Kapu Tibor ajándéka úgy meglepte a magyar olimpiai bajnokot, hogy majdnem a szava is elállt (VIDEÓ)

„Az nagyon komoly!”

A magyar klasszis nagy tempót diktált, vezetett is, de végül a negyedik helyen zárt a 100 méteres hátúszás döntőjében a szingapúri vizes világbajnokságon.
Kós Hubert nem kapta el túl jól a rajtot (0.63 másodperces reakcióidő), ugyan csak negyediknek fordult, de fantasztikus víz alatti munkájának köszönhetően az élre került a szingapúri vizes világbajnokság 100 méteres hátúszóversenyének keddi fináléjában. A 22 éves magyar klasszis húsz méterrel a vége előtt még vezetett, riválisai azonban a hajrában megelőzték. Országos csúcsából egy századot faragva, 52,20 másodperccel lett negyedik. A számot a dél-afrikai Pieter Coetze nyerte 51,85-ös idővel.
„Tudtuk, hogy ennyire kemény lesz ez a döntő, és azt is, hogy ötvenkét másodperc alá be kell menni az éremhez. Ettől most bőven elmaradtam, ezért nem is kell annyira elkeseredni, annak viszont nagyon örülök, hogy egy év alatt ennyit tudtam javulni ebben a számban. Az viszont látszik, hogy nem tartok ott még, ahol a többiek, dolgozom majd ezen tovább” – nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának (MTI) Kós, aki megjegyezte,
ahhoz, hogy ebben a számban sikeresebb legyen, több izomra lenne szüksége.
„Megadtam magamnak mindent esélyt, az első ötvenen úgy eljöttem velük, amennyire csak tudtam” – tette hozzá, majd egyetértett abban, hogy a kiváló fordulók fő számában, 200 méter háton még nagyobb jelentőséggel bírnak majd.
Örülök, hogy előreléptem, de látszott, hogy messze voltam az éremtől, és még nem tartok ott, ahol a többiek, és ahol tartanom kellene”
– ezt már az M4 Sportnak nyilatkozta Kós. Hozzáfűzte: „Igazából minden jó volt, a forduló is, szimplán elfáradtam a végére. Büszkének kell lennem, mert egy év alatt sokat dolgoztam és sokat javultam.”
Mint ismert, Kós Hubert hétfőn országos csúccsal, a legjobb idővel jutott döntőbe. A 200 méter hát olimpiai bajnoka szenzációsan úszott, és három századot faragott élete legjobbjából, így az első idővel (52,21) várta a keddi finálét. Korábban az MTI-nek elmondta, az elmúlt hónapokban több amerikai versenyen is úgy készültek edzőjével, a legendás Bob Bowmannel, hogy minél több számban helyt tudjon állni a vb-n.
Férfi 100 m hát, világbajnok: Pieter Coetze (Dél-afrikai Köztársaság) 51,85 másodperc
2. Tomas Ceccon (Olaszország) 51,90
3. Yohann Ndoye-Brouard (Franciaország) 51,92
4. KÓS HUBERT 52,20
(MTI/ Mandiner)
Ezt is ajánljuk a témában
„Az nagyon komoly!”
Fotó: MTI/Illyés Tibor