Rendszerváltás 30

„Áldozatot kellett hoznunk az országért” – Kádár Béla az Antall-kormányról a Mandinernek

2020. május 23. 19:40
„Nyilvánvaló volt: az IMF-terápia nem alkalmas arra, hogy a magyar gazdaság gondjait megoldja” – idézi fel Kádár Béla, Antall József külgazdasági minisztere a harminc évvel ezelőtti kormányalakítás nagy kihívását. Hogyan sikerült megakadályozni a neoliberális elvek mentén tervezett radikális sokkterápiát? Milyen gazdasági körülmények közepette kezdte meg Antall József a kamikaze-kormányzást? Hogyan fektették le a piacgazdaság alapjait 1994-re?

Kádár Béla (1934) Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A rendszerváltás előtt két évtizeden át az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének munkatársa, osztályvezetője, majd kutatási igazgatója, illetve külföldi egyetemek vendégoktatója volt, 1988 és 1990 között pedig a Tervgazdasági Intézetet vezette. 1990 és 1994 között a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, 1994 és 1998 között az MDF országgyűlési képviselője. 1999 és 2002 között a Magyar Nemzeti Bank Jegybanktanácsának, 2002 és 2008 között Monetáris Tanácsának tagja, emellett pedig a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke volt.


***

Mikor és hogyan kereste meg Antall József a miniszteri felkéréssel?

A miniszteri felkérés 1990. április 10-én vagy 11-én történt a Bem téren.

Antall a pénzügyminiszterséget ajánlotta fel, amelyet nem vállaltam.

Így el is búcsúztunk, mert készültem egy ciprusi szabadságra; aztán legnagyobb megdöbbenésemre egy hét múlva hallottam, hogy külgazdasági miniszternek csapott föl engem. Úgyhogy ez a felkérés egy sajátos formában történt.

Antall nem informálta arról, hogy egy másik posztra jelölte?

Nekem a pénzügyminiszteri poszt elvállalásával voltak feltételeim, amelyeket ő nem óhajtott megadni. Így aztán mondta, hogy akkor ez a dolog így nem jön össze. Egy hét múlva hívott valaki Antall titkárságáról, hogy menjek be – a külgazdasági miniszteri posztról volt szó – azt elvállaltam.

Mik voltak a feltételei, ami miatt a pénzügyminiszterség nem jött össze?

Azt mondtam, hogy a pénzügyminisztérium egy rendkívül fontos tárca, egy ilyen összetett folyamat irányítása nem lehet mellérendelő pozícióban, a többi minisztériummal egyenlő státuszban –

a feladat elvállalásához többletjogkört, miniszterelnök-helyettesi fokozatot kértem volna.

Antall azonban úgy vélte, hogy ez a pozíció idegen lenne a magyar jogrendtől, ezért nemet mondott. Nem bántam, én egyébként sem akartam kormányzati pozíciót vállalni.

Miért vállalta el mégis a külgazdasági posztot? Ön ekkor már húsz éve nemzetközi elismertséggel bíró közgazdász volt. Miért kockáztatta meg a kamikaze-miniszterséget?

Nem volt egy könnyű döntés. De végül tudomásul vettem. Részben azért, mert úgy gondoltam, hogy egy ilyen áldozatot nekem is hoznom kell az országért. Így aztán elvállaltam. De nem gondoltam volna, hogy a négy évet ki fogom szolgálni.

Kádár Béla

 

Honnan ismerte egyébként Antallt, mikor találkozott vele a rendszerváltás forgatagában?

Először 1989 december elején – az ausztrál követségnek volt egy fogadása, ott találkoztam vele először.

És milyen benyomást tett önre?

Nagyon előnyös benyomást. Ott hosszasan beszélgettünk, a fogadás végéig el nem engedett maga mellől. Attól kezdve kapcsolatban voltam vele,

időnként négyen-öten összeültünk, és megvitattuk az ország gazdasági problémáit, tanácsokat adtunk.

Ön ezekben a hónapokban a Híd-csoport keretében közreműködött a gazdasági rendszerváltás koncepcionális előkészítésében. Miután elvállalta a külgazdasági miniszteri tisztséget, még a beiktatásuk előtt tartottak egyeztetéseket a gazdasági irányok átbeszélésére?

Nagyon sok megbeszélnivaló nem volt. Április 18-a körül értesültem tehát, hogy miniszterségre kér fel, utána pedig elég gyorsan pörögtek az események. Én ekkor a Tervgazdasági Intézet igazgatója voltam, elég sok munkám volt, ezért a miniszteri feladatok előtt nem volt sok idő a megbeszélnivalókra.

Nekem már korábban voltak elképzeléseim a teendőkről,

és ezeket papírra is vetettem tanulmányok formájában. Megpróbáltam tehát összeállítani egy programot.

1990. május 23.: beiktatták hivatalába az Antall-kormányt. Mit érzett az eskü alatt? Mit jelentett ön számára ez a nap?

Szép dolog volt, hogy az első demokratikusan megválasztott kormány minisztere lehettem. Felemelő érzés volt. De ezen kívül a feladat nagysága és szépsége is vonzó volt.

Az Antall-kormány beiktatási képe 1990. május 23-án – Az ülő sor jobb szélén Kádár Béla

 

Az első kormányülés milyen légkörben zajlott?

Nem tudok egészen határozottan visszaemlékezni, de nem volt semmilyen különleges hangulata – egy bemutatkozó jellegű találkozó volt.

Melyek voltak az első drámai helyzetek a kabinet előtt?

Nálunk, a külgazdasági tárcánál elég jól mentek a dolgok: beindítottuk a tárgyalásokat a nemzetközi partnereinkkel, aztán az Európai Unióval. Ráadásul rám lőcsölték a KGST soros elnöki tisztségét, Magyarország töltötte be a szervezet soros elnökségét július elsejétől kezdve.

Nem éreztem a drámaiságot egészen a taxissztrájkig. Az egy komoly dolog volt.

Amikor hazajöttem Amerikából október 26-án, láttam, mi történik; az nagyon komoly volt.

Szinte lehetetlen súlyú és kiterjedésű társadalmi és gazdasági problémahalmazt kellett megoldaniuk, és óriási gondot jelentett a káderhiány, a megfelelő számú és lojalitású szakember hiánya a minisztériumokban. Hogyan töltötték fel az állományt? Hogyan sikerült beindítani az állami gépezetet?

A külgazdasági minisztérium személyi állománya sokkal jobb volt, mint a többi minisztériumé. Az állomány egy része már járt kint nyugaton. A vezető munkatársaknak voltak széles körű nemzetközi tapasztalataik, gazdaságdiplomáciai múltjuk. Amikor átvettem a tárcát, volt egy-két személyi változás, de az állomány szinte egészét ez nem érintette.

Ismert, hogy a két minisztérium, a pénzügyi és a külgazdasági tárca között – vagy inkább Rabár Ferenc, Kupa Mihály, Szabó Iván és ön között – komoly szemléletbeli-koncepcionális különbségek voltak: ön nem értett egyet azok neoliberális lépéseivel. Rivalizálás volt, vagy annál több?

Ez teljesen más megközelítés volt. A pénzügyminisztérium sok dolgozóját Washingtonban trenírozták a ’80-as években, miután beléptünk az IMF-be (Nemzetközi Valutaalapba), és

a tárca emiatt az IMF szellemi befolyása alatt állt erősen.

Akkoriban a pénzügyi pálya csúcsa az IMF-karrier volt, ezért érthető, hogy ők elkezdtek ezen a vonalon aktívan és serényen ténykedni. Én pedig másfajta elképzelésekkel indultam neki, mert nyilvánvaló volt, hogy az IMF-terápia nem alkalmas arra, hogy a magyar gazdaság gondjait megoldja – abban a kidolgozottságban semmiképpen sem, ahogyan azt ők kigondolták.


Ön nem támogatta a sokkterápiát, a piacgazdaságra való gyors átállást, az állam kivonulását a gazdaság különböző szektoraiból.

Nem, egyáltalán nem. Próbáltam ez ellen fellépni, amennyire lehetett, de nem volt sok eredménye. A külgazdasági kapcsolatokba azonban nem nagyon tudtak beleszólni.

Óriási nyugati hitelezői nyomás volt Antallon. Mekkora mozgástere volt a magyar gazdaságpolitikának? Lehetett volna másképp csinálni, mint a sokkterápia?

Sokkterápia lett volna – inkább így mondanám, ugyanis azt sikerült megakadályozni, hogy ne legyen radikális sokkterápia. Ami sokkterápia volt, az is bőven elég volt.

Már 1998-99-ben bevallották a nemzetközi gazdasági vezetők, hogy nem volt helyes az a koncepció, amelyet akkor sürgettek.

A külgazdasági minisztérium koncepciója is a piacgazdaság bevezetése volt, de némi szakaszossággal, és erős állami irányítás mellett. Főleg azért, mert az ország gazdasági helyzete már önmagában is súlyos volt, már válságból indult. A rendszerváltás, az átalakulás egy válságból indult. Aztán erre rárakódott egy átalakulási válság is, ami természetes, hiszen ha egy rendszert bolygatnak, abból vannak kiesések is. Aztán ott volt a jugoszláv polgárháború, valamint az összes szocialista ország nagyarányú visszaesése. Lengyelország kivételével minden szocialista ország GDP-je a magyar GDP-nél nagyobb mértékben esett vissza.

Súlyos eladósodottsággal, folyamatos hitelfelvételek örvényében, a gazdasági átalakítás szükségszerű következményeivel, a munkanélküliséggel és a vállalatbezárásokkal egy 3-5 százalékos növekedést kellett produkálni az adósságcsapdából való kitöréshez – az exportot tehát radikálisan javítani kellett. Mennyire tudták hozni az eredményeket?

1992-ben már 12 százalékkal múltuk felül az 1989-es exportszintet, azzal a különbséggel, hogy az már dollár volt. Végrehajtottuk tehát a piacváltást, jó eredményekkel.

Aztán jött a ’93-as év, amelybe a nyugat-európai recesszió erősen belejátszott.

És jött a következő országgyűlési választás is: a kormány ellenfelei – akik addigra jelentős gazdasági pozíciókat szereztek – a helyzet romlásában jelentősen közrejátszottak.

Kádár Béla konzultál Antall Józseffel az Országgyűlés üléstermében 1990. július 30-án (a kép bal sarkában Katona Tamás és Horváth Balázs)


Miket tart a kormány legnagyobb eredményeinek?

Az például siker volt, hogy

Magyarország sikeresen átállította a gazdaságot a központosított gazdaságirányítási rendszerből a piacgazdaságra.

1994-ig egy 4/5-ös piac alakult ki. Ez pedig mindenképpen nagy eredmény volt. A másik pedig, hogy a külgazdasági kapcsolatokban sikerült a kitűzött feladatokat elvégezni: részei lettünk szervezetileg is a nyugati kapcsolati rendszernek, a külgazdasági tevékenységünk súlypontját áttettük nyugatra. A kereskedelmünk 3/4-e már az OECD-országokkal bonyolódott 1994-re; és átalakult a kivitelnek a termékszerkezete is: a korábbi rendszeres cserearány-veszteséget hordozó kivitel helyett belépett a gépipar. Mi szereztük meg a volt szocialista országokba exportált nyugati tőke 45 százalékát 1994-re.

És mik voltak a legnagyobb hibázásai?

A fő hiba az volt, hogy

nem volt szerencsés azon az úton elindulni, amelyet a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a pénzügyi lobbisták javasoltak.

Ezeknek a módszereknek a buzgó követése nagyon sokba került. 1989-ben a válság ellenére még mindig jobb helyzetben voltunk, mint a többi szocialista ország. Ez az előny a ’90-es évek közepére kezdett elkopni.

Milyen vezető, milyen politikus volt Antall?

Antall József egy nagyon jó politikai felkészültségű ember volt. Ha egy nyugodt időszakban állt volna az ország élén, akkor azt mondhatnám, hogy nála nem is lehetett volna jobb miniszterelnök. Ez az időszak, amely tele volt válsággal, és nehéz helyzetben volt az európai gazdaság is, elég nagy feladatot rótt Antallra. Az ő precíz jogi szemléletével, a parlamenti törvényhozás útján kialakított szabályok révén óhajtott kormányozni, ez pedig okozott bizonyos feszültségeket. Én nagyon jó miniszterelnöknek tartottam. De ez nem az ő időszaka volt – az az igazság. Pedig annak az időszaknak az általános magatartási kultúrája, mármint a politikai élet szereplőinek egymáshoz való kölcsönös viszonya összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a mai viszonyok.

Ő egy nyugodtabb időszakban lehetett volna kiemelkedő személyiség, miniszterelnökként is.

Szerencsésnek tartom magamat, hogy szolgálhattam az ideje alatt.

Mi Antall József politikai hagyatéka?

Egyrészt a célok – mert elindultunk abba az irányba, ahová el akartunk. Másrészt a stílus – ahogy ezeket meg akarta valósítani.

fotó: Ficsor Márton, MTI

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Te jó ég, de régen volt. Már nem tudnám összeszedni a neveket.
Pedig hogy beleégett az emlékezetünkbe ez az első, szabadon választott kormány. Akkor ezeket már idős bácsiknak gondoltuk, azóta már korban meghaladtam egyiket-másikat.

Köszönöm az emlékzetetőt!

Így emlékszik. Higyjük el neki.
Te másként. Kemény bolsevik ellenszélben kellett kormányozniuk.

Mint ahogy ma is.

Mos sincsenek 'más idők'. Kiemelkedő miniszterelnök volt, mert most is csak pozitív viszonyítási pontként tekinthetünk rá.

Antallnak a rendelkezésére Sorosék által kínált feltételekkel nem lett volna szabad elfogadni a miniszterelnökséget.
Csinálták volna tovább a Dimitrov téri Soros-fiúk, de már nyíltan, nem rejtetten.
A pénzügyminisztérium sok dolgozóját Washingtonban trenírozták a ’80-as években, miután beléptünk az IMF-be (Nemzetközi Valutaalapba), és tárca emiatt az IMF szellemi befolyása alatt állt erősen.

"Az eladósodást az életszínvonal-növekedéshez egyébként ragaszkodó politikusok nyakába sem lehet varrni, hiszen őket a "progresszív" vagy "reform" közgazdászok győzték meg a hitelfelvétel helyességéről."
Fekete János keltetőjéből, ill. fészekaljából, Soros, Andrew Sarlós, Peter Munk felügyelete alatt...
Volt itt olyan "összjáték", Magyarország örüljön, hogy nem kaparták el már 1998 telén-tavaszán Bokros-Surányi-féle "szakemberei"...

A tények: " a nemzetközi kamatlábak emelkedése miatt folyamatosan növekedő adósságszolgálat" - ezek a tények, a Soros-trükk - KIFOSZTÁS! - tényei.
Ma ugyanez a játék készül az 500 milliárd dolláros EU-hitel, amit Soros ad. Ennek felvétele napján Európa VÉGKÉPP megszűnik létezni: a Soros-hatalom gyarmata lesz, minden, főként a népesség elszínesítése tekintetében. (Soros csak egy ügynök, a neve a folyamatot jelenti.)
" néhány közgazdásztól eltekintve akkoriban (1974-75-ben) senki nem mondta ki, hogy a cserearányromlás hatásainak kompenzálására, vagyis az importfogyasztásra felvett hitelek visszafizetése kivitelezhetetlen feladat, hacsak annak egy jelentős része nem beruházási célú.
Az 1974–1975-ös nettó 1,2 milliárd dolláros forrásbevonást követően 1978-ra az ország konvertibilis valutában számított nettó külső adóssága 0,8 milliárd dollárról 4,5 milliárd dollárra nőtt, és ugyan a külkereskedelmi mérleg finanszírozására ebben az időszakban felvett hiteleket 1979–1984 között visszafizette a magyar állam, ennek ellenére a magas kamatlábak miatt az adósság tovább nőtt.
Hiába volt a külkereskedelmi mérleg 1971–1989 közötti kumulált egyenlege csupán –1,2 milliárd dollár (1981-ig –7 milliárd dollár, vagyis ekkora forrásbevonás történt), a hitelfelvétel eredményeképpen kialakuló és a nemzetközi kamatlábak emelkedése miatt folyamatosan növekedő adósságszolgálat miatt

az 1973-as 0,8 milliárd dollárról 1989-re az ország konvertibilis valutában számított nettó adóssága 14,9 milliárd dollárra nőtt. Ebből 1,2 milliárd dollár volt a tényleges forrásbevonás és 11 milliárd az adósságszolgálat...

A nosztalgia megszépít mindent, még azt is visszasírja az ember, amit akkor a háta közepére se kívánt. (Roberto Saviano)

Az MDF nem számított arra, hogy megnyeri a választást és megfelelő, politikailag megbízható, elkötelezett szakember gárdája sem volt. A párt személyzeti politikája pedig csapnivaló volt.
(Egy példa a sok közül: Keleti György 1990-ben az MSZP országos listáján szerepelt, mégis 1992-ig a Honvédelmi Minisztérium szóvivője lehetett, Szilvásy György pedig a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára volt.)

A taxis blokád is az Antall kormány tehetetlenségét, hozzá nem értését prezentálja.

1990. október 19-én a Népszavában "Árulás: jön az 56-62 forintos benzin" címmel jelent meg az első híradás az esetleges várható áremelésről, az október 24-i Magyar Hírlap szerint október 29-étől drágul a benzin.
Ugyanakkor az MTI közleménye arról tudósított, hogy a kormány október 25-i ülésének napirendjén nem szerepel a benzináremelés. Ennek ellenére október 25-én délután parlamenti sajtótájékoztatón bejelentették az üzemanyagár 65 százalékos emelését.
A kádár rendszerhez hasonló kiszivárogtatás felvásárlási lázat indított el, amely a készletek drasztikus csökkenéséhez vezetett.
Az is jól példázza a hozzá nem értést, hogy Antall József betegsége miatt Horváth Balázs vette át a miniszterelnöki posztot s nagy igyekezetében majdnem kiesett az ablakon.

Lehet szépítgetni az Antall kormány tevékenységét, de többet ártott a későbbi fejleményekben, mint amennyit használt. Ez igaz a gazdaság privatizációjára is. Az Antall kormány ott folytatta, ahol a Németh kormány abbahagyta.

A témával kapcsolatban érdemes elolvasni Tölgyessível készült riportot.
Ellensúly Rendszerváltás https://www.yumpu.com/hu/docum..

Mindennek ellenére Kádár Bélát többre tartom, mint amit ez a poszt megkísérel sugallni.
Ezzel kapcsolatban javaslom elolvasásra az egyik írását, amely a pénzügyi világválsággal kapcsolatos.
Bűnbeesés után, megújhodásra várva 1.
Kádár Béla
http://www.magyarszemle.hu/cik..
Bűnbeesés után, megújhodásra várva 2.
Kádár Béla
http://www.magyarszemle.hu/cik..

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. május 24. 11:12

Te kis szarvakarék, azt hiszed, a magyart még ma is át lehet ajvékvarázsolni?
EZ A LÉNYEG:
2002: 9224 milliárd HUF Orbán Viktor
2010: 21749 milliárd HUF Medgyessy P. -Gyurcsány F. - Bajnai G.
----- 12 525 HUF ----- 230%-os BRUTÁL NÖVEKEDÉS 8 ÉV ALATT.
És:
2011-2014 között a lejárt államadósság összesen 10 ezer milliárdnál nagyobb.
2016-1019 között lejárt/megújítandó már csak 4500 milliárd. A fele sem annak, amit a qrtársaid Orbánékra hagytak.
DURVÁN, AZ ELSŐ RÉTEGET TEKINTVE, SOROSÉK ÉS DEMOKRATATÁRSAI ÉVI 1500 MILLIÁRDOT VITTEK KI A SAJÁT SZÉFJUKBE MAGYARORSZÁGRÓL.
ÉS EZ CSUPÁN AZ ELSŐDLEGES összevetés.
A SOROS-projektek járulékos költségei még legalább ugyanennyi. Volt. Orbánnál ez mond-mind Magyarországon marad.
Ez az itthon marad pénz, amit a szemét médiátok Orbán-Mészáros lopásnak nevez, pontosan annyi, mint a magyar átlagbérek évi növekedése 2014 óta.

Amit hiányolok, bár ez szinte minden elméleti szakemberre igaz:
Miért nem állt ki KB, akit magam sem tudok elítélni, egyenes adásban azzal:
Magyarországon az irányítás, a feltételrendszer, az uralkodó gondolkodósmód gyökeres átalakítására van szükség, a nemzeti érdekek visszavonhatatlan előtérbe állításával.

Miért nem állt ki KB, akit magam sem tudok elítélni, egyenes adásban azzal:
Magyarországon az irányítás, a feltételrendszer, az uralkodó gondolkodósmód gyökeres átalakítására van szükség, a nemzeti érdekek visszavonhatatlan előtérbe állításával.
....................

Az nem tudom, hogy KB megkísérelte a kiállást, de azt igen: voltak olyanok akik kiálltak, de vagy megakadályozták, vagy lejáratták őket. Ma már a nevük is feledésbe merült.
Az egész rendszerváltás a kerekasztal tárgyalásoknál bukott el, amelyet ténylegesen az MSZP vezette és döntően az ő akaratuk érvényesült.
Amennyiben nincs az egyezkedés, a minden áron való kompromisszum keresés az MSZP-vel a rendszer mindenképpen megbukik és vele együtt az MSZP képviselői is eltűnnek, magukkal rántva az SZDSZ vezetés egy részét.
Köznapiasan fogalmazva: a résztvevők többsége a saját pecsenyéjét sütögette.

Egy kommunista, akire még a kapitalisták is számíthatnak címmel jelent meg írás a The Christian Science Monitor című amerikai hetilap 1987 március 2-8-ik számában. Ebből fordítok:

Amikor Magyarország államadóssága elérte a 8 milliárd amerikai dollárt 1982-ben, a kommunista vezetők elkezdtek aggódni arról, hogy ki lesznek szolgáltatva a nyugati bankoknak. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Fekete János azonban megnyugtatta őket egy hazugsággal.

Erre Charles Gati, a new-yorki Columbia Egyetem professzora így emlékezett: Fekete azt mondta a pártembereknek, hogy ne aggódjanak, mert Magyarországnak van még 3 milliárd dollár értékű aranytartaléka. Tehát, ha a 8 milliárd dolláros adósságból levonjuk a 3 milliárdot, akkor a teljes tartozás csak 5 milliárd dollár.

Természetesen a nyugaton használatos elszámolási forma szerint ez a kivonási művelet nem értelmezhető, de a kommunista vezetők lenyelték az indokot. Így az eladósodás tovább folyt és 1986 végére a magyar államadósság már meghaladta a 11 milliárd USA dollárt.

Az igazi sokkterápia az lett volna, ha megtagadták volna azoknak a visszafizetést+kamatot akik adtak kölcsönt a diktatúrának, amivel segítették azt tovább élni.
Tudom, hogy ezt nem lehetett megtenni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés