szabad piac

Mandiner.makronóm
2019. július 4. 08:45
A szocialisták lopásból osztogatnak az általuk behozott migránsoknak – véli Steve Pejovich, aki szerint Brüsszel szép lassan elpusztítja a sokszínű európai kultúrát és elveszi a tagállamok politikai szuverenitását, így ma Brüsszel az emberarcú Moszkva. Az Osztrák-Magyar Monarchia volt az ideális megoldás régiónk számára, a szocializmus azonban lerombolta a joguralmat. A Magyarországot fasisztának nevező Nobel-díjas Stiglitznek Nobel-díjat sem adott volna, Obama közgazdászait egyetemen sem alkalmazná, Trumpot kedveli, Sorossal viszont nincsenek jó tapasztalatai. A Makronóm interjúja.
Politikai teológiák
2019. június 13. 12:15
A népszuverenitás, a demokrácia, az emberi jogok, a szabad piac, a kommunizmus, a nácizmus és radikális környezetvédelem is teológiai fogalmakat használ és teológiaként működik – semmivel sem racionálisabbak, mint a középkori keresztény teológia. Így érvel új kötetében Nyirkos Tamás filozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára.
2018. július 17. 16:23
A progresszívek ma a globális tőkével szövetkeznek, mint a Pride-ok egyértelműen mutatják. A keresztényeknek ezért a munkásosztály mellé kell állniuk. Kulturális reálpolitikára van szükség.
2018. május 2. 14:36
Nehéz úgy támogatni a teljesen szabad piacot, hogy közben azt várjuk, hogy társadalmi intézményeink – a család, az egyház, stb. – stabilak maradnak.
Gazdaság, földrajz
2018. február 19. 11:35
„Tény, hogy vannak országok, amelyek beszorultak egy közepes bérszintre, amiről nem tudnak elmozdulni. Ez a 22-es csapdája” – mondja Anthony Venables oxfordi közgazdászprofesszor, a gazdaságföldrajz egyik legelismertebb kutatója a Mandinernek. Venables állítja: nem szabad a piacra bízni mindent, szükség van az állami kontrollra is; a munkaerő elvándorlása viszont korlátozza azt, hogy egy ország a saját sorsának ura lehessen. Nagyinterjúnk.
Mandiner.makronóm
2017. december 9. 15:18
Ehelyett a magántulajdonról és a diszkriminációhoz való jogról van szó.
Mandiner.makronóm
Vallás és növekedés
2017. október 3. 09:49
Kutatók bizonyították, hogy a vallás és a hit anyagilag is gazdagabb társadalmat eredményez. De mi vár a gazdaságra ha elveszítjük hitünket, és hogyan előzhetjük meg a károkat? – teszi fel a kérdést Fernando Lozano.
Brexit
2016. október 12. 19:40
London célul tűzte ki, hogy a brit vállalatok az EU-tagság megszüntetése után is hozzáférjenek a belső EU-s piachoz – jelentette ki Theresa May a londoni alsóházban. A brit miniszterelnököt a gazdaság legnagyobb szektorainak képviselői többször figyelmeztették: az EU-s belső piac elvesztése nagyon komoly károkat okozhat az Egyesült Királyságnak.
2016. május 2. 15:05
Minden negyedik németországi munkahely függ az exporttól, így Németország érdeke a TTIP-tárgyalások sikerre vitele és mielőbbi lezárása – jelentette ki Steffen Seibert, a német kormány szóvivője hétfői berlini sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy a Greenpeace hétfőn dokumentumokat hozott nyilvánosságra a tárgyalásokról.
2016. május 2. 09:34
A szervezet szerint a TTIP szabadkereskedelmi egyezmény botrányos a környezet- és a fogyasztóvédelem szempontjából.
Burke, Oakeshott, Hayek
2016. április 22. 09:08
A konzervatív sosem lehet nyitott gondolkodású – szögezte le Robin Harris, Margaret Thatcher volt tanácsadója a Danube Institute által a Pázmány bölcsészkarán rendezett előadásában. Harris szerint az angolszász konzervatív gondolkodásban a változás gyanús, veszélyes dolog, viszont a kulturális konzervativizmusnak szüksége van a gazdasági liberalizmusra. Horkay Hörcher Ferenc, az MTA Filozófiai Intézetének vezetője arra mutatott rá: nem biztos, hogy a kontinensen és Magyarországon egy az egyben alkalmazható az angolszász modell.
2016. április 4. 16:22
Hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy a magyar politikánál sunyibb és korruptabb nem létezik – erre tessék, összesen egy darab bukott-visszavonult fideszes exállamtitkárt sikerült találni az irdatlan hosszú listákon.
2016. március 8. 11:22
Morvai Krisztina szerint az egységes piac és a munkaerőpiaci integráció gyarmatosítást jelent, míg a szabadkereskedelem a munkabérek leszorítását és a helyi mezőgazdaság tönkretételét.
2015. december 20. 18:18
A populizmus a liberális demokraták egyik kedvenc szitokszava. Pedig nehéz elképzelni, miként lehetne kiiktatni a populizmust a politikai életből a tömegdemokrácia korában.
2015. december 12. 16:14
Az a fideszes szemfényvesztés, hogy a Nyugat válságban van, súlyos áldozatokat fog követelni a magyar néptől, amely nagy részének nincs pontos képe arról, hogy mi tesz egy civilizációt sikeressé.
2015. október 30. 14:26
A szabad piac nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy szabadon be lehet csapni a vevőt, fogyasztót. A szerződések betartatása a szabadpiac létének alapvető feltétele.
2015. június 29. 10:00
A bejelentett görögországi tőkekorlátozásokat az Európai Bizottság gyorselemzésnek vetette alá, s az intézkedéseket indokoltnak tartja – közölte Jonathan Hill, az Európai Bizottság pénzügyi stabilitásért felelős tagja. Ugyanakkor hozzátette: lehető leghamarabb vissza kell állítani a tőke szabad áramlását.
Free Market Road Show
2015. június 3. 13:40
Nem várt helyről kapott méltatást az orbáni unortodox gazdaságpolitika: a libertárius és szabadpiaci ideológiát népszerűsítő, nemzetközi Free Market Road Show budapesti konferenciáján méltatták a magyar egykulcsos jövedelemadót, ami szerintük minél alacsonyabb, annál jobb; Magyarországnak pedig valóban jobb, ha kívül marad az eurózónán. A vita magyar résztvevői viszont a hazai rendszerváltás és kapitalizmus hibáira hívták fel a figyelmet. Tudósításunk.

összesen: 33 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó