„A bukásnál a legtöbb elemző szerint az játszhatott szerepet, hogy a baloldali képviselők egy része nem tartotta be a vélelmezett paktumot, amely a két legnagyobb, egymással rivalizáló politikai erő, a néppárti és a szocialista frakció között köttetett. Pontosabban, arcvesztés nélkül nem ereszthették át csont nélkül Orbán volt helyettesét. Vagyis a politikai bosszú vágya erősebbnek bizonyult a (közös) politikai érdeknél. (...)
De hogy kerülhette volna el ezt a helyzetet Navracsics, ha a pótvizsgával politikailag kényes helyzetbe szorították. Egyfelől lehet úgy válaszolni a kérdésre, hogy sehogy nem kerülhette volna el. Vagyis: tudnia kellett, hogy volt kormányzati szerepvállalása nem maradhat konzekvenciák nélkül. Amiből az a politikai lecke következik, hogy sokszor a pillanatnyi haszon érdekében hozott, nem elvszerű kompromisszum utólag válik drágává. Másfelől viszont lehet azt mondani, hogy ha tényleg meg kellett lépnie, akkor tudatosan és határozottabban elő kellett volna készíteni Navracsics »szakítását« kormányzati múltjával. Például előzetesen, már jelölése pillanatában kiadni egy olyan nyilatkozatot, amely kezelni igyekszik a korábbi politikai szerepvállalásával kapcsolatos kritikát, világossá téve, hogy EB biztosként tiszta lappal kíván indulni, vagyis lezárja a kormányzati politikusi tevékenységét, és meghirdetve európai politikai szerepvállalása új elvi kereteit. Egy harmadik opció az lenne, hogy jó lelkiismerettel vállalni tudja kormányzati működését, és kitart mellette, akár a bukást is kockáztatva, de megőrizve személyes politikai integritását.”