Scholz: Oroszország fejezze be az ukrajnai háborút, ha nem akar amerikai rakétákat Németországba

2024. július 25. 06:19

„Szükségünk van elrettentési képességekre azon felül, amivel már rendelkezünk, például manőverező robotrepülőgépek formájában, mégpedig nagy hatótávolságú, hagyományos hatóeszközökre is” – fogalmazott a német kancellár.

2024. július 25. 06:19
null

Nyitókép: MTI/EPA/Hayoung Jeon

„Oroszországnak előbb be kell fejeznie az ukrajnai háborút, ha el akarja kerülni nagy hatótávolságú amerikai rakéták németországi telepítését” – jelentette ki szerdán Olaf Scholz német kancellár újságíróknak nyilatkozva.

Az első dolog, amit Oroszországnak meg kellene tennie, megállítani ezt a szörnyű agressziós háborút Ukrajnával szemben és fel kell hagynia az ország egészének meghódítására irányuló törekvésével” – hangoztatta a szociáldemokrata politikus nyári sajtótájékoztatóján Berlinben.

A kancellár egyben a saját pártjának soraiból érkező bírálatokkal szemben is védelmébe vette az amerikai fegyverrendszerek telepítését. Mint mondta, ez a döntés azt szolgálja, hogy „ne legyen háború”. „Szükségünk van elrettentési képességekre azon felül, amivel már rendelkezünk, például manőverező robotrepülőgépek formájában, mégpedig nagy hatótávolságú, hagyományos hatóeszközökre is” – fogalmazott.

Mindannyian azt kívánjuk, hogy ismét egy olyan világban élhessünk, ahol nagy jelentősége van a fegyverkorlátozásoknak” – mondta. „Most viszont arról van szó, hogy biztonságunkat a szükséges elrettentés által is szavatoljuk éppen azért, hogy ne legyen háború” – tette hozzá.

Scholz egyben szóvá tette azt is, hogy Oroszország is fegyvereket telepített a NATO tőszomszédságába. 

Hangsúlyozta: jelentős „mindaz, ami Kalinyingrádban és a NATO keleti határának túloldalán, Oroszországban lett telepítve”. „Ezek olyan dolgok, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni és ezért szükség van az elrettentés lehetőségére” – fűzte hozzá.

Az Egyesült Államok a hidegháború ideje óta először akar ismét olyan fegyverrendszereket telepíteni Németországba,

 amelyek elérhetik Oroszország területét. Minderről Berlin és Washington július 10-én állapodott meg. Moszkva mintegy 1600 kilométerre van légvonalban Berlintől. A tervek szerint 2026-tól Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépeket, illetve SM-6 légvédelmi rakétarendszereket és új fejlesztésű hiperszonikus fegyvereket telepít az Egyesült Államok NATO-szövetségesei védelmére.

(MTI)

 

Összesen 428 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2024. július 27. 01:20
The shortest distance (air line) between London and Kaliningrad is 1,417.36 km London 8 perc 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 MOST.
connorj
2024. július 27. 01:16
Königsberg-Berlin: The shortest distance (air line) between Berlin and Kaliningrad is 527.32 km Kinzsál: 12000km/h Berlin: 3 perc. 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 MOST.
sonira
2024. július 27. 00:41
Akár úgy is, hogy meghalnak.
sonira
2024. július 27. 00:40
Az ilyen idiótákat el kell távolítani a hatalomból minél előbb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!