Kinn a bárány, benn a farkas?

„Hat éve írtam utoljára a Népszabadságba, reagáltam egy személyes(kedő) kihívásra. Az oktatásügy jogi botlása volt a korabeli tárgy, mellékszálán felbukkant a jászladányi iskolaügy is. A lap Czene Gábor úr két cikkben foglalkozik a Legfelsőbb Bíróságnak a jászladányi iskolaügyben hozott határozatával (Győztek a jogvédők és Nincs vége). Mindkettőben a részrehajló megállapítások mellett szán egy bekezdést, s ad egy fullánkos prognózist nekem is. A morális és alkotmányos indokból vállalt ügyvédi közreműködésemet »megfejthetetlen okból« valónak minősíti, lelkes támogatásnak. Kifejez bizakodást, hogy a »piszkos játszmában« már nem lennék hajlandó közreműködni. Megtöröm a vállalt csendet. Csakis korrekt ügyet vállaló jogi képviselőként, pártoktól független jogvédőként, egyben a sajtójog és -etika oktatójaként megosztanék az olvasóval néhány megfigyelést és következtetést.

Tíz éve látom el díjazáshoz nem kötött munkám, támogatásom feltételeként tartom: Jászladány és az ő iskolaügye nem az, aminek tendenciózusan, súlyos politikai és emberi kártevéssel, haszonleséssel messziről lefestik. Nem lehetne hamisan, botrányra hangszerelt jelkép, mert »mindössze« valóságos személyek, családok megrendítő, őszinte törekvése a tanulni vágyó gyerekek előre jutására. Annak próbája, hogy aki akar tanulni, taníttatni és így boldogulni, azt ne akadályozhassa meg ebben az, aki erre nem képes, de főleg nem hajlandó. Borzasztó konkrétumokkal lehetne szolgálni. (Czene úr cikkének fórumbeli kommentjei higgadtan sorolnak rémes jászladányi tényeket, adnak keserű, de reális lakossági véleményt, fejeznek ki empátiát is a nehéz sorsúak iránt.) Ugyanezt tapasztalom magam is Ladányban, igen, díszpolgárként. Ám a nehéz sors és a közösségellenes, semmilyen normát nem tisztelő, másokat olykor direkt sértő-bántó magatartás két külön világ. Más és más eszközökkel kellene ellenük fellépni. Ezt akceptálni a bizarr helyi és országos szintű jogvédelem nem tudta, nem akarta. Négy éven át majdnem 20 bírósági tárgyalásunk volt az egyik »ladányi« ügyben. Egy felelősségvállaló mondata, egy valóságos érve nem volt benne a meghallgatott minisztériumi vezető tanúknak. Talán politikai filozófiájuk mentén jót akartak a köznek, de rosszat tettek Ladánnyal.”