az egészségügyi rendszer falában, mint a hálapénz; nincs olyan főigazgató, de még csak osztályvezető főorvos sem, akinek ne lennének lekötelezettjei legalább a helyi, de sokszor a nagypolitikában is.

Ezért aztán nem is nagyon szokás egyszerre nagy tételben cserélni Magyarországon a kórházigazgatókat, az emberi erőforrások miniszterétől származó információk szerint most is csak alig tucatnyian aggódhatnak a jövőjükért a több mint száz intézményvezető közül.

Bár neveket még nem tudni, úgy hírlik, ők állnak a rendszeresen túlköltekező kórházak élén, amelyek miatt az Állami Számvevőszék igen markáns következtetésre jutott a magyarországi kórházakat illetően. Az ÁSZ elnökének azon kijelentései alapján pedig, mint hogy »ősbűn, hogy a kórházak egy része többet költ, mint amennyi pénz kifizetésére jogosult lenne« vagy hogy »elképzelhető, hogy a kórházigazgatók szórják el a pénzt«, minimum azt gondolhatnánk: a kórházakban vagy totálisan dilettánsok, vagy megrögzött gonosztevők garázdálkodnak.”