Financial Times: Rá kell venni Kínát és Indiát, mondják meg a Kremlnek, hogy nem tetszik nekik az atomcsapás belengetése

2022. október 01. 12:23

A nukleáris kardcsörtetést komolyan kell venni, a Nyugat nem teheti meg azonban, hogy fülét-farkát behúzva tétlenül várakozzon – írják a cikkben.

2022. október 01. 12:23
null

A Finanacial Times szerkesztőségi állásfoglalása szerint,  az orosz agresszió miatt romokban van a háború utáni európai rend. Putyin azonban a legveszélyesebb szintre vitte a viszályt, amikor kinyilvánította, hogy bekebelezi az elfoglalt területeket, illetve hogy országa létharcban áll a Nyugattal. Idegpróbáló idők jönnek most. A lap szerint pusztító precedenst teremtene, ha a világ hagyná, hogy a Kreml beolvassza Ukrajna földjének 20 százalékát.

Kifejtették:

Az elnök a válság elmélyítésével reagált az ukrán előretörésre.

Próbálja talpra segíteni a demoralizált és viharvert orosz egységeket, illetve igyekszik elhárítani az összeomlást. Ezért a hazai közönség számára győzelmet hirdetett. Azon van, hogy egyrészt bizonyítsa: elérte a katonai célokat, másrészt pedig elriassza Kijevet és a nyugati partnereket a további offenzívától, illetve hogy tárgyalásokat kényszerítsen ki.

Úgy vélik, hogy

a nukleáris kardcsörtetést komolyan kell venni, a Nyugat nem teheti meg azonban, hogy fülét-farkát behúzva tétlenül várakozzon.

Valahogy rá kell vennie Kínát és Indiát, hogy azok mondják meg a Kremlnek: nem tetszik nekik az atomcsapás belengetése. Ezen túlmenően továbbra is segíteni kell Ukrajnát és a szankciók révén meg kell fosztani Putyint a háború folytatásának lehetőségétől.

A Financial Times cikke szerint az orosz reakciók gyengeséget és nem erőt tükröznek. Kezdenek megmutatkozni a repedések. A fejlett technológia importjának leállítása lassan megfojtja az orosz gazdaságot és a hadiipart. Ám a demokráciáknak világossá kell tenniük, hogy az ellenintézkedések nem az orosz nép ellen irányulnak. Ellenben semmiképpen sem szabad elfogadni Putyin feltételeit. Még akkor sem, ha az elfoglalt területek visszaszerzése nehezebb lesz, mint ahogy az rövid ideig lehetségesnek látszott.

Nyitókép: AFP

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2022. október 01. 17:13
Kína és INdia már elérte azt a nagyságot hogy az US nem ugráltathatja őket. Kínát különösen nem-átvette a volt SZU szerepét csak sokkal erősebb gazdasággal és technológiával. Az US stratégiája h addig gyengítse, lassítsa Kínát amíg van rá lehetősége, ereje. Pénzpiacok (eladósodottság- de korlátlan pénznyomtatással) , technológia az egyik serpenyőben- az lmbtq , wokeizmus meg a többi f@szság a másikban. No meg a latino demográfiai nyomás.
Julius68
2022. október 01. 16:28
Hát hajrá, vegyék rá őket !
elfújta az ellenszél
2022. október 01. 16:18
''az ellenintézkedések nem az orosz nép ellen irányulnak'' Ja, azért kell lezárni a határokat az orosz állampolgárok előtt, beleértve a potenciális menekülteket Érted jöttünk elvtárs, nem ellened
zuriktodor
2022. október 01. 15:42
Éppen alig várják, hogy újabb szívességet tegyenek a nyugatnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!