A hagyomány mítoszába a beteg lélek kapaszkodik

A magyarságot éretlennek tartó Kazinczy után kétszáz évvel felnőtté vált már a nemzet?

Nehéz megkerülni ezt a metaforát, amelyben gyerekesnek, éretlennek láttatjuk saját magunkat, bár lehet, hogy a hisztérikus öregség találóbb arra az állapotra, amelyben ma vagyunk. Szakítani kellene azokkal a mítoszokkal, amelyek meghatározzák a közbeszédet, új nyelvet kellene találni a dolgainkra. Úgy látszik, ez sokkal hosszadalmasabb és nehezebb folyamat, mint azt mondjuk a rendszerváltásnál gondolni lehetett. Nyilván egy sokszoros vereséghalmazzal birkózó országban nehéz a hibákkal szembesülni, mert szinte alig találsz olyan történelmi időszakokat, amikor valami jól sikerült. Egy történelmi regény szerzőjeként persze nem kárhoztathatom azt a mentalitást, hogy túl sokat foglalkozunk a múlttal, de nyilván az is tény, hogy ameddig nem alakítunk ki tiszta viszonyt a múlttal, a jövőkép is homályos marad.

Mi kell a szembenézéshez?

Alapvetően nyelvi problémának tartom a mai Magyarország közéleti betegségeit. A nyelven keresztül gondoljuk el a világot, annyi látszik belőle, amennyit a nyelv enged. A politika, a filozófia vagy a pszichológia fogalmai máig nem tudtak elég mélyen beépülni a magyar nyelvbe, nem lettek szerves részei az anyanyelvi mentálhigiénének, fenn ragadtak a csak kevesek által bírhatóan ritka levegőjű magashegyi alaptáborokban.

Ezért nem értjük, hogy a demokrácia nem a választott többség uralma?

A magyar nem indoeurópai nyelv. Így például a demokratikus politikai kultúra fogalomtárát még távoli asszociációkkal sem tudjuk összefüggésbe hozni valamely ismerős konyhanyelvi kifejezésünkkel. A nyugati nyelveknek könnyebb dolguk van, ők közvetlenebb viszonyban vannak a műveltségi szavakkal, hiszen rokonaikat használják a mindennapokban. Nem érzem magam elég felkészültnek ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására, csak tapogatózom. És ebben a tapogatózásban az is lényegesnek tűnik, hogy az ország a szocializmus alatt lényegében 40 évet kómában töltött, és amikor felébredt, addigra a világ megváltozott körülötte. Nem beszéltük a nyelvet, amelyet körülöttünk használnak. Nincsenek nagyon reflexeink, sem válaszaink erre a világra, archaikus, idejétmúlt, rosszabb esetben bűzlő és rothadó tanokkal operálunk. A Kitömött barbár felől nézve azt állítom, hogy a Kazinczy-féle gondolkodás nem csupán nyelvet kívánt újítani. A megújított nyelv által egy olyan világot akart létrehozni, amelyet a klasszicizmus és a felvilágosodás esztétikája, szépség- és harmóniaeszménye rendez be igazságosra és szabadra. Egy intellektuálisabb, filozofikusabb, problémaérzékenyebb kultúrát, mint amilyen végül a romantika nyomán a miénk lett. A mai magyar műveltség fősodra a romantika, máig ez az egyeduralkodó a közízlésben. S bár társadalmi értelemben elérte a szélesebb körű művelődést és ezzel a tömegesebb polgárosodást, az alapos megértést eredményező, pontos nyelvhasználat nem alakult ki, és ennek szerintem most isszuk meg a levét.”