Kulturkampf: a Fidesz kicsinálja a független budapesti színházakat

2019. május 22. 11:36

Budapesti vállalatokat kellene bevonni a fővárosi színházak finanszírozásába.

2019. május 22. 11:36
Magyar Liberális Párt
MTI-OS

„A Fidesz azt ígérte, hogy a kultúr-tao elvétele után többlettámogatást kapnak majd a budapesti színházak, mára azonban kiderült, hogy ez hazugság volt. A társasági adófelajánlások kivezetése után Kásler Miklós és Tarlós István azt állították, hogy egy igazságosabb, átláthatóbb és jobban finanszírozott rendszert hoznak létre. A Fidesz azonban a támogatások odaítélésével politikai alapon szelektál a színházi műhelyek között. A cél pedig szemmel láthatóan a független és magánszínházak ellehetetlenítése volt. Az Átrium például a korábbi vállalati felajánlásoknak csak a negyedét kapja majd meg az államtól az idei évben. De hasonlóan rosszul jár többek között Pintér Béla és Társulata, a Studió K, a Rózsavölgyi Szalon és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátor Ház is. Ez pedig a veszélybe sodorja működésüket.

A Liberálisok arra kérik az EMMI-minisztert és a főpolgármestert, hogy tartsák be ígéretüket! Gondoskodjanak róla, hogy a szabad és független budapesti színházi műhelyeket se érje hátrányos megkülönböztetés! Biztosítsák azt, hogy ezek a színházak is megkaphassák az őket illető támogatást. 

Sermer Ádám a kultúr-tao felszámolását követően arra tett javaslatot, hogy a budapesti vállalatokat kellene bevonni a fővárosi színházak finanszírozásába. A Liberálisok főpolgármester-jelöltje szerint lehetővé kellene tenni a fővárosi vállalkozások számára, hogy az iparűzési adójuk egy részét kulturális célokra ajánlhassák fel. Így lehetne biztosítani, hogy a Fidesz-kormány politikai szándékaitól függetlenül is fenn tudjon maradni az egyedülállóan színes és értékes budapesti színházi élet.”

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. május 23. 09:08
"...a Fidesz kicsinálja a független budapesti színházakat" Nincs módomban leellenőrizni, hogy ténylegesen így van-e? DE HA IGY(!) VAN, AZT MONDOM: NAGYON JÓL(!!!) TESZI! MIÉRT? Azért, mert amire a bibsi-libsi-k asszonygyák, HOGY "független", AZ BIZTOS, HOGY NEM "AZ"!
tango47
2019. május 22. 18:38
Fiúk(?)! Beszéljétek meg ti öten egymás közt!
zakar zoltán béla
2019. május 22. 18:33
Ser mer...
Szőke Ciklon
2019. május 22. 18:20
A hírhez annyi kiegészítés kívánkozik, hogy hol vannak a független színházak? Nehogy már a kormánytól várják a támogatást a kormány mocskolásáért. Arra kérjenek pénzt soros helytartójuktól, dobják össze a szintén nagyon független álcivil szervezetek, vagy éljenek meg a piacról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!