Kozma Lajos (1884–1948) Kiskorpádon született, Kaposvárhoz közel, egyszerű, kertészeti gazdálkodással foglalkozó zsidó családba. A Kozma nevet később vette fel. Pályája elején grafikusként, bútortervezőként híresült el, csak a harmincas évektől kezdett épületeket tervezni. Főképp villákat, bár ő maga belvárosi bérházakban élte az életét. Egyik híres építménye a barátjának és fontos megrendelőjének, Kner Imre nyomdatulajdonosnak tervezett családi ház Gyomán, amely ma nyomdaipari múzeum. Ugyan hamar átvette korának pezsgő ritmusát, egyetemi karrierje bukással indult. Tisztséget vállalt a Tanácsköztársaság idején, emiatt eltiltották az oktatástól. Csak 1945 után térhetett vissza a katedrára, az iparművészeti tanodából főiskolává alakuló intézmény első igazgatója lett.