Azzal, hogy megy a visítozás nem létező – kormányzati szinten biztosan nem létező – náci farkasok miatt, már nem lehet nyerni. 1994-ben még lehetett, 2002-ben is, de ennek vége. Értik?
„Még egyszer, hátha nem lesz félreérthető. Figyelemmel arra, hogy néhány pontot leszámítva nincsenek közös értékek, hogy máshol vannak a hangsúlyok, és hogy a két oldal megkérdőjelezi a másik őszinteségét – egyrészt az ún. demokratikus vívmányok, másrészt az ún. nemzeti érdekek tiszteletben tartása tekintetében –, ilyen módon elemezni lehetetlen. (Számomra pl. belga demokratának lenni az egyetlen vállalható pozíció.) Odáig eljutni pedig a hülyeség konkrét és kézzelfogható csimborasszója, hogy Török demokratikus elkötelezettségét kérdőjelezik meg. Oké, le lehet őt fideszesezni-orbánistázni – akár engem is, ugye, amint az szerénységem ellenére egyszer-másszor megtörténik –, de ezzel nemcsak az alany, az állítmány is elhelyeződik a megfelelő skálán. (A lekommunistázást most hagyjuk, az magától értetődik gyakran.)
De tegyük fel, hogy elfogadom Tokfalvinak ezt a mondását, mert miért ne: »A valóságban a jó kormányzás eredménye, ugye, az volna, ha például a nettó reálkeresetek elérnék legalább a nálunk mélyebbről indult posztkommunista országok szintjét, mert már egy ideje nem azzal a pár százalékkal alacsonyabbak Magyarországon, mondjuk, Észtországhoz vagy Lengyelországhoz képest, amennyivel a rezsicsökkentés most átmenetileg besegít.« Csakhogy ha ez stimmel – akár a GDP-vel vagy bármelyik hasonló adatsorral, esetleg a fejlődési tendenciákkal helyetessítve-kiegészítve –, és lehántjuk az ideológiai katyvaszt, akkor megint ott tartunk: az az elmúltnyolcév gyatrábban teljesített, mint bármelyik másik kormányzás ez alatt a két és fél évtizednyi szerencsétlenkedés alatt.
És itt vissza is jutottam az eredeti felismeréshez. Lassan mondom, hogy magam is értsem.
Azt állítja Török, hogy a magyar ellenzék semmire sem fog vergődni. Egyrészt addig, amíg nem oldja meg a belső problémáit – azaz nem nyeri meg valaki a baldominancia-harcot –, másrészt addig, amíg nem jön rá, hogy másfajta üzenetek kellenek. Azzal, hogy megy a visítozás nem létező – kormányzati szinten biztosan nem létező – náci farkasok miatt, már nem lehet nyerni. 1994-ben még lehetett, 2002-ben is, de ennek vége. Értik?
Nem egy nagy vaszizdasz ez mellesleg, de úgy látszik, mégis nehéz tudomásul venni az igazságát balfelől. Hogy miért érzem ezt porblémának személy szerint? Azért, mert nincs hova fordulni, ha elegem van Orbán Viktorból. Márpedig unom őt.”
Zárug Péter Farkas és Török Gábor mutatta be kedden legújabb kötetét. A szerzők állítják, ha meg akarjuk érteni a 2010–2026 közötti időszak magyar politikáját, ahhoz meg kell értenünk Orbán korának sajátos szerkezetét.
Orbán Balázs reagált Magyar Péter karmelitás akciójára: azok nem a volt kormánytagok, hanem a magyarok épületei.
Ekkora cirkuszt akkor csinál az uralkodó, ha fogytán a kenyér.
Orbán Anita rögtön megígérte, véget vetnek az EU-val szembeni „zsaroláspolitikának”.
Bebetonozott meggyőződés a baloldalon, hogy Orbán és a Fidesz körei uralják a magyar médiapiac 80 százalékát. De vajon honnan származik ez nemzetközileg is sokat hivatkozott adat a médiáról, és milyen problémák vannak vele?
Az új bolgár miniszterelnök többször méltatta a volt magyar kormányfőt.
A globális olajkészletek két hónap alatt 5 millió hordóval csökkentek – írta Tóth Máté energiajogász.
Németh Balázs szerint az ügy az 1990 óta eltelt időszak egyik legsúlyosabb médiaszabadságot érintő botránya lehet.
