Ebben a körben kell értelmeznünk Magyar Péter javaslatát is, miszerint csökkenteni kellene az élelmiszerek áfáját. A felvetés még a HVG szerint is hibás gondolat, mivel több problémát is felvet. Először is: a csökkentés hatása nem lenne olyan jelentős, mint ahogy azt Magyar Péter elképzeli. A HVG szerint a 2010-es évek közepén már volt példa arra, hogy egyes alapvető élelmiszerek áfáját 5 százalékra csökkentették, de az árak meglepetésre nem estek jelentősen.
Azaz: az állam bevételei csökkentek, miközben a fogyasztók nem is tapasztaltak érdemi árcsökkenést.
Továbbá, mint a HVG is elismeri, a kereskedők árazása nehezen befolyásolható, és nincs garancia arra, hogy az adócsökkentésből származó megtakarítást valóban a fogyasztók javára fordítják.
Idézett cikkünkben már arra is rámutattunk, hogy az elmúlt években sokkhatások sorozata rázta meg a magyar gazdaságot, ami a kutatók szerint lehetőséget teremtett a vállalatok részéről egy koordinált (és költségek alakulását tekintve sok esetben nem indokolt) áremelésre, így nőttek a profitok a gazdaságban az inflációs sokkhatás nyomán.
A piaci egyensúlytalanságok idején a vállalatok piaci ereje növekedhet, márpedig végül épp az erőviszonyok döntik el, hogy a fogyasztónál vagy a cégeknél landol egy-egy kedvezmény
(mert az egy dolog, hogy kinek a kezébe adjuk, és egy másik, hogy kinek a zsebébe kerül – „adóincidencia”, azaz ki fizet ténylegesen, a gyakorlatban egy adót).
A kiskereskedelmi piac ráadásul túlnyomórészt oligopol struktúrában működik, ahol a legnagyobb szereplők dominálják a piacot, és befolyásolják az árakat. Továbbá problémát jelent, hogy a kisebb településeken gyakran csak egyetlen bolt található, így a vásárlóknak itt nincs más választási lehetőségük. Ráadásul a hazai kiskereskedelmi szektor nagy része – eltérően számos nyugati ország gyakorlatától – külföldi tulajdonban van, ami szintén nem egy kiegyensúlyozott struktúrát tükröz.
A szakirodalmi eredmények összefoglalása ebben a tanulmányunkban is olvasható,
a kiemelt eredmény pedig az, hogy az áfacsökkentések megjelenése az árakban (az árhatás) nem csupán nem vehető biztosra, de átalában csak részleges (az indokoltnál kisebb összeget ad át a kereskedő), ráadásul még késleltetett is.
A hazai tapasztalat is sokkal inkább azt mutatja, hogy az áfacsökkentés hatékony eszköz lehet egyes ágazatok (vagy azok termelőinek) segítésére, ahogy azt a COVID-válság idején láthattuk, amikor az elviteles ételek áfáját csökkentették. Éppen azért támogatja így a szakpolitika a vállalatokat, mert az áfacsökkentés mechanizmusa nekik kedvezhet, ezt pedig szükség esetén ki lehet használni. Az árhatások aszimmetriájának jelensége egyébként azt jelenti, hogy az áfa emelése viszont – szemben a csökkentéssel –, sokkal gyakrabban, sokkal nagyobb mértékben és sokkal gyorsabban megjelenik az árakban. Ez érthető, hiszen a kereskedő a pluszterhet azonnal továbbítja, ha lehetősége van rá, míg a kedvezményt általában elfelejti továbbadni.
Még ha a fogyasztóvédelmet is megerősítenék, mint ahogy Magyar Péter ígéri, a kormány nehezen tud közvetlen hatást gyakorolni a cégek árazási politikájára, írja a HVG, hiszen az árazási politika nagyrészt a piaci erőviszonyokból következik, amit még nehezebb befolyásolni. A fogyasztóvédelem megerősítése egyébként már megtörtént, a verseny élénkítése többek között az árfigyelővel sikerre is vezetett az infláció elleni küzdelemben, ami elvezetett ahhoz, hogy a családok vásárlóereje fenntarthatóan növekvő pályán maradjon.
Összességében elmondható, hogy bár Magyar Péter beszélt az élelmiszerek áfacsökkentéséről, az őt pénzzel támogató Bojár Gábor szerint a „csökkentéssel nem járna jól senki”.
A költségvetésre jelentős csapást mérne, a családok nem éreznének semmilyen hatást, a cégek – ráadásul a külföldiek – profitja viszont tovább hízna,
ez a pénz pedig a gazdaságból hiányozna. Ha egy áfacsökkentés hatása átmenetileg meg is jelenne enyhe árcsökkenés formájában, az részben a magas jövedelműeknek adott támogatás lenne, pedig ezt a csoportot a szegényebbek valószínűleg nem kívánják „élelmiszersegéllyel” támogatni.
A gazdasági lap cikke szerint hosszú távon a valódi megoldás inkább a magyar élelmiszeripar szerkezeti problémáinak kezelésében rejlik, aminek az eredményei nem látszanának azonnal, de tartósabb változást hozhatnának. Valóban, egyrészt termelékeny, másrészt versengő élelmiszeripar jelenthet tartós megoldást, de az is fontos, hogy a gazdaságpolitika a jövedelmek növekedését ösztönözze a vállalatok megerősítésén keresztül is. A múltba visszatérni nem lehetséges, így nem az árak visszacsökkentése, hanem azokhoz képest a bérek emelkedése vezethet oda, hogy a jövedelmükből a magyarok egyre nagyobb mennyiségű élelmiszert vásárolhassanak. A szociális dimenziót pedig nem érdemes egy általános áfacsökkentés kérdésével összemosni. Ma is léteznek célzottnak tekinthető intézkedések, például a már említett csökkentett áfával adózó alapvető élelmiszerek vagy éppen az ingyenes étkezés a gyermekek számára, és nem feledkezhetünk meg a továbbra is jelentősen növekvő reálértékű minimálbérről sem.
Továbbra is érvényes, hogy az itt sorolt eszközök – és akár egy átmeneti árstop – a vásárlót védik, az áfacsökkentés pedig inkább a nagyvállalati haszonkulcsot.
Az áfa csak egy eszköz, de a cél a jólét. Ha a gazdaságpolitikát eszköztelenné tesszük és lefegyverezzük, akkor már nem nyerhet meg csatákat.
A szerző közgazdász
