Az elsőszülöttek sikere és a szocializmus hátulütője

Fontos könyv jelent meg magyarul az MCC Press gondozásában: Thomas Sowell amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem neoliberális gárdájának tagja, Milton Friedman mentoráltja a diszkrimináció és az állami beavatkozás kérdéskörét vizsgálta meg. Könyve, a Diszkrimináció és egyenlőtlenségek alapvetően a baloldali elnyomó-elnyomott dichotómia kritikája, Sowell szerint ugyanis – aki korábban maga is marxista volt – a marxi kizsákmányolás tétele nem valami absztrakt fogalom, hanem egy tudományos kritika alá vethető nézet, mely nem állja meg a helyét.

Sowell azzal kezdi könyvét, hogy

melyeket nagy vonalakban kétfajta szélsőséges kategóriába lehet sorolni: egyesek úgy hiszik, hogy az egyenlőtlenségek gyökere a származás, a genetika, míg mások úgy hiszik, hogy a kevésbé tehetősek voltaképpen a szerencsések kizsákmányoltjai. Sowell inkább úgy hiszi, hogy a siker bizonyos előfeltételektől függ, melyekben már apró különbségek is nagy eltéréseket jelenthetnek a végeredmények terén.

Sowell igen kézenfekvő példát hoz: a 20. század elején egy felmérés közel ötven éven keresztül figyelte 1470 olyan ember karrierjét, akiknek az IQ-ja 140 vagy annál magasabb volt. Az alapos kutatás arra jutott, hogy ezen egyének karrierje erős eltéréseket mutatott, dacára annak, hogy intelligenciájukat tekintve a társadalom felső egy százalékához tartoztak. Bár sokan sikeresek lettek, megint sokan inkább középszerű teljesítményt nyújtottak, és bizony néhányan csak a középiskolát tudták elvégezni. Eközben két férfi, akinek az IQ-ja nem volt 140, Nobel-díjat kapott. A vizsgált 1470 fő között viszont egyetlen Nobel-díjas sem akadt.

A szerző szerint tehát nyilvánvaló, hogy egyéb tényezőknek is szerepet kell játszaniuk, nem csak az intelligenciának. Az idézett kutatás főleg a családi hátteret határozta meg fontos tényezőként. Mégis, sokan a mindent egy tényezőre visszavezető magyarázatok felé hajlottak, és azt hitték, hogy a siker kulcsa a privilegizált helyzet vagy a faji felsőbbrendűség.

Sowell ezzel szemben még további tényezőket is megnevez. Mint kimutatja, az elsőszülöttek általában okosabbak és sikeresebbek, mint a többi testvér a családban – dacára annak, hogy szinte ugyanabban a neveltetésben részesültek. Mégis, az eltérő emberek, eltérő életutak erősen eltérő eredményeket hoznak. Fontos a történelmi kontextus is, melyek gyors felemelkedést, vagy zuhanást eredményezhetnek. A skótok egészen a 18. századig nem produkáltak nagy gondolkodót, majd az angol nyelv terjedésével és a protestantizmus térnyerésével ez megváltozott, és ma már James Watt, Adam Smith, David Hume, Joseph Black, Sir Walter Scott és John Stuart Mill nemzeteként gondolunk rájuk. Hasonló példa Japán, mely sokáig elmaradott nemzet volt, ám ez nem a japánokat mint etnikumot minősíti, hiszen hátrányukat hamar behozták.

ma viszont ők adják a kémiai Nobel-díjasok 22 százalékát, illetve az orvosi és fizikai Nobel-díjasok 32-32 százalékát.

Viszont a süllyedésnek is vannak példái: Kína egészen a 15. századig a világ legfejlettebb állama volt, vasat öntöttek, hosszabb felfedező utakra indultak, jobb hajókkal, mint Kolumbusz, ismerték a puskaport, stb. Ám a 15. században az ország bezárkózott, fejlődése elmaradt a világ többi részéről, és később egészen gyarmati sorba kerültek, mígnem mára újra az élre tört az ország. Sowell citálja még a tengeri országok példáját: szerinte a tengeri közlekedés lehetősége mindig növelte egy civilizáció felemelkedésének lehetőségét. A szárazföldi teherszállítás napjainkig sokkal drágább, mint a tengeri. De a távolság is számít. A főbb ókori vívmányok szinte mind a Közel-Kelet vagy a Földközi-tenger régióját érintik, s ezek sokkal hamarabb jutottak el pl. Hellászba vagy Rómába, mint mondjuk Skandináviába. „Az ókori görög civilizáció szinte bármilyen mércével mérve sokkal fejlettebb lett, mint a Brit-szigetek vagy Skandinávia korabeli társadalmai.” – írja a szerző.

De lehetne idézni az életkor példáját is. A középkorúak mindenhol jobban keresnek átlagosan, mint a fiatalok, vagy a nagyon öregek. De melyik fiatal rendelkezik a tapasztalattal, hogy sikeres cégvezető vagy katonatiszt legyen? – teszi fel a kérdést Sowell. Ez nem igazságtalanság, hanem logikus fejlemények következménye. Bár az egyenlőség fogalma nagyon népszerű,

vagy olyan fizikusok vagyunk, mint Einstein. Tehát nem lehet elvárni a képességek egyenlőségét, a jutalmazás egyenlőségéről – vagyis a szocializmus kísérletéről – pedig már sokszor láthattuk, hogy nem működik. Sowell szerint napjaink woke sajtója azért uszít a nagytőke ellen, mert könnyebb rámutatni egy nagy cég vezetőjének magas fizetésére, mint egy művészére, aki amúgy még többet keres. Az ő szerepüket viszont nem vehetik át bürokraták vagy politikusok, tehát őket támadni nem érdemes.

Végső soron Sowell szerint az egytényezős magyarázatok népszerűek, komplett könyvek is születtek ilyen világnézetekről – a szerző itt Hitler Mein Kampfját és Marx Tőkéjét idézi, noha hozzáteszi, hogy utóbbi komolyabb munka –, de ezek a túlságosan egyszerűsítő magyarázatok a tudományos vizsgálat próbáját nem állják ki.

Thomas Sowell: Diszkrimináció és egyenlőtlenségek. Bp., MCC Press, 2022. 304 oldal.

Fotó: Unsplash