„Az állami szuverenitás a demokrácia alapja. Ha egy külső hatalom befolyásolja egy másik ország belügyeit, akkor a népakaratot téríti el” – mondja az újrázó izraeli miniszterelnök fia. Interjúnk az MCC meghívására Magyarországra érkező Jaír Netanjahuval!
Kohán Mátyás interjúja a Mandiner hetilapban
Jaír Netanjahu 1991-ben született Jeruzsálemben. Rádiós, podcaster, publicista, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fia. Diplomáit a Jeruzsálemi Héber Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán, illetve a Herclijai Interdiszciplináris Központ államtudományi szakán szerezte. Izraeli és amerikai konzervatív tévéműsorok rendszeres szereplője, The Yair Netanyahu Show néven saját podcastot vezet.
***
Isten hozta Magyarországon! Milyen benyomást tett önre hazánk?
Imádni való ország gyönyörű építészettel, barátságos emberekkel. Csodás itt, nagyon tetszik!
Mit gondol a magyar politikáról?
Ahogy minden izraeli, én is nagyra értékelem azt az erős támogatást, amit Magyarország – kiváltképp az Európai Unióban – Izraelnek nyújt, és becsben tartom a barátságunkat.
Volt alkalma találkozni a helyi zsidó közösséggel, és tájékozódni arról, hogyan élnek Magyarországon?
Ismerek néhány magyarországi zsidót, akivel itt vagy ott találkoztam. Elégedettnek tűnnek: nincs itt terrorizmus, biztonságos hely ez más európai országokhoz viszonyítva.
Most, hogy az édesapja visszatért a hatalomba, mit gondol, milyen irányt vesznek a két ország közötti kapcsolatok?
Izraelt és Magyarországot erős barátság köti össze, s jó volna ezt tovább mélyíteni.
A nemzetközi politikának ma első számú kérdése az ukrajnai háború. Hogyan vélekedik róla?
Izraeliként annyi saját konfliktusunk van, hogy amikor olyasvalamivel találkozunk, amihez semmi közünk, arról nincs határozott véleményünk.
Beszéljünk akkor az ön ügyéről: aktívan dolgozik az izraeli közvélemény formálásán. Hogyan jellemezné hazája médiaterét?
Minden választási eredmény és minden felmérés azt mutatja, hogy Izrael többsége konzervatív, a hagyományos médiában ez mégis alig jelenik meg. A sajtó a néhány százaléknyi szélsőbalostól hangos. Ez indokolja a közösségi média kiemelt jelentőségét Izraelben: ez az egyetlen hely, ahol a konzervatívoknak is van hangjuk a nyilvánosságban. Úgy értem el több százezer követőt, hogy hangot adtam azoknak, akiknek addig nem volt hangjuk. A szabad, nyílt médiapiacban hiszek. Nem gondolom, hogy a kormánynak dolga beavatkozni ebbe a területbe. Erősen hiszek a szabadpiacban és a kapitalizmusban. Szerintem jó dolog, hogy a liberálisoknak megvannak a médiaeszközeik, de fontos, hogy a konzervatívoknak is meglegyenek – nem helyettük, hanem mellettük. Jelenleg ez nincs így, ezért igyekszem a magam kis helyén, a Twitteren, az Instagramon és a Facebookon jelen lenni.
Mire vezeti vissza az egyensúlytalanságot?
Mindig is ez volt a helyzet. Sok olyan szabály vonatkozik a tévére és a rádióra, kiváltképp Izraelben, amely meggátolja a szabad és igazságos versengést. Csak egy zárt klikk, az egyik oldal profitál a rendszerből. Ez évtizedek óta így van, régebb óta, mint hogy a világon vagyok. Az internet azonban sok mindent megváltoztatott, elhozta az újságírás és a sajtó demokratizációját. Ez üdvözlendő folyamat,
– ezáltal valódi vita jöhet létre.
Az imént említette, hogy Izrael lakosságának nagy része konzervatív. Ez olyasmi, ami számunkra a nyugati világban szinte elképzelhetetlen. Mi állhat a háttérben?
Pici ország vagyunk, akkora, mint New Jersey, és nem túl barátságos nagy országok vesznek körül minket. Apám Donald Trump amerikai elnökkel együtt hozta tető alá a békeszerződést az Egyesült Arab Emírségekkel, Bahreinnel, Szudánnal és Marokkóval, Egyiptommal és Jordániával pedig már korábban is volt békeszerződésünk. Ám így is kemény világban élünk: ott a térségben Szíria, Libanon, Irán, a Hezbollah, az Iszlám Állam, a Hamasz… Évente egyszer háborúzunk Gázával, amikor megtámadnak minket, rakétákat lőnek ki a legnagyobb városainkra, Tel-Avivra, Jeruzsálemre. Többmilliós városokban válogatás nélkül vesznek célba civileket. Annak ellenére, hogy egyedül nekünk áll rendelkezésünkre az általunk kifejlesztett Vaskupola, az élet még mindig nem veszélytelen: évente egyszer két hétre le kell vonulni az óvóhelyre, különben meghalhatsz.
A 2000-es évek elején, amikor az oslói, illetve a Camp David-i egyezmény értelmében megpróbáltunk a palesztinokkal békét kötni, és jóformán mindent, a követeléseik 99,5 százalékát készek voltunk megadni nekik, nemhogy békét nem értünk el, terrorhullám szakadt a nyakunkba. Számos öngyilkos merénylő robbantotta fel magát buszokon, klubokban, éttermekben, kávézókban. Ez a terrorhullám 2000-től 2004-ig kétezer izraeli életét követelte. Aztán 2005-ben tettünk még egy próbát, hogy ha békét nem is, legalább nyugalmat teremtsünk: a kormány egyoldalúan kivonult Gázából, ahol nemzedékek óta körülbelül tízezer izraeli élt. Elüldözték őket az otthonukból, lerombolták a házaikat, a zsinagógáikat. Még a temetőből is kiásták a holttesteket. Ez nemzeti trauma volt Izraelnek. De azt mondták, utána béke lesz, Gáza pedig a Közel-Kelet Szingapúrja. Mi azóta egy négyzetcentimétert sem ellenőrzünk Gázából, garantáltuk nekik a független adminisztrációt,
amelyet az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek tekint. Ők vették át a hatalmat a Gázai övezet felett, és rakétaindító állomásként használták a térséget az országunk szíve ellen. Ilyen soha nem történt korábban; terrortámadások igen, de rakéták nem voltak, talán csak az 1950-es években, Izrael születésekor. 2000-ben Libanonból is ki kellett vonulnunk. A nyolcvanas-kilencvenes években terrorszervezetek rakétákkal lőtték az országunk északi részét, Izrael ezért Dél-Libanonban az ottani keresztény lakossággal együttműködve biztonsági zónát tartott fenn. Mikor onnan kivonultunk, megint csak nem jött el a béke, viszont a Hezbollah, Irán proxi-terrorszervezete átvette a hatalmat az ország felett. Bukott állammá tette Libanont, Irán előretolt helyőrségévé, és nyomorba döntötte a lakosságot. A kérdésére visszatérve tehát: a megtapasztalt valóság Izraelben sokkal erősebb, mint a tévés propaganda, ez magyarázhatja a konzervatív gondolkodás széles körű elterjedését.
Milyen állapotban van most az amerikai–izraeli szövetség? Milyen szövetséges izraeli szemszögből a Joe Biden vezette USA?
Kevesen tudják, hogy az izraeli–amerikai kapcsolat egyik megalapozója a nagyapám volt. Benzion Netanjahunak hívták, történelemprofesszor volt, és Zeév Zsabotinszkivel, az izraeli konzervatív mozgalom alapító atyjával együtt cionista aktivista volt. Miután Zsabotinszki 1940-ben meghalt, ő ott maradt, és az Egyesült Államokban lobbizott egy zsidó állam megteremtéséért Izrael földjén, amely akkor a Brit Birodalom része volt. Számos szenátorral, képviselővel találkozott, s az ő lobbizásának köszönhető, hogy az 1930-as években a Republikánus Párt programjába vette a leendő zsidó állam támogatását. Pár évre rá követte a republikánusokat a Demokrata Párt is. Az Egyesült Államok mindig is a legjobb, legerősebb szövetségesünk marad, Izrael pedig mindig az USA legfontosabb és leghűségesebb szövetségese lesz a Közel-Keleten. Természetesen vannak nézeteltérések a mostani kormányok között:
A két ország közötti kapcsolat a közös értékeken, érdekeken, a zsidó-keresztény hagyományon alapszik, amelyeken Magyarországgal is osztozunk… Nézeteltéréseink lehetnek, de ez szövetségesek között belefér.
Ha már szövetség: szoros együttműködés van formálódóban a nemzetközi rendszer két páriája, Irán és Oroszország között. Lát ebben az új pólusban veszélyt Izraelre?
Ez nem újdonság, ez egy létező kapcsolat. Irán veszélyes rezsim, mert nyíltan Izrael eltörléséről, a zsidó nép megsemmisítéséről beszél. És nemcsak beszél róla, hanem tesz is érte azzal, hogy atomfegyver megszerzésére törekszik. Ez nemcsak Izrael problémája, hanem Európáé és Amerikáé is. Izrael már bőven az irániak rakétáinak hatótávján belül van, de itt nem állnak meg, egyre nagyobb és nagyobb hatótávú rakétákat építenek. Már elérték egyébként egész Európát, beleértve Magyarországot, és interkontinentális ballisztikus rakétákat is fejlesztenek, hogy elérjék az USA keleti partját. Ez egy őrült, gonosz rezsim. Nincs különbség közte és az Iszlám Állam között azon túl, hogy az utóbbi nem állam, és hogy az szunnita, Irán pedig síita. A céljuk ugyanaz: egy őrült, messianisztikus rend, amely erőszakkal akarja a saját torz muszlim hitére téríteni az egész világot. Irán egyébként nemcsak Izraelt fenyegeti, hanem a szunnita arab világot is – ez a közös fenyegetés az egyik oka Izrael és az öbölbéli arab államok folyamatos közeledésének.
Az utóbbi hónapokban láttuk, milyen brutálisan elnyomja a saját népét, kiváltképp az alapvető emberi jogokat követelő nőket, akik szeretnének a hajuk eltakarása nélkül az utcára menni. Bátor nők és férfiak teszik kockára az életüket: a hatalom embereket végez ki csak azért, mert tüntetnek. A rezsim megdöntése nagyszerű hír lenne az egész nyugati világnak, az araboknak és Izraelnek is – de leginkább az iráni népnek, amely demokráciáját, emberi jogait és szabadságát nyerné vissza.
Végül érintsünk egy olyan ügyet, amely Izraelben és Magyarországon is forró politikai téma: mit gondol az ngó-k szerepéről a belpolitikában?
Az Izraelben működő ngó-k nem valódi ngó-k. Épp tönkreteszik az országunkat: Soros György, az Európai Unió és Németország egy egész iparágnyi radikális, szélsőséges anarchista, anticionista, palesztinpárti ngó-t finanszíroz. Ezek belülről bomlasztják a társadalmat, lázongást szítanak, és az izraeli nép helyett a külföldi kormányok érdekeit képviselik. Ez veszélyes és elfogadhatatlan, hiszen
Németország sem akarná, hogy Izrael a belügyeibe beavatkozó ngó-kat finanszírozzon – ha így tennénk, Berlinből másnap hazaküldenék az izraeli nagykövetet. Az állami szuverenitás a demokrácia alapja. Ha egy külső hatalom befolyásolja egy másik ország belügyeit, akkor a népakaratot téríti el. Ennek véget kell vetni.
Hogyan lehet küzdeni az ilyen befolyás ellen egy demokráciában?
Sok módja lehet, de pontos választ nem tudok adni, mert Izraelben még nem sikerült ezt megoldanunk. Szóval megoldásom nincs, de itt van például az Amerikai Egyesült Államok, amelyet senki nem vádolhat azzal, hogy fasiszta ország volna. Az USA a demokrácia világítótornya, ott találták ki a modern demokráciát. Na most, ott létezik egy úgynevezett külföldiügynök-törvény – amit Németország és az Európai Unió Izraelben művel, azt az Egyesült Államokban nem tehetné, mert ott törvénybe ütközik. De ez csak egy ötlet egy meglett demokráciából.
Nyitókép: Mátrai Dávid
Ami tizenhárom év alatt nem, az tizenhárom nap alatt sikerült: iszlamista felkelők megdöntötték Bassár el-Aszad hatalmát Szíriában. Korábban hatszázezer ember halt meg a polgárháborúban, a véreskezű elnök kitartott, most azonban rendszere elvesztette külső és belső támasztékait.
Háfez al-Aszad 1971-től 2000-ben bekövetkezett haláláig volt Szíria kegyetlen kormányzója.
Egy csapásra megsemmisült a szíriai haditengerészet maradéka.
Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője szerint „ami most történik, az olyan, mintha elkoboznák a nemzeti hatásköröket az európai értékekre való hivatkozással”.
Ez történik Szíriában: a megbuktatott rezsim képviselőivel is tárgyalt az átmeneti kormány vezetője, az amerikaiakat viszont ő sem szereti...
Heti háromszor kell a bíróságon megjelennie a háborúban álló Izrael vezetőjének.
Egy 10 milliós ország vezetője közvetítő szerepet játszik Amerika és Oroszország között, békemissziója hozzájárul az ukrajnai helyzet rendezéséhez: ez kulcsállami szerep.
Az AI, amely képes deep fake-eket generálni, az igazi tartalmat megkülönböztethetetlenné teszi a hamistól, ezzel erodálva a közbizalmat és súlyosbítva az igazság válságát.
