2023. április 22. 15:30
Gyöngyösi Márton és Cseh Katalin hívta fel egy észt EP-képviselő figyelmét a témára – csakhogy ezzel az Egyesült Államoknak is odaszóltak.
2023. április 11. 20:12
Magyarországon ugyanakkor nem tartóztathatnák le, mert „nem hirdették ki a Nemzetközi Büntetőbíróság statútumát”.
2023. április 1. 17:48
A lap szerint a Nyugat komoly lépést tett annak érdekében, hogy Moszkva imperialista összeesküvőit felelősségre vonja Európa utóbbi hét évtizedének legpusztítóbb háborújáért.
2023. április 1. 5:58
Itt van a Nemzetközi Büntetőbíróság „hírhedt” listája.
2023. március 27. 7:00
Ha a Kreml urának is sok lenne az orosz háború, számos irányban meg tudna lógni Oroszországból anélkül, hogy letartóztatnák.
2023. március 23. 11:35
A brit lap szerzője szerint Milosevics is bíróság elé állt, ebből az következik, hogy Putyin sem áll a jog felett.
2023. március 23. 7:20
Úgy látják, hogy az elfogatóparancs végrehajtásának megkísérlése hadüzenetként értelmezendő.
2023. március 21. 9:50
Az államtitkár azokra a kijelentésekre reagált, amik szerint Magyarország megvétózta a Putyin ellen kiadott elfogatóparancsot.
2023. március 21. 6:53
Azt közölték: csak egy olyan állásfoglalást elleneztek, amelyet Josep Borrell akart kiadni az Unió összes tagállamának nevében.
2023. március 20. 22:53
Trump egykori nemzetbiztonsági tanácsadója illegitim szervezetnek minősítette a Nemzetközi Büntetőbíróságot.
2023. március 20. 20:57
A portál értesülése szerint az EU igazságügyi miniszterei nyilatkozatukban támogatták volna az elfogatóparancs kiadását, de Magyarország vétót emelt.
2023. március 20. 20:36
Az opcióit egyértelműen szűkíti, soha nem fog kedvenc Biarritz-ába menni, és a Riviéra is felejtős most már biztosan.
2023. március 20. 12:42
A háborús bűncselekmények nem évülnek el – hangoztatta Karim Khan.
2023. március 20. 7:44
Vlagyimir Putyin nyáron érkezhet az oroszokkal jó viszonyt ápoló országba.
2023. március 20. 6:00
A civilek elleni súlyos bűncselekmények hágai börtöncellához vezethetnek – üzente a Human Rights Watch. A büntetőtörvényszék döntését lelkesen fogadta az Open Society Foundations is, ám szakértők szerint a lépésnek leginkább szimbolikus üzenetértéke lehet. Hiszen sem Oroszország, sem például az Egyesült Államok nem ismeri el az ICC joghatóságát.
Megszólaltak a németek: Kiadják Putyint a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, ha a területükre merészkedik
2023. március 19. 13:59
A német igazságügyi miniszter szerint a Nemzetközi Törvényszéknek a lehető leghamarabb az Interpolhoz kellene fordulnia.
2023. március 18. 18:00
Az orosz elnök ellen kiadott elfogatóparancs minden ICC-tagállamot kötelez, így Magyarországot is. Hazánk nagy bajban lenne, ha ide menekülne Putyin.
2023. március 18. 17:20
A német kancellár úgy véli, senki sem áll a törvények fölött.