Mennyei Béke

„Kína ma újra a világ meghatá­ro­zó hatalma. Ez az elképesztő teljesítmény a kínai társadalom tehetsége és szorgalma mellett elsősorban annak az elitnek köszönhető, amely e stratégia szellemi megalkotója, és »üzemeltetője« volt. Most, amikor ennek a negyven évnek a legtragikusabb történésére emlékezünk, ezt akkor is hangsúlyozni kell, ha mindez nem jelent felmentést mindarra, ami 1989 júniusában a Mennyei Béke terén lezajlott. Hogy pontosan mi zajlott le, azt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. A Kínát gyanakodva szemlélő nyugati elbeszélési mód tízezer halottról, a »szabadságküzdelem véres eltiprásáról« szól. A kínai hatóságok narratívája viszont a fennálló rend elleni lázadásról, Kína polgárháborúba taszításának kísérletéről. Szerintük csupán annyi történt, hogy mivel az egyre inkább nekivaduló rendbontók többszöri figyelmeztetés ellenére sem voltak hajlandók felhagyni káosz felé vivő anarchisztikus tevékenységükkel, a hatóságok határozottan elkezdték a rend helyreállítását. Kétségtelen, olyan képek vagy filmfelvételek nem kerültek elő, ahol halálos áldozatokat lehetne látni, bár ettől még persze valóban lejátszódhattak szörnyűségek is.

Akárhogyan is volt, Kína sok ezer éves történetének számos drámájáról derült már ki az idő múlásával, hogy bármilyen kegyetlenségnek is látszottak az ott lejátszódó történések, egy ilyen roppant méretű és komplexitású birodalomban aligha elkerülhetők az efféle tragédiák. Akárcsak a tízezernyi halálesetre, úgy arra a kínai feltételezésre sincs bizonyíték, hogy »külső erők« közreműködése is szította a konfliktust, de a globális hatalmi játszmák tükrében kizártnak sem tarthatjuk e köz­­reműködés létét. A tragikus események előtt nem sokkal Pekingben járt Mihail Gorbacsov a Szovjetunió utolsó politikai vezetője, és a tüntető diákok éppen az ő reformjait éltetve követeltek a kínai vezetéstől hasonló stratégiát.

Ám, ha az ezt követő 1999-ig tartó évtizedre nézve vetjük össze Kína és a posztszovjet Oroszország társadalmi-gazdasági változásait, elég megdöbbentő a kép. A demokratikus reformok Oroszországa a teljes anarchiába és káoszba süllyedt, míg Kína modern kori történetének legsikeresebb évtizedét járta be. A Mennyei Béke terének háborúja talán nem volt hiába való. Mint az előző évszázadok tragé­diái, ez is az egység minden áron való megőrzését szolgálta.”