Nincsenek benne sem fénykardok, sem jedik, sem űrcsaták – az Andor mégis új szintre emelte a Star Wars-univerzumot

A készítőknek, élükön a sorozatot megalkotó Tony Gilroyjal, csak gratulálni lehet. Rajcsányi Gellért írása.

A készítőknek, élükön a sorozatot megalkotó Tony Gilroyjal, csak gratulálni lehet. Rajcsányi Gellért írása.
A 98 éves Mel Brooks bejelentette, hogy készül a kultikus film, az Űrgolyhók folytatása, amelyben több eredeti szereplő is visszatér.
A filmes relikvia valódi különlegesség a rajongók számára.
A Fehér Ház beszállt a Star Wars-háborúba – így üzentek Trumpék a „radikális baloldali őrülteknek”.
Elindult az Andor második, utolsó évada.
Húsvéti jókívánságot posztolt Alex Soros az X-en, Elon Musk mindössze két szóval válaszolt – mégis mindenki erről beszél.
A könyv, amelyet a világ leggazdagabb embere úgy várt, mint mások a legújabb Star Wars filmet, immár magyarul is olvasható.
Különösen fontos, hogy ebbe a nemes ügybe, ebbe a vásárhelyi cukrászmaffia által elkövetett gigantikus pénzlenyúlásba egy olyan, sokak által tisztelt előadó állt bele, akinek a zenéi kapcsán soha nem merült fel, hogy idegen tollakkal ékeskedik.
Az X-en akadt ki egyik milliárdos a másikra, mutatjuk a részleteket.
Összegezzük az esztendő legizgalmasabbnak tűnő témáit a szórakoztatóiparban, és a filmek és videójátékok után ezúttal 2025 legjobban várt társasjátékai kerülnek sorra.
Hollerung Gábor és a BDZ igazi klasszikusokkal hozta el a filmzenék estjét, ahol még magyar filmtörténeti csodák dallamai is megszólaltak.
Bár magyarul szólalnak meg, így bárki megérti mondandójukat, kizárólag nemi erőszakkal és agresszióval képesek maguknak figyelmet szerezni.
Az atombomba hatására lehetett volna polip, a feje helyén gombafelhővel, végül azonban egy olyan szörnyeteg született, amely évtizedekre megágyazott a műfajnak.
Harrison Ford támogatja a demokrata elnökjelöltet.
A népszerű északír színész, William John „Liam” Neeson úgy döntött, hogy befejezi az akciósztárságot, mivel még véletlenül sem szeretné becsapni a közönséget.
Nincs visszaút, mindenki megnyugodhat, megérkezett a hiánypótló Sister.
Még szép, hogy egy „ifjúsági regényben” mutatkozott be a transzi.
Jó borsos ára lesz.
A Hunyadi-könyvekből lassan elkészül a TV-re szánt sorozat, de a szerző attól még nem pihen, hiszen regénnyel és képregénnyel támad fel a hírhedt Fekete Sereg és annak elit alakulata.
Két igazán nagyszerű TV-sorozat ünnepelte a napokban a kerek születésnapját, ráadásul mindkettő nézhető magyarul is.