Az OpenAI értesítette kínai felhasználóit, hogy július 9-től nem használhatják az eszközeit és a szolgáltatásait. Az amerikai vállalat nem részletezte e hirtelen döntés okát. A Global Times szerint ez az USA egy újabb próbálkozása Kína technológiai fejlődésének akadályozására.
Pan Helin, a Zhejiang Egyetem digitális gazdasággal foglalkozó kutatója szerint mindennek érezni a kedvezőtlen hatását is. A Kuaishou videóóriás például nemrégiben kénytelen volt korlátozni a hozzáférést az új MI-modelljéhez, a Klinghez chiphiány miatt – olvasható a The Information jelentésében.
Azonban az OpenAI döntése jól is elsülhet Kínára nézve, hiszen felgyorsíthatja az ottani MI-cégek fejlődését, amelyek komoly versenyben állnak amerikai riválisaikkal és egymással is. Becslések szerint az országnak legalább 130 nagy nyelvi modellje van, ami a világ összes ilyen megoldásának a 40 százaléka. Emellett azok a magánszemélyek és vállalatok, akik eddig ChatGPT-t használtak, most új, valószínűleg hazai, azaz kínai alternatíva után néznek.
Ezek pedig igazán ígéretesek. A múlt héten Sanghajban megrendezett mesterségesintelligencia (MI)-világkonferencián Kína egyik vezető MI-vel foglalkozó vállalata, a SenseTime bemutatta a SenseNova 5.5-öt. A modell a bemutatóján azonosított egy plüsskutyát, felismert egy nyúlról készült rajzot, majd pillanatok alatt elolvasott és összefoglalt egy egyoldalas szöveget. A SenseTime szerint a termékük vetekszik az amerikai OpenAI GPT-4o modelljével.
Kapcsolódó: