„A GLOBSEC 2018-as felmérése alapján a közép- és kelet-európaiak több mint hetven százaléka egykor a nyugathoz tartozónak vallotta magát. Azonban a gazdasági és migrációs válság után, illetve az Európai Unió természetéről zajló heves viták hatására a nyugat támogatottsága nagyot zuhant. Egy közelmúltban végzett felmérésben a csehek 59 százaléka és a szlovákok 78 százaléka érezte úgy, hogy nem tartozik Európa nyugati részéhez. Lengyelország lakosságának mindössze 42 százaléka nyugatpárti, illetve a 18-24 éves korosztály esetében még alacsonyabb, csupán 27 százalékos a nyugat támogatottsága. Magyarországon ez a szám 46 százalék.
A transzatlanti tudósok azt próbálják kitalálni, hogy vajon mi válthatta ki a nyugattól való elpártolást a posztszocialista államokban. Ezek a tudósok gyakran az idegengyűlölet és az illiberalizmus bélyegét sütik rá a közép-kelet európai emberekre, illetve gyanakodnak, hogy az orosz befolyás beszivárgott a sajtójukba. Arról viszont nem szólnak a hírek és
nem érkezik magyarázat, hogy a kitelepült állampolgárok miért települnek vissza a hazájukba.
(...)
Kelet-európai kutatók rámutattak, hogy Közép- és Kelet-Európa vallási és kulturális határvidékek. A katolikus és ortodox szlávok közötti vallási törésvonal meghatározó. A bizánci kultúrkörhöz kapcsolódó ortodox szlávok a kelethez érzik közel magukat. A Római Birodalomhoz kapcsolódó katolikus szlávok vagy nyugatiként, vagy a nyugat és a kelet közöttiként tekintenek magukra.
Végül, fontos említést tenni a történelmi és kulturális különbségekről Közép- és Kelet-Európa, illetve Nyugat-Európa között. Ha a nyugat nem érti meg a történelmi kontextust, nem kell csodálkozni, hogy csökken a nyugat támogatottsága a régióban. A nyugatnak el kell ismernie a különbségeket és figyelmesen ehhez igazítani politikáit; a különbségek felismerése segíthet megtalálni a közös alapot azokban az ügyekben, ahol az érdekek egy irányba mutatnak.”