Tóth Gabi fog énekelni a Hősök terén Ferenc pápa miséje előtt

2021. augusztus 5. 21:04
Az eseményen Szalóky Ági, Sena, Szikora Róbert és Ekler Luca paraatléta is szerepelnek majd.

Szeptember 12-én látogat Magyarországra Ferenc pápa, aki az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt jön Budapestre. A rendezvény zárómiséje előtt Tóth Gabi fog énekelni, amit Instagramon jelentett be. A énekesnő elmondta, hogy nagyon megtisztelő számára, hogy felléphet az eseményen és nagyon hálás, hogy rá gondoltak. Szalóky Ági, Sena, Szikora Róbert és Ekler Luca paraatléta is szerepelnek majd. Mint arról már korábban írtunk, az egyházi kongresszus himnuszának zenei produceri munkáit Kovács Ákos végezte, és ő a himnuszhoz forgatott imàzsfilm rendező-forgatókönyvírója is.

 

 

Az egyházfő először iraki látogatása után, július elején beszélt magyarországi útjáról, miután találkozott Azbej Tristan a Hungary Helps Programért felelős államtitkárral. Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért, és azt mondta: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik. Budapest után Szlovákiába utazik apostoli látogatásra. Hazánkban egy napot tölt, ahol a szentmise előtt a Szépművészeit Múzeumban találkozik Orbán Viktorral és Áder Jánossal. 

Fotó: Tóth Gabi, Instagram

Összesen 155 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Krisztus azt mondta: engedjétek hozzám a kisdedeket!
És azt is mondta: kufárok, távozzatok!

Ebből kéne főzni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés