Dél-koreai közgazdász: A jó gazdaságpolitikához nem jó közgazdászok, hanem általános intelligencia kell

Nem kellenek jó közgazdászok

A valóságban a jó közgazdászok nem kellenek – és olykor nem is lennének képesek – a jó gazdaságpolitika megvalósításához. A legsikeresebb gazdaságpolitikai vezetők sok esetben nem is közgazdászok – érvel a Világbank, az Ázsiai Fejlesztési Bank, az Európai Befektetési Bank és az Oxfam volt tanácsadója. 

A japán és a koreai gazdasági csodát nem közgazdászok, hanem jogászok hozták létre. A páratlan tajvani és a koreai gazdasági fellendülést pedig mérnökök vezényelték le. A múlt század igazán nagy gazdasági sikereihez nem volt szükség arra, hogy azok megvalósítói magasan képzett közgazdászok legyenek.

Épp ellenkezőleg: az elmúlt három évtizedben egyre nagyobb befolyásra tett szert a szabadpiaci szélsőség a közgazdaságtanban, ami inkább gyengébb gazdaságpolitikai teljesítményhez vezetett világszerte a professzor szerint. Nem véletlen, hogy a gazdasági növekedés üteme csökkent, a gazdasági instabilitás nőtt, az egyenlőtlenségek emelkedtek és végül e folyamatok a 2008-as pénzügyi válságban tetőztek.

Az ötvenes és kilencvenes évek között a kelet-ázsiai országokban az egy főre jutó jövedelmek átlagosan évi 6-7 százalékkal nőttek. Ez az, amit gazdasági csodának szokás nevezni, így jogos a feltevés, hogy ezen országokban számos kivételesen jó közgazdász irányította a gazdaságpolitikát. Németország kimagaslik a mérnöki tudományokban, mert sok jó mérnöke van, Franciaország a jó stílussal tervezett termékek fellegvára a számos kiváló, kreatív tervezője miatt, így logikus, hogy Kelet-Ázsiának nagyon sok jó közgazdásza volt, akikkel a fejlett nyugathoz való villámgyors felzárkózás megvalósulhatott. Chang úgy véli, hogy ez óriási tévedés.

Kifejezetten káros is lehet

A valóság ezzel teljesen ellentétes, az ázsiai kistigrisek gazdaságait ugyanis jogászok és mérnökök irányították, a világelső közgazdászok a kormányzástól távol maradtak.

Ez nem azt jelenti, hogy a közgazdaságtan haszontalan, de azt igen, hogy a jó gazdaságpolitikához általános intelligenciára van szükség a közgazdaságtan specialistái helyett. Főleg azért, mert

– véli Chang.

Szerinte ehelyett Ázsiában inkább általában véve a legokosabb szakembereket, nem pedig a legjobb közgazdászokat keresik a kormányok. Minden országban más tárgy számít a legelismertebbnek – valahol a jog, máshol a mérnöki tudományok – ezért logikus, hogy a legjobb diákok is e szakokra jelentkeznek. 

Ráadásul ellenpéldákat is látunk: a latin-amerikai gazdaságpolitikát, például

A neoliberális, szabadpiaci közgazdaságtan képviselői jó lehetőséget láttak a gazdaságpolitikai kísérletezésre a tervezett, diktatórikus rendszerben. Ezen országok teljesítménye végül messze alulmaradt azoktól a kelet-ázsiai országoktól, amelyeket elkerültek a kor világelső sztárközgazdászai és az ő szakpolitikai kísérleteik.

Talán ezért vélte úgy John Kenneth Galbraith, hogy a közgazdaságtan elsődleges haszna abban rejlik, hogy munkát ad a közgazdászoknak. Chang egyetért ezzel és úgy véli, hogy a közgazdaságtan olykor kifejezetten káros lehet a gazdaságra.

Közös képzelgés

II. Erzsébet brit királynő 2008 novemberében meglátogatta a világ egyik legjobb közgazdasági egyetemét, a London School of Economics-ot, ahol megkérdezte a közgazdászokat, hogy miért nem látta senki előre a válságot (épp ez az intézmény volt, ahol 2017 végén közgazdászok szegezték ki tételeiket, új közgazdasági reformációt követelve).

A Brit Akadémia az egyetemen konferenciát hívott össze 2009-ben a legjobb közgazdászokkal és szakértőkkel, hogy megválaszolják a kérdést. Eredményeiket Tim Besley és Peter Henessey londoni kutatók foglalták össze egy levélben.

Levelükben leírták, hogy a közgazdászok önmagukban kompetensek voltak és jól végezték munkájukat, de együtt valahogy mégsem látták a fától az erdőt. Számos okos ember közös fantáziája olyan utakra kalandozott, amelyeken a pénzügyi rendszer valós, rendszerszintű kockázatairól teljesen megfeledkeztek. Elhitték, hogy a történelmi fejlődés egyenes vonalú és töretlen, nem pedig ciklikus, a pénzügyi piacon a 21. században már nem lehetnek válságok, ráadásul a pénzügyi innovációk minden eddiginél jobban kezelik a kockázatokat.

Korábban a közgazdászok arról beszéltek, hogy a szabad piacok azért működnek hatékonyan, mert az emberek racionálisan és individualisztikusan viselkednek, azaz minden ember jól tudja, hogy mi az érdeke. Korábban nem sok konferencián esett szó képzeletről, legfőképp közös képzelgésről – véli Chang.

Károkozás

Chang szerint nem arról van szó, hogy ártatlan, jószándékú szakemberek valahol utat tévesztettek. Valójában nagyon fontos szerepet játszottak abban, hogy a nagy pénzügyi válságok előfeltételeit megteremtsék. A pénzügyi szektor deregulációját és a rövid távú profitérdek érvényesítését támogató elméleteket is nekik köszönhetjük. Olyan elméleteket adtak nekünk, amelyek miatt a pénzügyi válságok egyre gyakoribbá váltak a világban az elmúlt évtizedekben.

A közgazdaságtan sajnos nem irreleváns volt az elmúlt három évtizedben, hanem káros – véli Chang. A közgazdászok győztek meg minket arról, hogy a globalizáció megvalósításának módja és az azzal járó hátrányok olyanok, mint a természet törvényei, elkerülhetetlenek és nem alakíthatók.

A közgazdaságtant eltérítették

Mégis érdemes közgazdaságtannal foglalkozni, mert sokkal több irányzata és iskolája van, mint a domináns szabadpiaci változat. A közgazdaságtannak nem kell haszontalannak vagy károsnak lennie a koreai közgazdász szerint. Elég, ha jó közgazdaságtannal foglalkozunk. Az ázsiai országok gazdaságpolitikusai, bár jogászok vagy éppen mérnökök voltak, például egyértelmű gazdaságpolitikai irányt képviseltek. Olyat, amit Friedrich List, Joseph Schumpeter, a magyar Káldor Miklós vagy épp Albert Hirschman gondolatai alakítottak. E gondolkodók egyetértettek abban, hogy a kapitalizmus tudatos, hosszú távú befektetések és innovációk hatására fejlődik, amelyek rendre teljesen átalakítják a gazdaság termelési szerkezetét. 

A felemelkedő iparágak védelme, az erőforrások tudatos átcsoportosítása a stagnáló mezőgazdaságból az iparba, vagy a különböző szektorok közötti kapcsolódási pontokra való szándékos építés e gondolkodóktól, nem pedig a szabadpiaci elméletekből származik. Chang szerint ráadásul épp ez a recept az, amit a fejlett nyugati országok is követtek – mielőtt kellően megerősödtek ahhoz, hogy szabadpiaci irányt kezdjenek a világ többi részére kényszeríteni.

Könyvében részletesen kifejti azt a 23 dolgot, amit nem mondtak el nekünk a kapitalizmusról.