Fájóan hiányzik a mobilgát a Római-parton: mutatjuk galériánkat a vízalatti területekről
A helyzet elkeserítő, ezen a részen öntötte el eddig egyedül Budapesten a víz a lakott területet.
Gergő, hagyd az egészet a francba! Mire jutsz a miniszterelnökség-jelöltséggel?
„Amikor megtudtam, hogy értelmiségiből politikussá avanzsáltál az LMP-vel, csodálkoztam ugyan, de belefért a képbe: a rendszerkritikus, kicsit liberális, kicsit zöld formáció megalakítása összhangban volt azzal, amilyennek ismertelek. De 2013-tól már nem tudlak követni: az LMP majdnem szétverése (nem rajtatok múlt, hogy nem sikerült), aztán közös plakáton szereplés Gyurcsánnyal… Hová tűnt a politikát erkölcsi nézőpontból szemlélő, a szocikat lenéző és utáló liberális értelmiségi?
Most pedig, a miniszterelnök-jelöltség hevében, értelmiségi önmagadat teljesen meghazudtolva, olyan kijelentéseket teszel, amiket társadalomkutatóként egészen biztosan nem tennél (még akkor sem, ha egy politikusnak szükségképpen sokkal leegyszerűsítőbben kell fogalmaznia, mint egy kutatónak). Például hogy »a szegények ma már megfagynak otthon«. Ne haragudj, hol hallottad, és hogyan mondhattad bele a nyilvános térbe ezt a marhaságot?
Gergő, hagyd az egészet a francba! Mire jutsz a miniszterelnökség-jelöltséggel? Sokkal jobb tanár és sokkal jobb kutató vagy, mint politikus. Stresszelsz, nincs egy szabad hétvégéd, és a gyerekeid úgy nőnek föl, hogy legfeljebb a tévében látnak, vagy ha magaddal viszed őket valami értelmetlen, néhány száz fős ellenzéki tüntetésre. Hidd el: sokkal jobb és értelmesebb dolog elmenni az uszodába, egy-egy jó könyvet elolvasni, és a hétvégét szoci pártkongresszus helyett a gyerekeiddel tölteni. A politikát pedig a politikusokra hagyni. Mert ha magadba nézel, Te is tudod, hogy Te nem vagy az.
Negyedszázados ismeretséggel a hátunk mögött üdvözöl:
Felföldi”