Merkel és a szupergazdagok

„Milyen nehéz azt mondani, hogy keresztények és humanisták vagyunk, de nem hülyék.

Üzenem a liberálisoknak, hogy nem gyűlölöm a muszlimokat. Ha nem szeretek valakit, vagy akár szeretem, de nem akarok – mert nem tudok – vele együtt élni a lakásomban, nem azonos azzal, hogy gyűlölöm ezt a valakit. De akár gyűlöletté is válhat az érzés, ha az illető erővel be akar hozzám költözni, pláne, ha ezt sokadmagával tenné. A vallásukat nem szeretem, sőt más  vallást sem nagyon szeretek, mert annyi szenvedést és halált okoztak a világban. Még a szeretetet hirdető Jézus követői is mennyi borzalmat követtek el a múltban a vallásuk nevében.

Nem gyűlölöm a muszlimokat. De nem is akarom eltartani őket. És nem akarok Európában botokkal hadonászó saría-járőrökkel vitatkozni, hogy a lányom milyen ruhában járhat, a fiam hordhat-e a nyakában keresztet, vagy az unokáim ehetnek-e disznóhúst a menzán.

Amit Merkel akar, az őrültség. Megállapodásnak akarja nevezni, hogy kicseréljük az Európában lévő illegális bevándorlókat ugyanannyi, ugyanolyan, de már legálisnak mondott bevándorlóval. Cserébe ezért a végrehajthatatlan, sok pénzt követelő és még több haragot kiváltó, ám tökéletesen értelmetlen semmiért adnánk nagyon sok pénzt, azonnali vízummentességet és későbbi EU tagságot az iszlám egy kvázi-nagyhatalmának, amely magasról tesz az európai értékekre. Hogy a csudába van, hogy az EU vezetői még folytatják a tárgyalást Törökországgal?”