Oroszország súlyos nemzetközi pozícióvesztést szenvedett el – Szemerkényi Réka a Mandinernek

Szemerkényi Réka (1966) biztonságpolitikai szakértő. Tanulmányait az ELTÉ-n, a francia Nemzetközi Kapcsolatok Európai Intézetében és az amerikai Johns Hopkins Egyetemen végezte. Az 1990-es években a Világbank Gazdasági Fejlődés Intézetében dolgozott, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója volt, majd az első Orbán-kormány külügyi- és biztonságpolitikai államtitkára lett. A 2000-es években a XXI. Század Intézet Stratégiai Tanulmányok Központjának igazgatója volt, majd a MOL-nál elnöki főtanácsadó. 2011 és 2015 között a miniszterelnök külügyi- és biztonságpolitikai főtanácsadója, majd három évig Magyarország washingtoni nagykövete, az IRI előtt pedig az Európai Politikai Elemzések Központjának (CEPA) alelnöke volt.

A beszélgetés kizárólag Szemerkényi Réka saját véleményét tartalmazza.

***

Milyen lezárulási forgatókönyvei lehetnek az ukrajnai háborúnak?

Az Ukrajna ellen folytatott háború kimenetelét olyan sok változó befolyásolja, hogy a lehetséges szcenáriók megfogalmazásakor az egyes forgatókönyveken belül is csak egy nagyon széles skálán lehet látni, milyen konkrét helyzetek állhatnak elő. De mégis, nagyon leegyszerűsítve elmondható, hogy

rosszabb esetben kettévágása, „keletnémet – nyugatnémetesítése”, vagy talán egy, a mai generációnak ismerősebben csengő hasonlattal „észak-koreai – dél-koreaisítása”, még rosszabb esetben „finnesítése” fejezi ki.

Kijev oldaláról nézve az opciók sora a Nyugatra menekülő emigráns kormányzati működés kiépítésétől a reguláris és partizánharc kombinálásával kifejtett ellenálláson át a – paradox módon az 1941-45-ös szovjet Nagy Honvédő Háború logikáját idéző – teljes önvédelmi háborút foglalja magába végső célként a katonai győzelemig. Noha Ukrajna katonai győzelme a hatalmas orosz túlerő okán egészen március végéig inkább tűnt álomnak, mint valós opciónak, ma már tekintélyes katonai elemzők sora nem tartja ezt irreális szcenáriónak.

Mit jelenthet a győzelem?

Azt ismét csak egy széles skálán lehet megfogalmazni, hiszen az egyik végletként megjelölhető pont,

A győzelembe ugyanakkor belefér a Donbasz elvesztése, és várhatóan bele fognak férni stratégiai megállapodások is, mint például az ukrán semlegesség kinyilvánítása is.

Nyilvánvaló, hogy az orosz felet a katonai agresszió leállítására és a tárgyalóasztalhoz ültetésére egy nagyon összetett szempontrendszer együttes hatása fogja csak tudni rávenni, amiben egyszerre fognak szerepet játszani a nemzetközi szankciók, az orosz gazdaság és politika belső helyzete és feszültségei, Kína értékelése az Ukrajnán belül kialakult helyzetről és a nemzetközi környezet változásáról, Belarusz belső stabilitása és katonai hozzájárulása, illetve maga a konkrét katonai helyzet alakulása Ukrajna területén, csak hogy a legfontosabbakat említsük.

Azonban az eddig felvázolt, előrevetíthető kimenetelek között nincs olyan, ami ne Oroszország stratégiai vereségét húzná alá. Oroszország olyan súlyos nemzetközi pozícióvesztést szenvedett el, amelyben

a gazdasági területtől kezdve az élsportbeli és kulturális befolyáson át a politikai-stratégiai pozíciókig. Nehéz azt látni, hogy mindezt Moszkva hogyan tudná egyhamar újjáépíteni.  

Szemerkényi Réka

Az orosz hadsereg szívósan darálja a meghatározott katonai menetrendet, ha egyáltalán ez volt az eredeti menetrend. Meddig mehetnek el földrajzilag, illetve időben?

Földrajzilag Moszkva részéről változó célpontrendszert láttunk. Az eredeti terveket, amelyek Kijev gyors lerohanásával és elfoglalásával indított katonai műveletet jelentettek, az amerikai titkosszolgálati kiszivárogtatás miatt hirtelen és gyorsan módosítani kellett, így indult a támadás mégis az ország keleti határain. A Kijev elleni hosszas, de sikertelen támadás után most ismét azt hallhattuk, Moszkva valódi célja a Donbasz. Márciusban legalább három alkalommal próbálkoztak Odessza ellen vízen és földön indítani támadást, sikertelenül. De az egyes területeken tapasztalható orosz erőátcsoportosítások a katonai elemzők többsége szerint nem a kivonulás vagy a jó szándék jele, hanem az újabb orosz támadó műveletek előkészítéséé.

Gondoljunk egy pillanatra vissza: a Krím-félsziget 2014-es lerohanását és elfoglalását követő korábbi megbékítési stratégia alapján az orosz területszerzést nem követte ukrán katonai reagálás, abban a reményben, hogy tárgyalásos úton lehet majd rendezni ezt a kérdést. Sajnos ez a megbékítési stratégia nem a békés megoldáshoz vezetett, hanem a 2022. február 24-i, teljes Ukrajna elleni támadáshoz. Azaz Oroszország ellenében nincsenek jó opciók a területszerzési célú agresszív katonai műveletek kezelésére.        

Időben pedig? Meddig folytatódhat a háború?

Időben pedig azt láthatjuk, hogy ha abból indulunk ki, hogy egy ponton a feleknek tárgyalóasztalhoz kell majd ülniük, akkor nyilvánvaló, hogy

A jelenleg folyó katonai műveletek elsődleges célja mindkét oldalról az, hogy ebbe a lehető legjobb helyzetbe hozzák magukat. A vártnál katonailag sokkal sikeresebb ukrán vezetés ma azt látja, hogy jobb pozícióban van ezekhez a tárgyalásokhoz, mint például három hete volt, de ha ezt a katonai sikersorozatot tovább viszi, még jobb pozícióban lehet majd. S noha az orosz fél a vártnál jóval nagyobb kudarcokat kellett elkönyveljen, a jelentős mélységi tartalékai okán azt látja, hogy ha tovább folytatja a harcot, lassú kivéreztetéssel jóval nagyobb nyomás alá tudja helyezni Kijevet, azaz jobb pozícióba tud kerülni. Emiatt jelenleg nincs esély a komoly béketárgyalásokra, sőt, várhatóan még hosszan elhúzódhat ez a véres invázió.

Amerikai hírszerzési információk szerint Putyin villámháborús terve nem valósult meg, az ukrán ellenállás foka meglepte az orosz hadvezetést. Hogy megtörje az ukránokat, a modernebb haditechnikát is bevetheti. Az ukrán infrastruktúra lerombolása is cél, hogy évtizedekkel visszavessék az ukrán fejlődést?

A várt gyors katonai sikerek elmaradása miatt váltott az orosz stratégia, a polgári célpontok kerültek a középpontba, nyilván a polgári lakosság moráljának megtörése és így a politikai kapituláció kikényszerítése céljából. Az ukrán infrastruktúra megsemmisítése szomorú, de még lehet legitim katonai cél, azonban városok és települések földig rombolása, polgári lakosok Oroszországba kényszerítése, nyilvánvalóan menekülő polgári személyek, nők és gyerekek elleni atrocitások és direkt támadások azonban a háborús bűnök nagyon súlyos kérdését vetik fel. Mindezeken túl az egyik legsúlyosabb kérdés, hogy

Vagy még mielőtt nukleáris erő alkalmazására kerülne sor az „eszkalálni a de-eszkaláláshoz” néven elhíresült orosz nukleáris katonai koncepció keretén belül. Nem zárható ki sem a vegyi, sem a nukleáris fegyverek bevetésének a lehetősége.

Az oroszok követelései ismertek: ukrán semlegesség, Krím elismerése, NATO támadó fegyverek kivonása. Nem látjuk pontosan, kinek dolgozik az idő. Van esélye annak, hogy Ukrajna teljesíti az orosz követeléseket?

Ami valóban nagy kérdés, az az, hogy mit tud elérni az orosz túlerő Ukrajnában. Politikai jellegű kérdések – mint az ukrán semlegesség bejelentése, a Krím, illetve további orosz területszerzés elismerése, például a Donbaszban – lehetnek majd a tárgyalóasztalon. De Európára, illetve a NATO-ra vonatkozóan az látható, hogy a NATO-tagok biztonságának megerősítése nem kérdés.        

Egy dolog egy országot fejlettebb haditechnikával és katonai túlerővel lerohanni, és egy másik a védekező haderő és az ellenséges lakosság ellenállásának viharában azt megszállva tartani. Beleragadhatnak az oroszok egy megnyerhetetlen háborúba?

Ez így van. Különösen az elmúlt hónap belső ukrán fejleményeit nézve fontos fejlemény, hogy

Korábban sok elemzés foglalkozott az ukrán állam stabilitásának ezen gyenge pontjával, a jelentős orosz ajkú lakosság bizonytalan, vegyes, kettős vagy éppen meghatározóan orosz identitásával. Ennek az időszaknak vége: ma nem kérdés az ukrán nemzeti tudat. S a megszületett erős ukrán nemzettudat egyszersmind hatalmas csalódottsággal és haraggal párosul a korábban testvérnek tartott orosz nemzettel szemben. Lehet taktikai, stratégiai megállapodásokat kötni –  reméljük, lesznek is ilyenek –, de a mérhetetlen emberi tragédia és fájdalom nagyon lassan múlik el, évtizedekben, generációkban mérhető szakadás lesz.

Jogos kérdés az is, hogy Ukrajna mekkora bizalommal lehet bármilyen, majd a jövőben aláírt megállapodás tekintetében Oroszország iránt.

Miért ne lenne logikus felvetés, hogy egy bármilyen erősnek tűnő békemegállapodás is valójában nem egy következő orosz agresszió előkészítésére ad csak időt Moszkvának? Bármilyen felelős ukrán vezetés is áll fel, a feladata az lesz, hogy folyamatosan és azonnal a következő orosz támadásra készüljön.                     

A harcok elhúzódnak, Oroszország presztízsveszteséget szenvedett, és ott vannak a gazdasági szankciók. Egyre nehezebb lesz az orosz lakosság elégedetlenségét is kezelni. Látni már ennek a jeleit?

Moszkva már eddig olyan nemzetközi stratégiai, gazdasági, politikai, presztízsbeli, pozícióvesztést szenvedett el, amiből nem lehet könnyen, gyorsan kijönni, még egy esetleges teljes belső politikai fordulat után sem. Az orosz közvéleményről szóló orosz hivatalos adatok, kutatások a szórakoztató irodalom kategóriájába sorolandók.

Még ha lenne is meghatározó orosz katonai siker, azt szokták erre a dilemmára mondani, hogy „egy dolog megnyerni a háborút, egy másik dolog utána megnyerni a békét” – a katonai sikert meg is kell tartani, a helyzetet stabilizálni kell.

akárcsak a Donbasz régióban. De ki gondolhatja, hogy pusztán katonai erőből lehet hosszú távon működtetni egy ekkora területet, 40 milliós lakossággal, amelyek már van egy bizonyos szabadságélménye?   

Nyugati politikusok szerint az Oroszországot sújtó gazdasági szankciók (a zárolások, az orosz bankok lekapcsolása a SWIFT-ről) már éreztetik a hatásukat, az orosz gazdaság be fog szakadni a súlyuk alatt. Valóban kritikus dózist kaptak?

Szankciók kérdésében nincsen tiszta sebészi beavatkozás, amely csak a kérdéses területet érinti, miközben minden mást érintetlenül hagy. Ráadásul a gazdasági szankciók hatása általában csak hosszabb távon érzékelhető, Oroszország esetében pedig részben több európai ország jelentős energiaimport-kitettsége miatt, részben a globális piac működése miatt nagyon összetett lesz.

Azonban gondoljuk át, ha a közvetlen katonai reagálást kizárjuk, mi áll a nemzetközi közösség tagjainak rendelkezésére egy humanitárius katasztrófa esetén a vérengzés megállítására: kritikus felszólító politikai nyilatkozatok, nemzetközi intézményekből való kizárás, illetve gazdasági szankciók. Aki nem akar vagy nem tartja helyesnek a katonai válaszlépéseket, annak vagy a szankciók lehetőségével kell élnie, vagy tudatában kell lennie, hogy nagyokat mondhat, de effektíve semmit nem tesz a katonai agresszió, a nők és gyerekek, civil áldozatok megölése ellen. Európa, úgy tűnik, egyértelműen tudatában van ennek a helyzetnek. Sőt, Brüsszel és európai nemzetek sora hosszú idő óta először adja jelét kifejezetten stratégiai reagálásnak.

Mindezek alapján nagy bizonyossággal kimondható, hogy egy drámai orosz politikai változás hiányában

Az európai energiapolitika radikális átalakításáról szóló döntés végigvitele sem nagyon kérdéses. Az is világosan érzékelhető, hogy Európa hosszú távon intenzíven és aktívan támogatni fogja Ukrajnát – ha egy kettéosztottságba vezető szcenárió szerint is marad fönn az ukrán államiság, akkor is, azt is. Azt az Ukrajnát, amely erős, új identitással fog rendelkezni, és tele lesz friss, mély, személyes és nemzettudati érzékenységgel, fájdalmakkal. Mindezek meghatározó új geopolitikai, geostratégiai adottságok, amelyekkel célszerű hosszú távon számolni.    

Oroszország és Kína két hónapja stratégiai együttműködési megállapodást kötött, az amerikai hegemónia ellenében ellenpólust kívánnak alkotni, a nemzetközi kapcsolatok új korszakáról beszéltek. Irán atomprogramja megint zöld jelzést kaphat. Amerikát ezek az államok az iraki és az afganisztáni háború után legyengültnek érezték. Erős tud maradni Amerika ezen a nehezített geopolitikai pályán?

Harminc éve, 1990 óta folyamatos elemzések tárgya a hidegháború vége utáni időszak. Ugyan megfelelő nevet nem tudtunk adni neki – talán majd

de az biztos, hogy ez az időszak most 2022-vel végleg lezárult. A valós folyamatokat tekintve persze pontosabb lenne azt mondani, hogy valójában 2014-vel, a Krím elfoglalásával zárult le. Hogy az előttünk álló évtizedek egy új, módosított hidegháború, egy hatalmas befagyott konfliktus, egy valódi nukleáris konfliktus, egy európai „Afganisztán”, vagy egy teljesen új globális keretrendszer kiépítése felé való elindulás lesz, még nagyon sok mindenen múlik. A nemzetközi közösség reakciója az Ukrajna elleni orosz agresszióra egyértelművé teszi, hogy a világ vezetői pontosan felfogták, mi történik, és nem akarnak beletörődni a stabilitást eddig szolgáló intézményrendszerüket ért fenyegetésébe, sőt: védelmi költségvetésük növelésével, a NATO – mint együttműködési és biztonsági keret – megerősítésével reagálnak a megváltozott helyzetre. Az azonos értékrenden álló országok között tehát nem kevesebb, hanem több együttműködést kényszerít ki az új stratégiai helyzet.    

--

fotó: Mátrai Dávid