A Deep State ezzel két súlyos bűnt követett el az amerikaiakkal szemben – Szánthó Miklós Joe Biden visszalépéséről

2024. július 21. 22:39

Elárulták saját szavazóikat. Fél évig az USA elnöke egy olyan személy lesz, akiről mindenki pontosan tudja, hogy az ország nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti.

2024. július 21. 22:39

Fotó: Földházi Árpád/Mandiner

Joe Biden néhány órával ezelőtt bejelentette, nem indul újra a novemberi elnökválasztáson, de januárig ő marad az Egyesült Államok elnöke. Nem sokkal ezután X-oldalán közölte, alelnökét, Kamala Harris-t támogatja utódjaként. Az eseményekről Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója nyilatkozott a Mandinernek:

Ezt is ajánljuk a témában

„Senkit nem ért váratlanul Joe Biden visszalépése a jelöltségtől. A Newsmax és az NBC még a bejelentés megközelítőleges időpontját is megírta péntek délután. Az elnökjelölti vita óta mindenki tisztában volt azzal, amit a konzervatívok évek óta állítottak: 

Joe Biden alkalmatlan arra, hogy betöltse az USA elnöki tisztjét. 

Csupán azért maradhatott versenyben az újraválasztásért, mert a Demokraták vezetése és a fősodratú liberális média, lánykori nevükön a ‘Deep State’, közös erővel az utolsó utáni pillanatig titkolni igyekezett a nyilvánvalót. 

Ezt is ajánljuk a témában

A Deep State ezzel két súlyos bűnt követett el az amerikaiakkal szemben: egyrészt, megfosztották a választókat attól a joguktól, hogy – az USA hagyományainak megfelelően – az előválasztások során ők döntsenek Joe Biden utódjáról. A demokrata vezetés minden olyan jelöltet ellehetetlenített, aki Joe Biden ellen eséllyel léphetett fel, pedig pontosan tudták, hogy az elnök egészsége rohamosan romlik. Ezzel elárulták saját szavazóikat. Másrészt, tarthatatlan az a helyzet, hogy a nyugati világ legerősebb hatalmát egy olyan ember vezesse, akinek szellemi és fizikai egészsége nem teszi lehetővé, hogy megbírkózzon az egyre veszélyesebb világunk fokozódó kihívásaival. Ráadásul a mai napon Joe Biden csupán a jelöléstől lépett vissza. Az alkotmány szerint januárig, vagyis még egy fél évig az USA elnöke – katonai főhatalom birtokosa – egy olyan személy lesz, akiről mindenki – a nyugati világ ellenségei is – pontosan tudja, hogy az ország nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti. 

Bárki lépjen is Joe Biden helyébe, ennek az elitnek a jelöltje lesz, nem a szavazóké, 

akiket nemes egyszerűséggel kiforgattak a döntés jogából. Mivel a washingtoni mocsár legfontosabb érdeke a háború folytatása, tulajdonképpen mindegy, hogy kire esik a választásuk. Amerikának – és a világnak – egyetlen esélye van a békére: Donald Trump. Magyarként is az ő sikerében kell bízzunk, hiszen az általa vezetett republikánus tábor tisztában van azzal, hogy az USA, Európa, Ukrajna és az egész világ érdekébe a háború lezárását és a fenntartható béke elérését kell állítani. Orbán Viktor és a magyar kormány ebben erős partnere lesz az új Fehér Háznak, hisz a kezdetektől ezt az álláspontot képviselik. A magyar kormányfő az egyetlen európai vezető, aki ezért aktívan tesz is. Legutóbb a békemisszió során.”

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2024. július 22. 08:11
“…mindenki pontosan tudja, hogy az ország nemzetbiztonsági érdekeit veszélyezteti.” - közli a Tisztességesség Központ kabala bábja. Miért? Orbán azóta veszélyezteti, mióta először Moszkvában járt, és megmondták neki, hogy mostantól hány verszta. Vagy mi.
elbert-0
2024. július 22. 06:37
De ahogy mondani szokás külön hely van a pokolban azoknak akik ide tolták és eddig tartották az öreget.
ördöngös pepecselés
2024. július 22. 06:35
"Bárki lépjen is Joe Biden helyébe, ennek az elitnek a jelöltje lesz, nem a szavazóké" ez eddig is így volt és mindenki tudta aki nem gomba, de a diktatúrák soha nem rendeznek demokratikus választásokat. Így a magukat demokratának hazudó internácik se bíbelődnek vele egy világháború kellős közepén. A kérdés számomra az hogy egy nyuszit(Gorbacsov) húznak elő a kalapból vagy egy véreskezű diktátort? Szerintem utóbbit mert Kína nincs a kezükben hogy áthelyezzék a világuralmuk székhelyét a korábbi gyakorlatuk szerint
Ízisz
2024. július 22. 06:24
Z. Ez a legszebb!!! 👇🤦‍♀ "Soros György fia Instagram-posztjában így fogalmazott: Ezt nehéz szívvel írom. Joe Biden egy hazafi, egy olyan ember, aki mindig is Amerika egyesítésén dolgozott, és kiállt minden amerikai méltóságáért és jólétéért. Négy év alatt többet tett, mint amiről a legtöbben álmodni mertek volna nyolc év alatt. Amerikai hősként fognak rá emlékezni, mert az is”."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!