Pontát kizárással fenyegetik a román szocdemek

2017. április 03. 08:38

A román szociáldemokrata párton belül egyre többen idegesek a volt román kormányfő, Victor Ponta önmagát a párttól önállósító viselkedése miatt. A pártelnök elárulta, többen is kérik Ponta kizárását a pártból.

2017. április 03. 08:38

A román nemzeti hírügynökség, az Agerpres írta meg, hogy a România TV műsorában vasárnap este a román szociáldemokrata PSD elnöke, Liviu Dragnea úgy nyilatkozott: a párton belül egyre többen idegesek a volt román kormányfő, Victor Ponta viselkedése miatt. „Próbálom visszafogni őket, hogy ne reagáljanak nyilvánosan, mert van más dolgunk” — tette hozzá a szociáldemokraták vezetője.

Ponta egy ideje látványosan önállósította magát pártja politikájától: nemrég beléptette volna Romániát a visegrádi országok közé, a múlt héten pedig azzal keltett felháborodást, hogy átvenné a magyar kormány Lex CEU néven elhíresült törvénymódosító javaslatát, vélhetően a Románia területén működő magyar felsőoktatási intézmények ellen használva majd jogi fegyverként.

Arra a kérdésre, hogy a PSD-n belül kérik-e Ponta kizárását, Dragnea igennel válaszolt. „Egyesek igen. Kérték. Nyilvánosan ki is mondták. De én eltéptem a lemondólevelét” — idézte fel a pártelnök. Victor Ponta múlt hónapban jelentette ki, hogy elküldte Liviu Dragneának a biankó lemondólevelét. Dragnea utána azt nyilatkozta: összetépte a lemondólevelet, mert Pontára szükség van a párton belül

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. április 03. 13:28
Ott is teli van Soros-bérencekkel a bolsi párt... Hogy magyar-ellenes volt az érdemnek számít náluk - de Sorost kritizálni az végzetes bűn...!
Szívemből magyar
2017. április 03. 11:03
Ponta a román gyurcsány, azzal a "picike" különbséggel, hogy ponta nacionalista..
nagyapo
2017. április 03. 08:59
(Mondjuk pont Pontában amúgyis lehetne legalább annyi, hogy felsőoktatási kérdésekben nem szólal meg...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!