Édességgyártók: Idén csökken a karácsonyi édességek forgalma

2020. november 30. 15:42

Tíz százalékkal, 9-9,5 milliárd forintra csökkenhet idén a karácsonyi szezonhoz köthető édességek forgalma, a belföldi édességpiacon pedig 5-6 százalékos visszaesésre számítanak idén az előző évek 250-260 milliárd forintos teljesítménye után, közölte a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke.

2020. november 30. 15:42
null

Sánta Sándor kiemelte: a legnépszerűbb szezonális édességtermékek az év végi időszakban a Mikulás csokoládé figura és a szaloncukor. Évente mintegy 3500 tonna szaloncukor és 8 millió darab Mikulás, továbbá 350 ezer adventi kalendárium megvásárlásával lehet számolni.

Az idei karácsonyi szezonról azt mondta, hogy a kereskedők kicsit óvatosabban, mintegy 10 százalékkal kevesebbet rendelnek amiatt, hogy a járvány elején a húsvéti édességekre, üreges figurákra drámaian visszaesett a kereslet.

Ismertette azt is, hogy felméréseik szerint egy magyar család átlagosan egy kilogramm szaloncukrot vásárol és kétezer forintot költ rá. A fogyasztók több mint 60 százaléka kétezer forint alatt tervez költeni szaloncukorra, további egyharmad négyezer forintig is elmegy, a vásárlók hét százaléka pedig akár hatezer forintot is szán szaloncukorra – részletezte. A szaloncukorpiac éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul.

Az elnök szerint a szezonális édességek árai nem változtak lényegesen, de a minőségi kereslet emelkedésével nőtt a minőségi kínálat is, utóbbi termékekért pedig az emberek hajlandóak többet is fizetni.

Kitért arra is, hogy 250 vállalat több mint 5 ezer embert foglalkoztat az édességiparban Magyarországon. Sok ilyen céget megviselt a koronavírus-járvány okozta válság, és a visszaeső kereslet különösen nehezen érintette a kis -és közepes hazai cégeket, különösen a csokoládé- vagy csokoládé alapú termékeket készítőket. A keksz és müzli termékek ugyanakkor jól teljesítettek. A legnagyobb ütést azok kapták, amelyek exkluzív csatornákon értékesítettek prémium termékeket, például városok fő utcáin, repülőtereken, kávézókban, ezek forgalma bizonyos időszakokban akár nullára is visszaeshetett.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!