„Türelmetlen vagyok, meglehet, - igen, az vagyok, - de izgatottan várom, mikor szólal meg végre valamelyik magas beosztású fideszes vezető, számon kérni Gaudi-Nagy Tamáson minősíthetetlen bírósági viselkedését. Nem a cím- és rangkórság említteti velem a »magas beosztást«, hanem a nemzedéki megfontolás. Ha jól emlékszem, a rendszerváltáskor ezek az ifjak azzal léptek be a közéletbe, hogy ők a Bibó-kollégium generációja. Nos, most, amikor elérkeztünk a Horthy reminiszcenciák föltámasztásához, Bibó István életműve soha nem volt időszerűbb, magam szorgalmasan bújom. (...)
A legfrissebb legendát, amely Horthy érdemeiként tünteti föl a budapesti zsidóság »megmentését« a deportálásoktól, Bibó azzal cáfolta meg, hogy ezt a hajdani kormányzó külföldi kormányok, (köztük a semleges svéd kabinet) és egyes magyar egyházak sürgető nyomására tette csak meg. És hozzáfűzi, hogy a fővárosi gettók kialakítása a kiéheztetésen és embertelen körülményeken túl, megteremtette annak a lehetőségét is, hogy kisebb mértékben ugyan, mint a haláltáborokban, de a nyilas briganti különítmények a fővárosban is tömegesen gyilkoljanak. A felejtés, feledtetés néha hasznos lehet, de a tagadhatatlan tényeket nem teszi semmissé.”