Korforduló

„Ami 2017-ben Donald Trump elnöki tisztségbe való beiktatásával, majd a sorra következő nyugat-európai választásokkal történni, elindulni fog – Putyin orosz elnök mindinkább bizonyított bölcs mértéktartásával és a nyugati nagy nemzetek lassú, de biztos ébredésével párhuzamosan –: korforduló nyitánya. A most kezdődő esztendő, amit neveznek már a lázadás évének is, feltehetően az az év lesz, amikor Európa sorsa végleg eldől. Hihetetlenül izgalmas és fordulatos, nagy időszak előtt állunk – ami most kezdődik, végre olyan játszma lesz, amikor a végzet bábjátékában már nem kizárólag a túloldaliak mozgatják a figurákat: megmoccanhatunk. (Sportnyelven szólva: úgy tűnik, átvesszük a kezdeményezést.) Lehetünk boldogok és büszkék, bizakodók és reménykedők – lám, megértük, elértük, kicsit tán még elő is segítettük mindezt –, ám ne ámítsuk magunkat: a világ könyörtelen közönye a jót is simán besöpri a »nyereség« oldalra, s úgy van, ahogyan Ottlik Géza írta: hálára sem tart igényt a sors. Így korforduló táján tehát csak sóhajthatunk, megilletődötten és elszántan, szorongva és kétkedve is. Viszont hátradőlni nem szabad. Nem is ajánlott. A páholy kényelme csábító, de ajtaja zárva. (Legyen is, szigorúan.) Mert a játszma tényleg életveszélyes. Úgy is mondhatjuk: a tét mi magunk vagyunk. A létezésünk.”