Visszavonatta a magyarellenes román törvénytervezetet az RMDSZ
A kormányra készülő RMDSZ kivédett egy jogokat sértő tervezetet.
Sok a teendő a Kárpát-medencei magyarság érdekében, Nacsa Lőrinc pedig nem ugrik el a munka elől. A nemzetpolitikáért felelős új államtitkárral a külhoni magyarság nehézségeiről beszélgettünk, s arról, mit jelent az, hogy 2025-ben a jövő nemzedéke kerül a nemzetpolitika fókuszába.
Nacsa Lőrinc
1990-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen diplomázott. A Piarista Rend Magyar Tartományának kommunikációs vezetője volt, mielőtt 2012-ben a Nemzeti Erőforrások Minisztériumához került. Dolgozott parlamenti titkárként, majd politikai munkatársként. 2015-ben az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökévé választották. 2018 óta parlamenti képviselő, 2022 óta a KDNP frakcióvezető-helyettese. Vezette a NATO Parlamenti Közgyűlésének magyar delegációját, jelenleg az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja. 2024. november 15-én vette át a tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkári tisztségét.
Mesélne egy kicsit magáról?
Erős antikommunista és keresztény örökséget hozok otthonról. Az egyik nagyapám ’56-ban egyetemistaként nemzetőr volt, a másik „kulák”. Konzervatív, vallásos családban nőttem fel, ahol a közösség szolgálata mindig fontos volt. Táborozó gyerekként, majd ifjúsági vezetőként is ezt éreztem, s persze, hogy ezt akarom később is csinálni. Azt is tudtam, hogy nem tudom magam elképzelni egész nap egy íróasztal mellett.
A politikai szocializációm tipikus az én generációmban: 2006-ból, az őszödi beszédből és a tehetetlenség érzéséből indult, hogy valaki itt és most teszi tönkre a jövőnket, és noha lebukott és ennyien követeljük, mégsem mond le.
Ekkor érett meg bennem a felismerés, hogy a politikában van a helyem.
Hogy most nemzetpolitikáért felelős államtitkárként tevékenykedhet, azt egy szomorú esemény előzte meg…
Potápi Árpád János államtitkár úr nagytudású ember volt, ismerte minden magyar közösség igényeit, problémáit, kérdéseit, mindenhol ott volt, s mindenkihez volt egy jó szava, ajtaja nyitva állt mindenki előtt; ebben mindenképp minta számomra. Nekem sem volt ismeretlen terep a nemzetpolitika,
sűrűn töltöttem a határon túli közösségeink körében az időt gyermekkori osztálykirándulások után az IKSZ kötelékein belül
– az ifiszervezetek közül talán mi, kereszténydemokraták ápoltuk a kapcsolatot a legerősebben az anyaországon túli szervezetekkel, fiatalokkal. Közös programokat szerveztünk, gyakran látogattuk egymást. Végül pedig politikusként a nemzetközi szervezetekben, az Európa Tanácsban és a NATO kötelékein belül is a határon túli magyarság képviselőivel küzdöttünk a kisebbségi jogokért, akár a kirekesztő ukrán törvényekről, akár például a marosvásárhelyi líceumról legyen szó, és a kampányokban is segítettük őket, hiszen fontosnak tartottuk a magyar képviseletet minden olyan országban, ahol hazánkfiai élnek.