Két bombaigazolással zárná az átigazolási szezont az Újpest

2024. augusztus 23. 18:45

A magyar válogatott két meghatározó játékosa érkezhet a Megyeri útra.

2024. augusztus 23. 18:45
null

Nyitókép: TIBOR ILLYES / POOL / AFP

Az elmúlt hetekben több remek futballistát igazolt az Újpest, de a következő napokban a lila-fehérek kerete tovább erősödhet. A Sportal ugyanis úgy tudja, jó esély van arra, hogy a magyar válogatott két játékosa, Fiola Attila és Callum Styles a Megyeri úton folytatja.

Még július 10-én számoltunk be a hírről, hogy újpesti fórumokon napok óta arról írnak, hogy az Újpest élénken érdeklődik a 34 éves védő iránt, miután az ötvenkilencszeres magyar válogatott játékos szerződése június 30-án lejárt a Fehérvár FC-nél.

A lap információi szerint jelenleg közelebb vannak egymáshoz a felek álláspontjai, mint eddig voltak. Az immár három Európa-bajnokságot is megjárt futballistával nagyot húzhat az Újpest, igazi vezér csatlakozhat a kerethez, aki a pályán és azon kívül is meghatározó szerepet tölthet be, arról nem szólva, hogy a mentalitása, a töretlen győzni akarása miatt egyhamar a közönség egyik kedvencévé válhat.

A beilleszkedés sem jelenthet gondot a 34 esztendős hátvédnek, mert a Vidiben játszott már együtt Bese Barnabással, Gergényi Bencével és Tamás Krisztiánnal is, ráadásul a vezetőedzőnek, az éppen a piros-kékek kispadját a lila-fehérekére cserélő Bartosz Grzelaknak sem kellene bemutatkoznia.

A Sportal a Nemzeti Sporthoz hasonlóan úgy értesült, hogy az Újpest tárgyalásokat folytat Callum Stylesszal is, sőt, információi szerint ezek a tárgyalások már igen előrehaladott szakaszban vannak.

Érdemes megjegyezni, hogy a 23-szoros magyar válogatott középpályás jelenleg az angol harmadosztályú Barnsley játékosa, ám a lila-fehéreken kívül a Transfermarkt által 2,5 millió euróra értékelt futballista iránt a másodosztályú West Bromwich Albion is érdeklődik. A klub, ahol korábban Gera Zoltán is játszott, már tett egy ajánlatot a Barnsleynak, azonban azt a megkeresett fél elutasította.

Az angol sajtó információi szerint a West Brom a napokban ismét megpróbálkozott egy új ajánlattal, amely egy bizonyos pénzösszeg mellett Modou Fatal, a 21 éves támadó játékjogát is tartalmazta, de egyelőre pozitív válasz nem érkezett. Ha összejön Újpesten a hajrában a két igazolás, alaposan megerősödhet a klub, amely az első négy fordulóban három vereséget szenvedett az NB I-ben. Az Újpest péntek este 20 órakor játssza következő mérkőzését a bajnokságban, a Debrecent fogadják a Szusza Ferenc Stadionban. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyzoltan-2
2024. augusztus 23. 21:34
Gesztus a válogatott felé?! Játéklehetőség biztosítása...?! A II. félidő közepén Újpest-DVSC 3-0... Remélhetőleg elbírja a csapat az erősítést...
oberennsinnen49
2024. augusztus 23. 19:20
Ez jó, de ha Horváth Krisztofer is hozzánk igazolna, azzal még előbbre lépnénk. No és, ha tudnánk egy 17-18 éves valódi Zsengellér, Szusza, Bene utódot találni. UDTE, hajrá, Lilák!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!