Így tapsolnak a világ balos vezetői Bidennek

2024. július 22. 10:31

„Köszönjük”, „nagy ember”, aki „megerősítetted a demokráciát”; Olaf Scholz, Donald Tusk, Justin Trudeau és még sokan mások dicsérete záporozik a visszalépő amerikai elnökre.

2024. július 22. 10:31
null

Nyitókép: JIM WATSON / AFP

 

A világ vezetői sorra fejezték ki rajongásukat Joe Biden iránt, miután vasárnap bejelentette, hogy visszalép az amerikai elnökválasztási versenyből, a Demokraták potenciális új jelöltjeként pedig Kamala Harris alelnököt támogatja – írta meg az Euractiv.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint az amerikai elnök „erősebbé tette a demokráciát”, miután bejelentette, hogy visszalép a Fehér Házért folytatott versenyből. „Sok nehéz döntést hoztál meg, amelyeknek köszönhetően Lengyelország, Amerika és a világ biztonságosabb lett, és a demokrácia erősebbé vált”  – üzente Bidennek Tusk.

 Valószínűleg ez lehetett életed legnehezebb döntése” 

– fűzte hozzá.

Keir Starmer brit miniszterelnök is tiszteletben tartja Biden döntését. 

Várom, hogy együtt dolgozhassunk elnöksége hátralévő részében.

Tudom, ahogy pályafutása során mindig, ezúttal is az amerikai nép érdekében hozta meg döntését” – írta az X-en.

Olaf Scholz német kancellár is tisztelgett Biden öröksége előtt.

„A barátom, Joe Biden sokat elért: országáért, Európáért, a világért. 

Döntése, hogy nem indul újra, tiszteletet érdemel” 

– tette hozzá.

Izrael védelmi minisztere, Yoav Gallant megköszönte Bidennek az „Izrael melletti rendíthetetlen támogatását az évek során”. Mint az X-en írta: „Az Ön rendíthetetlen támogatása, különösen a háború idején, felbecsülhetetlen volt. Hálásak vagyunk vezetéséért és barátságáért.”

Isaac Herzog izraeli elnök, akinek szerepe nagyrészt ceremoniális, szintén az X-en hálálkodott, mondván, Biden az „izraeli nép melletti rendíthetetlen támogatását hosszú évtizedes pályafutása során”.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is megköszönte Bidennek az évek során nyújtott szolgálatát. „Évek óta ismerem Biden elnököt.

„Nagy ember, és mindent, amit tesz, az országa iránti szeretet vezérel.

Elnökként partner a kanadaiakkal – és igazi barát. Biden elnöknek és a first lady-nek üzenjük: köszönjük” – zárta gondolatait.

Ezt is ajánljuk a témában

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök az X-en azt írta: „Köszönöm vezetésedet és a folyamatos szolgálatod, Biden elnök. Az Ausztrália-USA szövetség soha nem volt erősebb közös elkötelezettségünkkel a demokratikus értékek, a nemzetközi biztonság, a gazdasági jólét és az éghajlatvédelem iránt ezen és a jövő generációk számára.”

A korábbi elnök, Barack Obama, akivel Biden két cikluson keresztül alelnökként szolgált, szintén méltatta utódja hivatali idejét.

„Nemzetközi szinten visszaállította Amerika tekintélyét a világban, újjáélesztette a NATO-t, és mozgósította a világot az orosz agresszióval szemben Ukrajnában” – lelkendezett. „Miközben minden joga megvolt arra, hogy újra induljon, 

Biden döntése, hogy visszalép a versenyből, tanúbizonysága hazaszeretetének

 – tette hozzá Obama.

A Kreml közölte, hogy figyelemmel kíséri az eseményeket.

„A választásokig még négy hónap van hátra. És ez hosszú idő, amely alatt sok minden megváltozhat. Figyelnünk kell, követnünk kell, hogy mi fog történni, és végeznünk kell a dolgunkat” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Life.ru hírportálnak.

Miközben a világ vezetői tisztelegtek teljesítménye előtt, a vezető Republikánusok azt hangoztatták, alkalmatlan arra, hogy akár novemberig is elnök maradjon.

„Ha Joe Biden nem alkalmas arra, hogy induljon az elnöki posztért, akkor nem alkalmas arra sem, hogy elnök maradjon” – áll Mike Johnson republikánus házelnök nyilatkozatában.

Donald Trump a Truth Social hálózatán azt írta: 

„A csaló Joe Biden nem volt alkalmas arra, hogy induljon az elnökségért, így biztosan nem alkalmas arra, hogy tovább szolgáljon”

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2024. július 22. 14:54
Tessék mondani ha a demokraták repülnek novemberben, akkor Európa "szuverén vezetői" kihoz fognak igazoldni? Akkor majd Trump lesz a csúcs, netán akkor 4 év szuverenitás és 4 év Orbán Viktor Trump pincsizés következik?
Robi54
2024. július 22. 14:04
Már négy évvel ez előtt is alkalmatlan volt elnöknek.
chief Bromden
2024. július 22. 13:02
„A barátom, Joe Biden sokat elért: országáért, Európáért, a világért." Olaf, Olaf statisztáltál hazád és Európa tönkretételéhez. A kontinens egyik legnagyobb szégyene vagy. :(
chief Bromden
2024. július 22. 12:58
A képmutató bagázs helyezkedik. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!