UNESCO

2016. július 9. 14:03
Tudomásom van róla, hogy Lázár János L. Simon László esetében több hónapja, s többször is közölte a világos álláspontját, elvárásait. Ha valakinek szelektív a hallása, azzal nem tudok mit kezdeni. Interjú.
Mandiner.fesztivál
Igazi civilek
2016. május 4. 17:20
A néptánc nemzeti létünk egyik alapja, a táncházban pedig megvalósul a teljes szabadság – jelentette ki Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója a május 7-i Táncház napja alkalmából rendezett budapesti sajtótájékoztatón. Szombaton New Yorktól Kárpátaljáig számos kül- és belföldi településen lesznek táncházas ünnepségek, este pedig gálaműsor zárja a napot a Zeneakadémián.
Mandiner.Közép-Európa
2016. május 2. 11:38
A Pravda című szlovák lap szerint Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter indulni fog az ENSZ-főtitkári posztért. A V4-ek közül Szlovákián kívül más nem állít jelöltet, ezért Lajcák valószínűleg elfogadható lesz a visegrádi országok számára.
Mandiner.fesztivál
Szellem, tánc
2016. május 2. 10:55
„Egy selejt században éltem” – mondja Novák Ferenc „Tata” koreográfus a Mandinernek. Az erdélyi születésű, 85 éves, legendás néprajzos-koreográfus szerint mindegy, hogy milyen színű kormány van, mindenki korrupt. A Magyar Művészeti Akadémiából kilépett Novák Tata szerint általános probléma a hiányos műveltség és nagy hiányosságok vannak a néptáncos mozgalomban is. De ahogy fogalmaz: „Aki alkot és tehetséges, bármilyen művészeti ágban, azt nem lehet agyonverni”. Nagyinterjúnk Novák Tatával néptáncról, népi kultúráról és a közéletről.
Mandiner.fesztivál
2015. december 14. 11:54
Nyert a Design Terminál pályázata, az UNESCO felvette Budapestet a Kreatív Városok Hálózatába. Közép-Európából elsőként a magyar főváros kapta meg a „Design Városa” címet.
Mandiner.bor
2015. november 12. 22:05
Világörökségi bormúzeumot nyitottak Tokajban azzal a céllal, hogy legyen egy olyan központi kiállítóhely a borvidéken, amit mindenki látni akar.
2015. november 9. 14:30
Kétharmados többség kellett volna Koszovó UNESCO-tagságához, a jelenlévő országok képviselői közül azonban csak kilencvenketten szavaztak igennel. Ötvenen nemmel, huszonkilencen pedig tartózkodtak. Koszovó 2008-ban vált ki Szerbiából.
Mandiner.keresztény
Kereszténység – nemzet – szabadság
2014. szeptember 30. 9:49
Október 11-én, szombaton a fővárosi Párbeszéd Házában egész napos konferenciát tartanak, a cél a kérdés történelmi távlatainak bemutatása.
2014. június 4. 18:30
Június 4-től négy éven át Magyarország is tagja a Szellemi Kulturális Örökség Megőrzése Kormányközi Bizottságának, így közvetlenül is részt vesz az UNESCO szellemi kulturális örökség politikájának alakításában.
Mandiner.keresztény
Nemzetbiztonsági veszély?
2014. április 19. 13:28
Leromboltatná a híres Szent Katalin-kolostort egy egyiptomi tábornok, mivel az szerinte veszélyt jelent a nemzetbiztonságra. Az 1500 éves kolostort szerinte igazából 2006-ban építették, lakói pedig a „görög megszállókat” védelmezik.
Felelősség
2014. január 28. 8:04
A magyar állam egyes vezetőit súlyos, személyes felelősség terheli a magyar zsidók deportálásáért. Saját polgáraik halálra ítéléséért – jelentette ki Lázár János Párizsban. A politikus szerint a megkésett bűnbánat mellett ugyanakkor beszélni kell a jókról, az embermentőkről is.
Diplomácia
2013. november 6. 18:11
Martonyi Jánost az UNESCO közgyűlése apropóján tett párizsi látogatása során értük utol telefonon. A külügyminisztert az UNESCO magyar vonatkozású projektjei és a magyar-francia kapcsolatok mellett az NSA lehallgatási botrány újabb fejleményeiről is kérdeztük.
2013. július 24. 9:39
Az ókori romváros több restaurált épületét megnyitják a látogatók előtt. Az épületek a restaurálás után is az UNESCO Világöröksági listáján maradhatnak.
2013. május 29. 19:45
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára szerint a mindennapos testnevelés tavaly szeptemberi bevezetése fontos mérföldkő volt a fiatalkori sportolás megerősítésében.
2013. május 28. 21:06
A kulturális sokszínűség védelmének fontosságát és az anyanyelv megőrzésének jogát hangsúlyozta kedden zárult romániai látogatása során Bogyay Katalin, az UNESCO közgyűlésének elnöke, Magyarország UNESCO-nagykövete.
Mandiner.fesztivál
2013. február 7. 10:10
Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik ma a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át mintegy ezer jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.
2012. december 5. 19:34
Felkerült a matyó hímzés az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára
Mandiner.bor
2012. október 2. 16:38
Az idén tíz esztendeje annak, hogy a tokaji borvidék kultúrtáj kategóriában megkapta a világörökségi címet. Ebből az alkalomból szerveztek szakmai konferenciát Sárospatakon – az itt elhangzottakat foglalta össze videójában a Szerencsi TV.

összesen: 69 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 következő utolsó