Itt érkezünk el a film egyik legérdekesebb pillanatához: Tiba Zsolt református lelkész a hit révén hozta közelebb egymáshoz a színmagyar református és a cigányokból álló baptista gyülekezetet. Meghívta ugyanis Lakatosékat egy református istentiszteletre, ahol az áhítatos orgonaszóval kísért énekeket követően gitárzenével éltették a cigányok az Urat. A református lelkész egyébként egy néhány évvel korábbi felvételen még arról beszélt, hogy kicsit fél a református gyülekezet esetleges reakciójától, ám a 2012-es közös istentisztelet után többen is megköszönték a baptisták vezetőinek a szolgálatot.
A film a hit kérdésen túl súlyos társadalmi témákat is feszeget. A munkanélküliség és rossz életkörülmények kilátástalanságában tengődő csekei cigányok számára integrációs erővel bírt a baptista vallás, összefogta a közösséget. Később persze voltak súrlódások – ahogy minden közösségben vannak –, főleg a pénz miatt. De ahogy a vetítés utáni beszélgetésben is elhangzott: egy idő után minden kisközösségben felmerülnek azok a problémák (mint pl. a korrupció), amelyek az össztársadalomban is megoldatlanok.
Ahogy nézzük a filmet, egyre inkább motoszkál a fejünkben a cigánysággal kapcsolatos alapprobléma: szegregáció vagy integráció? Hogyan lehet a kulturális különbségeket hosszabb távon kezelni? Tiba Zsolt református lelkész az integráció útját választotta: a kiforrni látszó baptista gyülekezetet megismertette a református úttal is, a cigányság közül néhányan hozzá járnak, ha teológiai kérdések merülnek fel bennük. Emellett a hit által közelebb került egymáshoz a falu magyar és cigány közössége is. A film ugyan nem válaszolja meg a fenti alapkérdést, de a benne látott példa azt sugallja, hogy az integráció bizonyos formái célravezetőek lehetnek. A vetítést követő beszélgetésben Tiba Zsolt elmondta: jelen pillanatban a baptista gyülekezet nem működik, de Lakatos Tibor teológiát tanul. Ebből tehát hosszú távú „projekt” lehet, amelynek hatásai szintén csak hosszú távon ellenőrizhetőek.