„Ilyenkor, de nem csak ilyenkor, lehet ugyan azt mondani, hogy a nacionalizmusok gátjai a közös európai identitás létrejöttének, s ennek nyomán a közös és határozott cselekvésnek. Tisztán racionális szempontból ez igaz is lehet. Mennyivel hatékonyabb lehetne példádul Európa, ha nem lennének az egységét szétszabdaló nemzetállamok. Ha létre tudna jönni valamiféle valóban közös Európa, Amerikai mintára, ahol azt lehetne mondani Budapesten, Rómában és Berlinben az Európai Bizottság elnökére, hogy az »én elnököm« – ahogyan teszik ezt amerikaiak milliói Los Angelestől New Yorkig. Tessék elképzelni európai mintára egy amerikai elnök-filmet az Európai Bizottság elnökének a főszereplésével. Ha nem tévedek, most mosolyogni tetszik.
Gondolatilag tehát el lehet képzelni a nemzeti identitások megszűnését és meghaladását, sőt még az is védhető álláspont, hogy az egység szempontjából ez lenne a racionális. Ám a történelem jelenlegi szakaszában nem úgy tűnik, hogy a nemzeti identitás mint olyan felszámolható, s felcserélhető lenne valamiféle tágabb identitáskerettel, amely valóságosan felülírja a nemzeti identitások sokféleségét, s létrehozza az immár nemzeti meghatározottságoktól mentes, »tiszta« európai identitást.
Az az elképzelés, hogy tisztán valamiféle elvont értékrend és racionalizmus alapján a szó jó értelmében vett nacionalizmusok akaratlagosan felszámolhatók, életszerűtlennek bizonyul, mert nem számol a kötődések, a valahová tartozások, az otthonélmények, az emlékezetek, a temperamentumok, a szokások, az életformák, a nyelviség erejével és tartósságával. Egyáltalán, a tisztán racionális emberbe vetett hit, amely úgymond képes leszámolni előzetes történeti meghatározottságaival, nem számol az emberi-közösségi lét olyan tartományaival, amelyek csak olyan homályos fogalmakkal ragadhatók meg, mint identitás, érzület, mentalitás. De attól, hogy nehezen megragadható, még nagyon is valóságos. Mert azt ugyan tudjuk, hogy a nemzeti tudat történeti képződmény, ám hamis logika ebből azt a következtetést levonni, hogy történetisége miatt egy szimpla gondolati aktussal felszámolható. Európa fogalmilag ugyan megalkotta önmagát, de mintha hiányozna ebből a konstrukcióból a lélek, s nyomában az a lelkesültség, amely minden valódi egységnek a forrása.”