Az O1G-tábor legfőbb hangadói éppen így lettek milliárdossá.
„Tegnapi írásomban az idiokrácia általános természetét és terjedését igyekeztem bemutatni. Most a saját küzdelmeinkre próbálok koncentrálni, halványan remélve, hogy egyszer csak találunk valami kiutat.
Először is lássunk egy igazán életszerű példát, amolyan kis esettanulmányt. Az egyik barátom (többekkel együtt) azért utálja Orbán Viktort és az egész kormányt, mert szerinte sok egyéb bűne mellett a legkorruptabb a világon. A dolog természeténél fogva bizonyítéka nincs, mindössze annyit tudunk biztosan, hogy ezt sulykolja az O1G-tábor kitartóan, nap mint nap és láthatóan nem eredménytelenül. A másik oldalról persze nekem sincs bizonyítékom az ellenkezőjére. Amint arra sincs bizonyítékom, hogy szerintem pedig a magyar történelem legnagyobb korrupciós ügye a spontánnak hazudott rablóprivatizáció volt, majd a stratégiai ágazatok és vállalatok, a kritikus infrastruktúrák – víz, áram, gáz, autópálya – külföldi kiárusítása az MSZP–SZDSZ-kormányok alatt. Az O1G-tábor legfőbb hangadói éppen így lettek milliárdossá. Ezt meg én igyekszem jó sokszor elmondani. Hozzátéve, hogy Orbán Viktor hetven év pusztítás után, a maga szövetség- és országépítő tehetségével képes volt hozzáfogni a társadalom és a gazdaság megerősítéséhez.
Az idiokrácia, ugye, még a társadalmi iskolázottsági piramistól sem függ. Sok esetben puszta érdekek diktálják. Hanem nagy meglepetésemre olyan iskolázott embereknél is működik, akiknek pedig nincs közvetlen érdekeltségük a régi rendszerrel és képviselőivel kapcsolatban. Ezt nem tudom mással magyarázni, mint hogy működik a politikai idiokrácia jól kidolgozott rendszere. Én mindig azt hittem – talán tévedtem –, hogy aki értelmiséginek vallja magát, annak tisztában kell lennie a felelősségével is. Annak meg kell tudni birkózni a kognitív disszonanciával, és tudnia kell, mi az a Dunning–Kruger-hatás. Kedves értelmiségi, ha ezt nem érti, tessék utánajárni!
Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Közös célok megtalálása, párbeszéd és együttműködés? Utópia. Manapság ez sokkal kevésbé divatos szó, mint a disztópia.
Cikkem első részében hivatkoztam Yuval Noah Harari 21 lecke a 21. századra című könyvére. Kevésbé idealista választ ő sem tud adni, mint a közös célok megtalálása és a kooperáció. De legalább a könyve utolsó mondatát kellene alaposabban megfontolnunk: »Néhány évig vagy évtizedig még lesz választásunk. Ha vesszük a fáradságot, még vizsgálhatjuk, hogy kik vagyunk. De ha élni akarunk ezzel a lehetőséggel, akkor jobban tesszük, ha már most hozzákezdünk.«”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Kemény, határozott vélemény.
A hangos magyar író fejben bezzegmáshol él. Tíz éve nyitott határokat követel, mert bécsi, berlini és frankfurti fogadásokon látta, hogy az idegen szép.
Szakértők kiszámolták, hogy mekkora marha Szabó Andrea szociológus és „szakértői” csapata.
A Kelet-Európában zajló konfliktusok kapcsán jelenleg három forgatókönyv képzelhető el: egy rossz, egy sokkal rosszabb és egy reményt keltő.
Újabb botrányos eset.
Meg a Barátság kőolajvezetéket is elzárták, meg a Török Áramlatot is támadják.
