Az újságírás végének vége

Az elérhető példák napi szintű garmadájából válasszunk egy frisset. Az egyik vezető brit lap (The Telegraph) publicistája, Juliet Samuel, aki egyébként véletlenszerűen feltűnően hasonlít az LMP korábbi, a parlamentbe most be nem jutott társelnökére, azt állítja, hogy manapság nem a britek, hanem egyes eurázsiai vezetők törekszenek megátalkodottan birodalmaik újjáépítésére. Majd annak a véleményének ad hangot, hogy szerinte Oroszország mellett többek között Orbán Viktor magyar miniszterelnök is ezek/azok közé sorolható, mivel az ukrán vezetés által megfogalmazott vádak szerint „…a korábban az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó nyugat-ukrajnai területek visszaszerzését tervezte, amennyiben az orosz terveknek megfelelően alakult volna Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni támadása.”

Miután a tisztelt olvasó mindezeket rezzenéstelenül tudomásul vette, szögezzünk le néhány dolgot. A publicista gondolatai nem Facebookon (bocsánat: Meta) vagy a Twitteren jelentek meg, nem is az ottani Nyugati Fény közölte azokat, hanem a The Telegraph. Hihetetlen. (Csak csendesen jegyezzük meg, többek között ezért sem lehet minta számunkra a mai Nyugat.)

Mi is a publicista okfejtésének fedezete? Az ukrán kormány, amely imígyen lát bele a magyar kormányfő fejébe. Hagyjuk a háborúban álló kormányt, vegyünk elő egy majdnem azonos szintű ombudsmant. Némi késéssel megtudtuk, hogy Ljudmila Deniszova emberjogi biztos, aki korábban az ukrán civileken az orosz megszállók által elkövetett tömeges nemi erőszakról számolt be,

Távozott a hivatala éléről, mert az ukrán parlament leváltotta.

Az újságírás és a politikai tartalmú kommunikáció jelenünkben új korszakot nyitott. Kezdetben, és ezt nevezhetjük az első szakasznak, a tények, és a azokból levezethető vélemény volt a domináns. A századforduló táján aztán felerősödött a gonzeaux típusú megközelítés (a kanadai-francia szó fényes ösvényt jelent), ahol

Amióta az emberiség rendkívül szofisztikusan erőszakolt egybedarálása  folyik, a harmadik szakasz egyre meghatározóbbá válik. Tényekre nincs szükség. Csak hazugságokra. Amelyeket igazságoknak kell láttatni. Ehhez megannyi hívő optikusra van szükség. Jelentem, túljelentkezés van.

Nem azért vagyunk szomorúak, mert a magyar kormány – helyesen teszi – nem akar besodródni  a legerősebb világerők által egyre sürgetőbben, és fenyegetően ajánlott uniformizált fekete lyukba, hanem azért, mert oly sokan hagyták és hagyják magukat megvezetni.

Én vagyok én, Te vagy te, ki a hülye én vagy te? A gyermekkori mondóka visszaköszön, nap, mint nap. Te! (azaz Mi), sugallja a mindentudó, derivált vezető média. Szerintem Ők.