Viola Káosz

„Matteo Renzi valaha Firenze első embere volt, a fiatal és energikus politikus, aki a baloldal megmentője lehetett volna, ehelyett sírásója lett a Berlusconi utáni Olaszországnak. Ezt pedig kizárólag magának köszönheti, hogy olyan hazárdjátékba kezdett, amely nem végződhetett jól, és ez a vereség nem csupán személyes kudarc, hanem bizonytalanságot okoz egész Európában. Más feladat ugyanis elvezetni a gazdag toscanai ékszerdobozt, és más a római örökös szenátorokkal ujjat húzni, az évszázados rendet felborítani, abban a helyzetben, amikor minden európai állam a helyét keresi a fortyogó unióban. Ekkor nem érdemes elkezdeni a mamutfenyőt kivágni egy bicskával, mint azt Renzi próbálta. Ha Firenzében ment, talán Olaszországban is megy.

Az olaszok jó előre tudták, hogy ez Renziről szól, s nem az alkotmányos reformokról, ahogy azt maga a kormányfő is jó előre leszögezte. Ezzel magát állította a középpontba, teljesen mellékessé téve a politikai terveket, a reformokat eltakarta a mosolygós fiatalember, az elégedetlen olaszok pedig minden előrejelzésnél nagyobb arányban kiáltottak nemet. Mert lehet persze azzal vádolni Renzit, hogy saját magát akarta királlyá koronázni, és ezért akart az eddiginél szélesebb jogköröket, de ugyanezt a történetet úgy is elő lehet adni, hogy a XX. században kialakult és megcsontosodott örökös béklyó volt a csizmán a parlamenti rendszer, ezt a luxust pedig egyik ország se engedheti meg magának. Ahogy az egész unió és az eurozóna sem, de a bizonytalanság a jelenlegi, hisztérikus politikai klímában mindennél rosszabb.”