Megint elhalasztották az albániai olasz migránstáborok megnyitását

2024. augusztus 01. 21:40

Sok vita övezi az Olaszországon kívül elhelyezett migránstáborok ügyét.

2024. augusztus 01. 21:40

Az eredeti tervek szerint már tavaly meg kellett volna nyitni azokat a migránstáborokat Albániában, amelyek építése még folyamatban van, és mivel Giorgia Meloni olasz miniszterelnök újabb halasztást jelentett be, valószínűleg idén sem fognak már megnyílni a táborok – számolt be róla az Euronews.

A befogadótáborok egy ötéves megállapodás részét képezik, amelynek keretében Albánia vállalta, hogy az olasz hatóságok által finanszírozott és irányított migránsokat befogadó létesítményeknek ad otthont.

Flavio Tosi, a Forza Italia európai parlamenti képviselője az Euronewsnak elmondta, hogy „a megnyitónak az év végéig meg kell történnie, bizonyos építési és bürokratikus határidőkkel összhangban”. Bár elismeri, hogy a központok kezdeti költségei jelentősek, több millió euróra rúgnak, az illegális migráció valódi költségei még ennél is magasabbak. „A migránsok Olaszországban havonta körülbelül 1000 euróba kerülnek fejenként, így a létesítmények megnyitásának ára lényegtelen a migráció kezelésének teljes költségéhez képest” – mondta.

A sok vitát kavart olasz-albán tervet jelentős kritikák érték, de az olasz kormány kitart amellett, hogy ez szükséges intézkedés az illegális bevándorlás megfékezésére és a meglévő olasz befogadóközpontokra nehezedő nyomás enyhítésére.

A megállapodás értelmében Albánia évente legfeljebb 36 ezer menedékkérőt fogad be Olaszország nevében a táborokba, amíg az olasz hatóságok megvizsgálják ügyüket, hogy megállapítsák, jogosultak-e a beengedésre.

Egyes szervezetek és ellenzéki pártok szerint a terv sérti az alapvető emberi jogokat. Riccardo Noury, a Soros-hálózathoz tartozó Amnesty International olaszországi szóvivője elmondta, hogy szervezetének komoly aggályai vannak magával a tervvel és azzal az általános európai tendenciával kapcsolatban, hogy a migránsok kérelmeinek feldolgozásáért való felelősséget áthelyezik.

Ezt is ajánljuk a témában

Nagyon aggaszt bennünket a migrációs politikák kiszervezése és annak megvalósítása”

– mondta az Euronewsnak. „Ez az alku kegyetlen, és célja, hogy jogaik megsértésével elriassza a migránsokat” – jelentette ki. 

Ezekre a vádakra válaszolva Tosi elmondta, hogy Albánia uniós csatlakozási folyamata biztosítja az emberi jogok tiszteletben tartását.

„A migrációs politikák kiszervezése olyan modell, amely számos előnye miatt számos tagállamot meggyőzött” – mondta Francesco Cherubini, a Luiss Egyetem EU-jogi professzora  az Euronewsnak. „Nagyon hatékony, mert megakadályozza, hogy a migránsok közvetlenül a végső európai célország fennhatósága alá kerüljenek, ami az alapvető jogok tiszteletben tartását vonja maga után, ami politikai konszenzuskérdéseket vethet fel” – fogalmazott.

Cherubini szerint viszont ennek a megközelítésnek legalább két fő „problémája” van. „Az első az, hogy átadjuk a migránsokat egy olyan országnak, mint Líbia vagy Törökország, ahol az emberi jogokkal kapcsolatos kérdések merülnek fel” – mondta. „A másik a költségek, amelyekkel e politikák végrehajtása jár.”

Az NGO-k és a balliberálisok kritikái ellenére az „olasz modell” más országok érdeklődését is felkeltette. Korábban az olaszok tervéhez hasonló modell akart végrehajtani Nagy-Britannia is Ruandával, amelyet azonban az időközben hatalomra került munkáspárti kormány megakadályozott.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2024. augusztus 02. 05:14
36 E az picha...
bekéret
2024. augusztus 01. 23:55
"Olasz pénzböl miért nem otthon épit migránstábort? " Azér, mert akkor olyan eljárásokat és büntetést kapnának, mint mi. Albánia viszont nem EU, így a EU migráncs szabályok nem érvényesek. Ott lehet zárt táborban is tartani őket.
altercat1
2024. augusztus 01. 23:47
Aki védi a barbárokat, az vigye haza őket a saját lakásába! Más faszával a csalánt.. Ugye...
bagira002
2024. augusztus 01. 23:25
Lágertábor épül jut eszembe kommunizmus nácizmus . Nem a 21 század recski tábor véletlenül ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!