Biden eleinte lesajnálta, most mégis ő lehetne Trump kihívója

2024. július 09. 08:40

Kamala Harris körül kezd csoportosulni a demokraták egy része, arra biztatva, vegye át a stafétabotot a hanyatló egészségi állapotú elnöktől.

2024. július 09. 08:40

Nyitókép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo  

***

Tömegével tolongott a sajtó Kamala Harris alelnök egy egyébként nem túl izgalmas eseményén New Orleans-ban, miközben a pánikba esett demokraták Washingtonban a 81 éves Joe Biden leváltását fontolgatták – írta meg a Harris esélyeit latolgató elemzésében a BBC

Ezt is ajánljuk a témában

Azonban hiába: az alelnök asszony nem válaszolt az elnök állapotát firtató kérdésekre, s hogy átvenné-e tőle a stafétabotot. Sőt, ahogy korábban is, most is megvédte a június 27-i katasztrofális vitateljesítménye miatt kritizált főnökét: visszafogta a közönségét, mondván, ne hallgassanak azokra, akik azzal biztatják őket, hogy „most rajtad a sor, eljött a te időd”.

Eközben viszont Harris mögé elkezdett felsorakozni a Demokrata Párt egy része.

Vasárnap Adam Schiff kaliforniai képviselő közölte, ha Biden nem nyer elsöprő fölénnyel, át kell adni a stafétát másnak, aki képes rá, jelesül az alelnök asszonynak. Hasonlóképpen támogatta az ötletet Jim Clyburn dél-karolinai kongresszusi képviselő. Többen azzal is érvelnek, hogy Harris jobban teljesítene egy vita során Trumppal szemben, és megvan a megfelelő profilja a fiatal szavazók irányába is.

Ugyanakkor mások számára Harris korántsem a természetes utód, lévén komoly küzdelmek árán lett alelnök, és nem vált túl ismertté vagy népszerűvé sem akkor. Joe Biden maga is „befejezetlen munkának” nevezte hivatali ideje első hónapjaiban. Az ő dolga lett volna többek között a migrációs politika ellenőrzése a déli határon, mégis rekordszintre nőtt a migránsok száma az elmúlt három évben. Harrisnak maradt az abortusszal való riogatás és az, hogy egykori, szexuális erőszak-ügyekkel foglalkozó ügyészként sok ilyen személyes történetet tud elmesélni. Emellett rámehet még a fiatalok számára fontos témákra: a diákhitelek elengedése, a fegyveres erőszak visszaszorítása.

Harris nem az egyetlen alternatíva Bidennel szemben, mutat rá a BBC, hiszen ott vannak a népszerű kormányzók – Gretchen Whitmer Michiganből, Gavin Newsom Kaliforniából, Josh Shapiro Pennsylvaniából és JB Pritzker Illinoisból – vagy Pete Buttigieg közlekedési miniszter, esetleg Ro Khanna kaliforniai kongresszusi képviselő. Azonban Harris mellett ott van egy másik érv: ha nem őt választanák Biden utódjául, összeomlana a kampány, a média pedig a „demokrata civakodást” tartaná napirenden, s a fekete képviselők sem lennének boldogok a fekete és dél-ázsiai származású alelnök asszony mellőzésétől.

A republikánusok akaratlanul is építik a politikusnő imázsát, amikor például Lindsey Graham dél-karolinai szenátor „drámaian más” versenyre figyelmeztetett ha az „erőteljes” és Bidennél balosabb Harris asszony váltaná Bident.

Trump maga persze szánalmasnak nevezte Harrist.

De vajon képes lenne-e Harris inkább legyőzni Trumpot, mint Biden? – teszi fel a kérdést a BBC. A válasz pedig bizonytalan. A CNN legutóbbi közvélemény-kutatása szerint ő csupán kettő százalékkal van lemaradva Trump mögött népszerűség terén, míg Biden hattal, a független szavazók, a színesek, a fiatalok és a nők is jobban szeretik. Más kérdés, hogyan alakulna ez, ha Biden félreállna. Mások arra figyelmeztetnek, hogy Harris progresszív hírneve viszont elidegenítheti a szakszervezetek támogatóit és végső soron a munkásokat több billegő államban is.

 

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
a-gyar-2
2024. július 09. 15:35
Ez a Harris feketének adta el magat. Valójában semmi de semmi köze nincs az amerikai feketékhez. Egy Jamaikában született gazdag Berkeley-en tanult diák és egy dúsgazdag indiai családból származó szintén Berkeley-ban tanult indiai nő gyereke. A szülei elváltak amikor ő 7 éves volt. Kamaszkorát a kanadai Montrealban töltötte ahol anyja mint kutató orvos dolgozott. Montreal gazdag Westmount negyedében laktak s az ottani elit gimnáziumba járt. Semmi kapcsolata nem volt se a amerikai se a kanadai feketékkel. Késöbb mint kaliforniai főügyész a feketék elleni elfogultságáról volt híres. Mellesleg 100%-nak indiainak látszik. Bár azt nem tudni hogy a hülye vihogását honnan szedte...
OneiroNauta
2024. július 09. 15:08
Dehát Kamala egészségesen és fiatalon is hülyébb, mint Bidépapa most. Az egész USA rühelli ezt a szerencsétlen semmihez nem értő kvótanőt.
remi
2024. július 09. 12:19
Ezt a kanalasmarist a demokáré party törzsszavazói is utálják. Egy tehetségtelen törtető senki. Nem mellesleg az úgynevezett identitását is úgy váltogatja mint más a zoknit, hol niggernek hol meg indiainak hazudja magát, közben genetikailag meg pastu.
Intel
2024. július 09. 11:15
Utódaink valószínűleg viszolygó fintorral fogják olvasni a XXI. század történetét amikor ilyen jelentéktelen fantomok álltak a judeoplutokrata mágnások előtt mint álca. A nép, az istenadta nép meg azon filózott, hogy a sok balfasz közül melyikre szavazzon miközben mindegyik mögött ugyanazok a judeoplutokrata mágnások grilleztek sanda mosollyal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!