Ó, Mr. Alkohol…

„Degeszre esszük magunkat tenger gyümölcseivel és hozzá jófajta luzitán bort iszunk – ez volt a terv. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyáltalán nem ment könnyen otthagyni Lolababát brüsszeli lakásunkban, így már a lépcsőházban furcsa tudatállapotba kerültem...) A tervhez képest a valóság az lett, hogy az első pohár bor után fejre álltam, és furcsa nyelven kezdtem beszélni.

Alkohol hatása alatt általában saját, külön bejáratú nyelvet használok a kommunikációra. Ez abban nyilvánul meg, hogy egy, a fejemben még értelmes angol vagy magyar mondatot általában azzal teszek nehezen dekódolhatóvá, hogy kimondása közben egy-egy szót valami teljesen más, oda nem illő szóval helyettesítek. Mindezt úgy, hogy közben szemem sem rebben. Csak amikor az utolsó hang is elhagyta a számat, veszem észre magam is, hogy a közléssel valami nem stimmelt – valószínűleg az, hogy tökéletesen értelmetlen. Például. Azt készülök javasolni a férjemnek, hogy rendeljünk közösen többféle előételt, így mindketten mindent megkóstolhatunk. Logikus, meggondolandó, szerethető javaslat, igaz? Namármost, amikor kimondva ez úgy hangzik, hogy:

»Szerintem rendeljünk háromféle sövénynyírót, mert akkor beleszagolhatunk többféle ételbe is« – na, akkor már nem biztos, hogy az ötlet komoly támogatottságra számíthat.

Fent említett brüsszeli vacsoránk a továbbiakban úgy zajlott, hogy amíg én próbáltam a csecsemőszoptatás kilenc+tíz hónapos absztinenciája után egy pohár bortól megbolondult agyamat visszaterelni az emberi kommunikáció normális keretei közé, addig Alex (meg a szomszédos két asztal) könnyesre röhögte magát rajtam. Aztán hazamentünk, és én újabb két hónapig nem ittam, mert nem szeretem, ha nem vagyok ura a helyzetnek.”