A spanyolok kénytelenek elismerni: Magyarország az egyetlen reményük

2024. május 30. 10:16

Továbbra sem talált senkit a spanyol kormány a Talgo vonatgyártó megvételére, pedig még az adófizetők pénzét is bevetné, hogy megakadályozza az évszázad magyar felvásárlási üzletét.

2024. május 30. 10:16
null

Nyitókép: AFP/Josep Lago

Carlos Cuerpo gazdasági miniszter először kitért a válaszadás elől, majd elismerte, jelenleg egyetlen cég érdeklődik a Talgo vonatgyártó óriás felváráslását illetően, a magyar Ganz-MaVag, amely már konkrét ajánlatot is letett az asztalra – írja az ABC.

A spanyol kormány politikai okokból hónapok óta minden eszközzel megpróbálja megakadályozni az üzletet, már az adófizetők pénzével is támogatná azt a hazai céget, amely többet kínálna a magyar vállalatnál.

Sőt, nemrég spanyol lapok arról írtak, hogy a miniszterek már egyesével jelentkeznek be a cégekhez, hogy meggyőzzék őket a Talgo felvásárlásáról, még különös kompromisszumokat is felajánlottak.

A kormány szerint a megállapodás geopolitikai kérdés, mert egyrészt a Talgo olyan technológiával rendelkezik, amely a balti országok katonai mobilitását érinti, illetve úgy véli, a magyar ajánlattevő a kormányzati háttér miatt orosz és szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkezik.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

 

Összesen 326 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gekk
2024. május 31. 13:13
Na, akkor annak befellegzett. Vagy nyakunkaba szakad egy újabb közpénznyelő vállalkozása orbitéknak.
Zokni
2024. május 30. 22:39
“Erre miből következtettél, baromarc?” - kérdi felvidéki magyar. Baromarc!? Két gond van. 1. Szó nem volt arról (a pártprogramban), hogy a nehézjármű-ipart akarja felfejleszteni a kormány. Nem csoda, már nem vagyunk a vas- és acél országa. Nincs nyersanyag, nincs szakértelem, nincs kapacitás, és nincs tőke. Ha meg csak egy “üzlet”, azt ne az állam csinálja, mert annál rosszabb tulajdonos nincs (szocializmus tapasztalata), és a korrupció nyilvánvaló (kapitalizmus gyakorlata). 2. Orbán oroszbarát lavírozása jogosan keltheti fel egyesekben a bizalmatlanságot, hogy a magyarok részvétele stratégiai ágazatban a háborús kockázatot növeli. Sőt. Mint utalnak is rá, sokakban akár a közvetlen orosz befolyás gyanúja is felmerülhet… Nem tud ezekről, szamárarc?
nemecsekerno_007
2024. május 30. 19:23
gilou-au-claviernemecsekerno_007 2024. május 30. 13:34 "mint ők voltak velünk" ,,A spanyoloknak és…,, Jajj, te kis mimóza. Ezért nem nálatok van a kasszakulcs 14 éve.
Zokni
2024. május 30. 15:58
“A szabad piacgazdaság "szent" és alapvető és sérthetetlen elvei Magyarország érdekében hogy hogy nem, hát nem működnek.” - írja polárüveg. Ember. Annál jobban nem manipulálható a piacgazdaság, amikor egy állam venne meg egy gyárat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!