A világháború szele? Orosz kémeket kaptak el Németországban, már a céljaikról is tudnak

2024. április 18. 16:44

A német külügyminisztérium megerősítette, hogy csütörtökön a letartóztatások miatt beidézte a berlini orosz nagykövetet.

2024. április 18. 16:44
null

Fotó: Carsten Koall/Getty Images

Két férfit tartóztattak le Németországban azzal a gyanúval, hogy Oroszországnak kémkedtek és információkat gyűjtöttek potenciális támadási célpontokról, köztük amerikai katonai létesítményekről – közölték csütörtökön a hatóságok az NBC beszámolója szerint.

A német szövetségi ügyészség közleményben tudatta, hogy a két német-orosz állampolgár – akiket az ország adatvédelmi szabályainak megfelelően csak Dieter S. és Alexander J. néven neveztek meg –

egy orosz titkosszolgálati ügynökkel együttműködve igyekezett aláásni az Ukrajnának nyújtott nemzetközi katonai támogatást.

Az egyik személyt azzal gyanúsítják, hogy a kelet-ukrajnai Kreml-barát erők egykori harcosa volt.

A német külügyminisztérium megerősítette, hogy csütörtökön a letartóztatások miatt beidézte a berlini orosz nagykövetet.

A férfiakat szerdán tartóztatta le a szövetségi bűnügyi hivatal Bayreuthban.

Otthonukat és munkahelyüket a bajor tartományi rendőrség átkutatta. Néhány ukrán katona Bajorországnak ebben a részében lévő amerikai katonai létesítményekben tartott kiképzést.

Az április 9-én kelt elfogatóparancsok mindkét férfit azzal vádolják, hogy egy külföldi titkosszolgálatnak dolgoztak, és „szabotázs célú tevékenységet” folytattak – közölték az ügyészek.

Az akciók célja különösen az volt, hogy aláássák a Németország által Ukrajnának az orosz agressziós háborúval szemben nyújtott katonai támogatást”

– áll a közleményben.

„Ennek fényében a vádlott kijelentette a kollégájának, hogy kész robbantásos támadásokat végrehajtani, különösen katonai célokra használt infrastruktúra és németországi ipari létesítmények ellen” – tették hozzá. „A felkészülés érdekében Dieter S. információkat gyűjtött a lehetséges támadási célpontokról, köztük amerikai katonai létesítményekről” – áll a közleményben.

A hatóságok azzal vádolják Dieter S.-t, hogy több helyszínen is járt, hogy fényképeket és videókat készítsen, amelyeket továbbított orosz titkosszolgálati kapcsolatának. Azt is állítják, hogy Alexander J. legkésőbb idén márciustól kezdve segített neki.

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2024. április 19. 21:35 Szerkesztve
Én ugyanezt akartam hazudni. Csak még hozzátettem volna, hogy ott volt náluk a harmadik, negyedik és ötödik világháború teljes menetrendje.
jan36
2024. április 19. 14:59
Meglátjátok, még az Északi Áramlat felrobbantásával is hírbe hozzák őket. Meg a moszkvai merénylettel...
Mich99
2024. április 19. 10:56
A csicska németek az amerikai megszállókat védik, de a CIA szabotőreit még mindig nem fedezték fel...
mnmn
2024. április 18. 18:41
Ürgebőrba varrt üzenetek is voltak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!