Mit várhatunk a 2021-es jogállami jelentéstől?

Idén július 20-án teszi közzé az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentését. Ebben a dokumentumban az Európai Bizottság négy szempontot figyelembe véve ad pillanatképet arról, hogy az egyes uniós tagállamok mennyiben felelnek meg a jogállamiság követelményének. 

A tavalyi (első) jelentés tartalmából kiderült, hogy milyen szűk is a valóság és a Bizottság valóságérzékelésének közös halmaza. Mondhatnánk, hogy ha másra nem, legalább erre jó volt. Sajnos a tények és a spekulációk másról árulkodnak:

– ha pedig egy ilyet beindítanak egy ország ellen, akkor annak komoly gazdasági hatásai lehetnek.

Ez nem jog, ez politika

A probléma a következő:

Egyetlen funkciója, hogy tartalmát alapul véve leckéztessék meg azokat az uniós tagállamokat, amelyek még ragaszkodnak az uniós szerződések betű szerinti értelmezéséhez. Nem szabadna, hogy így legyen, mégis, a tavalyi jelentés torz módszertanának eredményeképpen a tagállamok különféle kategóriákba sorolhatók. Megjegyzendő, hogy ez nem a Precedens értékelése – még a Magyarországgal és Lengyelországgal oly kritikus POLITICO újságírójának is feltűnt az a sajátos megközelítés, amelyet a Bizottság a tavalyi verzió elkészítésénél alkalmazott:

„Miközben az Európai Bizottság tartózkodott attól, hogy a tagállamokat teljesítményük szerint értékelje vagy rangsorolja, az országfejezetekből kiderül, hogy az államok öt kategóriába sorolhatók:

- »az autoriterek«: Magyarország és Lengyelország;

- »a többiek közül a legrosszabb«: Bulgária;

- »jóhiszemű feltörekvők«: Horvátország, Málta, Románia és Szlovákia;

- »a déli kihívások«: Spanyolország, Olaszország és Görögország;

- »a legjobbak«: mindenki más (...) (tehát Belgium, Luxemburg, Finnország, Németország, és egyéb, jellemzően nyugat- és észak-európai országok. (a szerk.).”

„A módszerem: fogalmatlannak lenni arról, hogy mit csinálok, miközben tenni azért, hogy működjön a dolog”

Az idézet Stone Gossardtól, a Pearl Jam gitárosától származik, de jól illik a 2020-as jogállamisági jelentés szellemiségére is. Mindent egybevetve ugyanis a hagyományteremtőnek szánt tavalyi verzióról három dolgot érdemes tudni:

egyrészt, a brüsszeli politikai narratívából kiindulva már a közzététel előtt sejteni lehetett, hogy azt a benyomást fogja kelteni, hogy Magyarország és Lengyelország nem valódi demokrácia, hanem diktatúra. Másrészt, hogy – az előbbiekből kiindulva – Magyarországra vonatkozóan lesújtó kritika születik; harmadrészt pedig azt, hogy erre a következtetésre a készítők egy több sebből vérző módszertant alkalmazva jutottak. 

A jogállamisági jelentés egy összefoglaló szövegből és a tagállamok értékelését tartalmazó országfejezetekből áll. Az országfejezetek tartalma a tagállamok hatóságaival, valamint a különböző civil szervezetekkel, kutatóintézetekkel történő egyeztetést követően áll össze. A képletről sokat elárul az, amit Dr. Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány jogi szakértője rovatunknak a tavalyi jelentéssel kapcsolatban elmondott:

„A 2020-as jogállamisági jelentés elvitathatatlanul rámutatott arra, hogy a dokumentum tartalma és a valóság metszete rendkívül szűk. Az Európai Unió a tagállamokról készített jogállami országjelentések elkészítését már tavaly is zömmel kiszervezte civil szervezetekhez. (...) A jelentés magyar fejezete 12 civil szervezetre hivatkozik, melyek közül 11 kapott az elmúlt években pénzügyi támogatást a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól.”

- nyilatkozta az alkotmányjogász.

Jelentős szerephez jutnak továbbá az olyan közvélemény-kutatások, mint amilyen az Eurobarometer vagy a Transparency International korrupciós indexe. Utóbbiakkal kapcsolatban a következő problémák merülnek fel: egyrészt, miért is kellene objektív, hitelt érdemlő mérésként elfogadni az Eurobarometer közvélemény-kutatásait? Ahogy arra a Max-Planck intézet 2015-ös tanulmányában rámutatott,

Mégis, a riport készítői részben erre hagyatkozva kritizáltak a bíróság függetlenségéről és a korrupcióról szóló fejezetben. 

Hasonló a helyzet a Transparency International korrupciós indexével (Corruption Perception Index) kapcsolatban: hiába sugallja azt, hogy a válaszadók tapasztalatát közli a korrupcióval kapcsolatban, a CPI leginkább véleményeket tükröz. A CPI objektivitása, eredményeinek valódiságához jelenleg is tudományos kétségek fűződnek. 

ez a feltételezés pedig már a tavalyi verzió esetében is beigazolódott. Ez azért probléma, mert a tavaly decemberben elfogadott jogállamisági mechanizmus megindításakor a jogállamisági jelentések tartalma komoly hivatkozási alap.

Adatkéréssel fordultunk a Bizottsághoz, elutasítottak bennünket

A fenti anomáliák tudatában – élve a vonatkozó uniós jogszabály adta lehetőséggel –  adatigényléssel fordultunk az Európai Bizottsághoz, próbára téve, hogy mire számíthat egy a közügyek iránt érdeklődő uniós állampolgár, ha a 2021-es jogállamisági jelentés „születési körülményire” kíváncsi.

A két „fekete ló”, vagyis Magyarország és Lengyelország, illetve egy további uniós tagállam vonatkozásában érdeklődtünk a Bizottságnál a következőket illetően:

- a Bizottság delegációja mely szervezetekkel, szóvivőkkel és hatóságokkal egyeztetett a jogállamisági jelentés elkészítése folyamán;

- mikor és milyen időtartamú egyeztetések zajlottak az érintett szervezetekkel; továbbá

- vizsgálódásai során milyen kérdéseket tett fel az Európai Bizottság úgy a hatóságok, mint a civil társadalom képviselői számára?

Az Európai Bizottság elutasító válaszát a jogszabályi határidőn jelentősen túlnyúló időpontban kaptuk meg, amelyben a testület a következőket írta:

„Azok a dokumentumok, amelyeket Ön most tőlünk kér, egy olyan határozathoz kapcsolódnak, amelyeket az Európai Bizottság még nem hozott meg. Valójában a Bizottság jelenleg is dolgozik a 2021-es jogállamisági jelentésen. (…) Az iratok közzététele jelentős mértékben aknázná alá a Bizottság döntéshozatali eljárását, mivel előzetes szempontok, továbbá jelenleg is mérlegelés alatt álló lehetséges szakpolitikai irányok kerülnének nyilvánosságra. Az Európai Bizottságnak szabadon kell mérlegelnie minden lehetőséget azért, hogy mindenfajta külső nyomástól mentes döntést készíthessen elő.”

A fentieket szomorúan vettük tudomásul, pláne, hogy az általunk kért információk nem a Bizottság álláspontjára és értékelésére vonatkozott – hacsak nem a Bizottság álláspontját és preferenciáit tükrözi már az is, hogy kiket milyen oldalról és milyen hosszadalmasan, mikről kérdezgetett.

Nyomós közérdek? Ugyan...

A Bizottság a fentieken túl hivatkozott arra is, hogy a kért adatok közzétételéhez nem fűződik nyomós közérdek.

Mindez annak fényében érdekes, hogy épp az adatigénylésünkkel párhuzamosan indult konferencia Európa jövőjéről, amely kapcsán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt ígérte, hogy végre „az európaiak nagyobb beleszólást kapnak abba, mit és hogyan tesz az EU értük”. 

Habár valóban nem a konferencia keretei között igényeltük az adatokat, azért bíztunk abban, hogy a közérdeket nem kell különösebben indokolni egy olyan jelentés kapcsán, amely minden valószínűség szerint idén is súlyosan elmarasztaló állításokat fogalmaz meg például hazánkkal kapcsolatban. S ha már szóba hoztuk az Eurobarometert, integrációs propaganda ide vagy oda,

Többek között az ilyen és ehhez hasonló élmények gondoskodnak erről.

A karmester határozza meg a tempót, a zenekar alkalmazkodik

Tekintsünk csak vissza tavaly októberi Cseh Katalin (Momentum Mozgalom, Renew Europe) és Orbán Balázs (Miniszterelnökség) közötti vitára. Ennek egy pontján a miniszterhelyettes a magyar emberek nevében háborodott fel azon, hogy a magyar baloldali ellenzék prominens politikusai az Európai Unió intézményrendszerét belpolitikai haszonszerzésre használják, miközben a Momentum politikusa ebben semmi problémát nem látott.

Mégpedig azért nem, mert a baloldali ellenzék lapjárása Brüsszelben meglehetősen jónak mondható: a Magyarországra vonatkozó fejezet elkészítésének megszervezésével az Európai Bizottság a kommunizmus egykori belügyminiszterét büntetőperében védő Magyar Gábort bízta meg. A vezetéknév ismerősen csenghet: Magyar Gábor édesapja a baloldali összefogás kulcsembere egyúttal a közismert ügyvéd, Magyar György.

Magyar Gábor neve az átlagolvasó számára akkor vált ismertté, amikor Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti politikusa a következőket nyilatkozta róla:

"Magyar Gábor egy virtigli baloldali politikai aktivista, aki Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné rágalmait is sokszor túlszárnyaló, elfogult nyilatkozatokat tett”

– jelentette ki a politikus.

Deutsch bizonyára arra gondolhat, hogy Magyar Gábor

Az ekkor adott interjújából egyértelműen kiderült, hogy Magyarországot nem tartja jogállamnak abból a megközelítésből, amelyből Brüsszel a jelentést készíti. 

Megjegyzésképpen Magyar Gábor – ahogy az a vele készített interjúból is kitűnik – sikeres ügyvédként tekint magára. Ezt senki nem vonja kétségbe. Legfeljebb azt, hogy Magyar Gábor sikeres baloldali ügyvédjeként – vagyis rendszeres pernyertesként – vajon megalapozottan aggódik-e az igazságszolgáltatás akadozása miatt Magyarországon. Ügyfelei mindenesetre elégedettek lehetnek, hogy a magyar bíróságok nekik kedvező ítéletet hoztak.

A jobboldali civilek jelezték aggályaikat, de azokat lesöpörték az asztalról

A fentiekre tekintettel a jogállamisági jelentés Magyarországra vonatkozó fejezetének részrehajló elkészítésétől tartva a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nyílt levelet intézett az Európai Bizottság alelnökéhez. Ebben a testület követelte az Európai Bizottságtól, hogy hívja vissza Magyar Gábort, és nyilvánosan garantálja az elfogulatlan eljárást.

Ha pedig így van, akkor olyan etikai és összeférhetetlenségi szabályokat sérthet meg, mint amilyenek az Európai Bizottság tisztviselői szabályzatában is állnak:  

„A tisztviselő feladatainak ellátása során (...) nem foglalkozhat olyan üggyel, amelyhez közvetlenül vagy közvetve olyan személyes (…) érdekei fűződnek, amelyek csorbíthatják függetlenségét. Amennyiben a tisztviselőnek feladatai ellátása során egy, a fent említett üggyel kell foglalkoznia, erről haladéktalanul tájékoztatja a kinevezésre jogosult hatóságot. A kinevezésre jogosult hatóság megteszi a megfelelő intézkedéseket és különösen felmenti a tisztviselőt a felelősség alól ebben az ügyben.”

Tekintetbe véve a szakember személyi összefonódásait és indítékait, ha Magyar Gáborra ilyen szabályok közvetlenül nem vonatkoznak, az aggályos, ha pedig vonatkoznak, de nem tartják be azokat, az még aggályosabb.

A Mathias Corvinus Collegium is vizsgálódni próbált...

Szakmai észrevételekkel élt a készülő jogállamisági jelentés kapcsán a Mathias Corvinus Collegium Európa Tanulmányok Műhelye is. A műhely szakmai stábja abban bízva szedte csokorba észrevételeit, hogy a Bizottságnak valóban minden vélemény számít.

„Ahogyan az a Bizottság módszertani ismertetőjében is áll, »a [jogállamiság] helyzetének értékelése tagállamonként azonos lesz; összehasonlítható adatokon alapul majd, figyelembe véve az összes releváns forrást.« Mégis, a 2020-as Jelentésben több helyen is következetlenségek fedezhetők fel: olyan tényekre hívták fel a figyelmet az egyes országok esetében, amelyek más tagállamok fejezeteiben figyelmen kívül maradtak (kérésre ezt bizonyítani is tudjuk). Hogyan szándékozik a Bizottság elkerülni ezeket a következetlenségeket? (…)”

„Úgy véli a Bizottság, hogy a jogállamisági jelentés vizsgálódási köre szigorúan illeszkedik az EU hatásköreihez (…)?”

Az MCC kutatói kérdéseikben konkrét jogszabályhelyeket is megjelöltek. A passzusokból például az is egyértelműen kiderül, hogy minden olyan hatáskor, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál maradnak. Ez azért lényeges, mert így látható, hogy az EU által bírált témák jelentős részéről a jog szerint egy tagállam (így Magyarország is) szuverén módon dönthet. Ezekre a kérdésekre az Európai Bizottságtól máig nem érkezett válasz.

Kép: Olivier HOSLET / POOL / AFP

Dobozi Gergely