Érik a botrány Németországban – többet ártottak, mint használtak a lezárások?

2024. március 27. 19:18

A szövetségi egészségügyi miniszter összeesküvés elméletet emleget.

2024. március 27. 19:18
FRANCE SURGICAL MASK MASQUE CHIRURGICAL COVID 19 - ILLUSTRATION

Nyitókép: Thibaut Durand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Hosszú jogi csatározást követően a német közegészségügyi hivatal, a Robert Koch Intézet (RKI) kénytelen volt nyilvánosságra hozni azokat a bizalmas jegyzőkönyveket, amelyekből kiderült, hogy az RKI tisztában volt azzal, hogy „a járványügyi zárlatok több kárt okoznak, mint hasznot”, és hogy „a maszkviselés kötelezővé tételéhez hiányzott a bizonyíték” – írta a Remix News. 

„Aktív kommunikációra lenne szükség, hogy világossá tegyük, miért nem javasolja az RKI ezeket az intézkedést” – jegyzi meg a jegyzőkönyv az FFP2 maszkokkal kapcsolatban. Az ügynökség még azt is megjegyezte, hogy közölni fogja a nyilvánossággal, hogy nem támogatja az FFP2 maszkok viselését, de figyelemre méltó, hogy végül az ügynökség ezt soha nem tette meg a kötelező maszkviselés és más szigorú intézkedések elleni tömeges társadalmi tiltakozások ellenére.

A 2500 oldalnyi dokumentum tartalmaz egy olyan részt is, amely szerint a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a zárlatok „többet árthatnak, mint használhatnak”, a szakértők 

az afrikai zárlatokra és az ott tapasztalt negatív eredményekre hivatkoztak.

A dokumentumokból kiderült, hogy a német politikusok a szakértők véleményével ellentétben túldramatizálták a helyzetet. Ezt feltehetően azért tették, hogy kényszerítő intézkedéseket hajtsanak végre és korlátozzák az állampolgárok alapvető jogait.

A dokumentumok nyilvánosságra hozatala sokkolta Németországot, és még a baloldali pártokat, például a Zöldeket is arra késztette, hogy a járványügyi politika „átfogó felülvizsgálatát” követeljék. Más pártok, mint például az Alternatíva Németországért (AfD), további intézkedéseket, többek között bizottsági vizsgálatot követelnek – írta a Bild.

Több politikus is azt sürgeti hogy az RKI a maradék – mintegy 4000 oldalnyi – dokumentum titkosítását is oldja fel.

A dokumentumok nyilvánosságra hozatal a közösségi médiában is hangos reakciókat váltott ki. 

„Jó, hogy az RKI protokollokról vita indult a nyilvánosság előtt! De nem nyerhetnek könnyű bűnbocsánatot a felelősök. A járvány alatt egymás ellen fordították a németek kétharmadát a társadalom másik egyharmadával. A bilincsnek a főbűnösökön kell kattannia” – olvasható az egyik bejegyzésben.

Klaus Stöhr virológus, aki egykor a WHO világjárványügyi biztosa volt, azt mondta, hogy a nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek ismét azt mutatják, hogy a „kockázatértékelés nem az adatokon alapult”. Stöhr szerint „égnek állt a haja, amikor Németország pandémiás tervéről volt szó”.

„Az pedig, hogy az FFP2 maszkokkal kapcsolatos ismereteket teljesen figyelmen kívül hagyták, csak két apróság”. „Sokkal több olyan adat állt rendelkezésre,

ahol látható volt, hogy az intézkedések nem bizonyítékokon alapultak”

– mondta.

Karl Lauterbach (SPD) szövetségi egészségügyi miniszter „elborzadva” reagált a jelentés megállapításaira. „Nem szabad hagynunk, hogy a közösségi médiában összeesküvés-elméletek szülessenek külföldi kormányok beavatkozásával”írta az X platformon. Azt, hogy milyen külföldi beavatkozástól fél, nem fejtette ki. 

A miniszter kifejezte, hogy ellenzi a vizsgálóbizottságok felállítását. Lauterbach azt állítja, hogy ez csak „a politikusok egy kis csoportjának kedvezne, de olyan embereknek is, akik talán más területeken radikális elképzeléseket képviselnek”. Szerinte az eredményeket arra használnák fel, hogy „az állam ellen politizáljanak”.

Az AfD, a BSW és a Szabad Demokraták mind alaposabb vizsgálatot akarnak egy egyszerű „felülvizsgálatnál”.

A nyilvánosságnak joga van tudni, hogy mi történt valójában akkoriban”

– mondta az AfD frakciójának egészségpolitikai szóvivője, Martin Sichert.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2024. március 28. 11:20
Hozzászólás: ""Minden adatnak utána lehet nézni. Én "valós időben" követtem az eseményeket, amerikai, angol, német, stb. orvosokat, tudósokat hallgatva. Azt is megtudtam, hogy Anglia már a Cov előtti 2 évben milliószámra szerezte be a Midazolamot. Hogy mit adtak be itt, nem tudom, de olvastam Kóbor János (?) elhalálozásának körülményeit is... A lélegeztetőgépről meg még akkor voltak olyan riportok, csak az emberek nem akarták meghallani, hogy jó, ha 20 % túléli. Alább kiderül, hogy miért is kellett a lélegeztetőgép. Főpróba volt: ha a jónép ezt benyalta, jöhet a következő támadás a WHO-tól. (egyébként nagyon sok ember élte túl a "halálos" kórt, és sokan kapták el a kedves ótás miatt. ) Tessék végiggondolni, és főleg, amikor majd jön az újabb "életmentés" a WHO-tól. Nem kell minket a WHOnak megmenteni az örök életre, úgyis ott végzi mindenki. - Akinek volt füle, meg nem hagyta magát manipulálni, 3 éve tudja, hogy mi történt."
zsolti123
2024. március 28. 11:19
A volt brit egészségügyi miniszter Matt Hancock cseveg arról egy on line értekezleten, hogy jól meg van ám szervezve a COVID-osnak mondott, kórházakba, idősgondozó központokba beutalt betegek “jó halálnak” nevezett kórházi kivégzése. Magyar feliratos VIDEÓ: COVID-gyilkosságok nyomában - A MIDAZOLÁM-GYILKOSSÁGOK, a "jó halál" kivégzések a kórházi ágyakon https://szmm.substack.com/p/magyar-feliratos-video-covid-gyilkossagok?utm_source=substack&utm_medium=email&utm_campaign=email-half-post&r=18fmqn
falcatus-2
2024. március 27. 21:27
törölt felhasználó: "Magyarországon például 2020. március 13-án, ÁLLÍTÓLAG 19 "fertőzöttnél" egészen egyszerűen LEZÁRTÁK az egész országot !!! És a sok birka ezt egyátalán nem tartotta különösnek... Csinálták, amit a hatalom megparancsolt..." Tökfej! Tetszett már hallani a WHO-ról? és arról, hogy tagjai vagyunk?
törölt felhasználó
2024. március 27. 20:40 Szerkesztve
"SzkeptiKUSS 2024. március 27. 19:37 Érdekes dolog. Valójában a politikusok a járvány széthúzására játszhattak, remélve, hogy megakadályozhatják vele az egészségügyi rendszer túlterhelését, összeomlását." Nem. A politikusok mindenhol a nyugati világban UGYANAZT a foratókönyvet követték, még az adott heti szlogenek is ugyanakkor, ugyanazok voltak. Magyarországon például 2020. március 13-án, ÁLLÍTÓLAG 19 "fertőzöttnél" egészen egyszerűen LEZÁRTÁK az egész országot !!! És a sok birka ezt egyátalán nem tartotta különösnek... Csinálták, amit a hatalom megparancsolt... Azt tesztelték, hogy mennyire ENGEDELMESEK az emberek a HATALOMMAL szemben és mennyire adják fel az emberi jogaikat és a szabadságukat, ha RÁJUK IJESZTENEK valamilyen, a valóságban nem is létező rémséggel. És miután látták, hogy az átlag ember NAGYON engedelmes, gyorsan elkezdték lemérgezni őket. Mondjuk, meg is érdemelte a sok birka. .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!