Harcolunk a szemétkaja és a veganizmus ellen – Paul Ariès a Mandinernek

2020. február 5. 11:40
A vegánok gyűlölik a természetet; ellenben az, hogy megtanuljunk jól enni, ugyanolyan fontos, mint az olvasás, írás, számolás elsajátítása – vallja Paul Ariès. A francia gondolkodó egyszerre harcos ellensége a radikális veganizmusnak, az ipari szemétkajáknak és minden olyan törekvésnek, ami szerinte „a táplálkozás és a földművelés közötti több évezredes kapcsolatot számolná fel”. Interjúnk.

Mióta megkondult a klímavészharang, egyre többen hirdetik a vegán életmód szükségességét, sokasodnak a húsevők és az állattenyésztők felelőtlenségét elítélő szólamok. Valóban le kell mondanunk a húsfogyasztásról, hogy megmenthessük a bolygót? A baloldali francia gondolkodó, Paul Ariès nem így gondolja. Tavaly Lettre ouverte aux mangeurs de viandes qui souhaitent le rester sans culpabiliser (Nyílt levél a húsevőkhöz, akik szeretnének bűntudat nélkül húsevők maradni) címmel könyvet adott ki, amiben kifejti, miért velejéig hamisak a világmegváltó vegánok állításai, és feltárja a mozgalom sötét, szektás oldalát, valamint kapcsolatát az anti- és transzhumanista körökkel.

Paul Ariès 1959-ben született, ifjúkorától kezdve radikális baloldali körökben mozgott, részt vett a diákszakszervezetek munkájában, de a kelet-európai disszidenseket támogató akciókban is. A politológusi végzettségű Ariès egyike a nemzetközi antikapitalista, globalizációellenes és nem-növekedési mozgalom legfontosabb alakjainak. Tanulmányozta a szektákat (így például könyvet írt a szcientológiáról), ám életművének jelentős részében a táplálkozás szociológiai és politológiai vetületeivel foglalkozott. Élesen bírálja a McDonald's-hoz hasonló globális gyorsétterem-láncokat, a „szemétkaját” és a sztenderdizációt – A McDonald's gyermekei című munkája nemrégiben magyarul is megjelent.

A Mandiner francia értelmiségiekkel készült interjúsorozatának előző részeit ezen a linken találják meg. Most Paul Arièst kérdezzük többek között a veganizmus erkölcsi alapjairól, a fajok megkülönböztetését elutasító antispecizmus rémisztő következtetéseiről, a gazdasági eliteknek a műhús-termeléshez fűződő érdekeiről.

***

 

Sok vegán erkölcsi okokkal magyarázza az életmódját; ahogyan ön fogalmaz, le akarnak számolni a zsákmányszerzés minden formájával. Milyen erkölcsi érveik vannak a mindenevőknek a vegánokkal szemben?

A kérdésében megfordítja az agresszió, a verbális és gyakran fizikai bántalmazás irányát. Nem a mindenevők bántalmazzák a vegánokat, hanem fordítva, úgy Franciaországban, mint a világ más részein.

Az állattenyésztőket gyilkosoknak, a henteseket SS-tiszteknek, a hústermékek gyártóit mentális betegeknek titulálják.

Nekem személyesen semmi bajom azokkal, akik nem esznek állati eredetű termékeket. Nemrégiben közöltem is egy írást egy francia vegetáriánus folyóiratban, amiben összefogásra szólítottam fel a nem-növekedés híveit, a környezetvédelmi aktivistákat és a vegetáriánusokat. Emellett az általam szerkesztett Les Zindign(é)s folyóiratnak is számos vegetáriánus munkatársa van. 

Akkor mi a baj a veganizmussal?

Ha valaki saját elhatározásából úgy dönt, hogy nem fogyaszt állati termékeket, ugyanolyan legitim álláspont ez, mint a mindenevés. A baj azzal van, ha valaki meg akarja tiltani másoknak a húsfogyasztást és az állattenyésztés minden formáját – a paraszti állattenyésztést is ideértve.

A veganizmus nem egy modernebb neve a vegetarianizmusnak, hanem egy új politikai ideológia,

ami a biotechnológia által nyújtott új lehetőségeket – így az őssejtekből tenyésztett műhús-, műtej-, műtojás-, műsajt-, műbőr-gyártást – lovagolja meg. Ezért írtuk azt, hogy a vegánok a kapitalizmus hasznos idiótái, bár én ezt a megfogalmazást is túl finomnak érzem: a mozgalom vezetői nem csupán idióták, tehát jó szándékú, de megvezetett személyek, hanem valóságos trójai falovak.

Kiknek a „falovai” ők?

Ezek a figurák a „celluláris”, vagyis sejtalapú mezőgazdaság legkiválóbb házalói lettek, ahogy azt látjuk a nagy amerikai vegán vezető, Paul Shapiro vagy éppen a francia Antispecista füzetek esetében. Sok fiatal vegán úgy hiszi, és a média is ezt sugallja, hogy a kérdés az, megöljük vagy életben hagyjuk-e a tenyésztett állatokat. Ha megszüntetjük a hústermékek fogyasztását, felszámoljuk az állattenyésztést és vele a tenyésztett állatokat is. Egy állatok nélküli világ réme sejlik fel előttünk, annál is inkább, mert a vegánok egy része a társállatok kiirtását is követeli, arra hivatkozva, hogy fizikailag kizsákmányolják őket. Egyesek még a vadállatokat is eltüntetnék, mert a természetben több a szenvedés, mint az öröm. Az említett Antispecista füzetek két számot is szentelt ennek a kérdésnek. Az antispecista, vagyis a fajok megkülönböztetését elutasító vegánok nem csupán a húsevést utasítják el – bár marketingszempontból ezt emelik ki –, hanem a mézfogyasztást is, a gyapjú pulóvereket, a bőrcipőket.

Tiltakoznak a vakvezető kutyák alkalmazása és a patkányirtás ellen.

Nem értem tehát, miféle etikai alapról beszélnek a vegánok. Abban a küzdelemben viszont nagyon is látok erkölcsi töltetet, amit egyes mozgalmak a költségminimalizált állatifehérje-előállítás ellen folytatnak, ami szörnyűséges helyzetbe hozta az állatokat, a tenyésztőket, a vágóhídi munkásokat. Erkölcsös azok álláspontja is, akik kiállnak a tenyésztés helyén történő állatvágás mellett: ez a gyakorlatot Franciaországban csupán nemrégiben engedélyezték.

Miképpen ismerkedett meg az antispecista mozgalommal?

Húsz éve egy szektaellenes francia kormányzati szervezet munkatársaként olyan csoportokkal foglalkoztam, mint az Eutanázia Egyháza vagy a VHEMT rövidítés alatt ismert Mozgalom az Emberiség Önkéntes Kipusztulásáért. Így ismerkedtem meg az amerikai kontinensen működő antispecista hálózatokkal. Egy szilárd alapokon álló ideológiát fedeztem fel, olyan gondolkodókkal, mint például Peter Singer, az állatok felszabadításának atyja, akit a 21. század „leghatékonyabb filozófusának” neveztek. Ezek a körök nemigen tárgyalták az élelmezés kérdését, annál inkább foglalkoztak az orvosi kísérletezéssel, mivel az ipar még nem találta fel a műhús-termelést. Nyomozásomról aztán több könyvet is írtam, például Az állatok felszabadítása vagy új terroristák? címűt. Az állatokkal való közösségvállalás először nem tűnt ellenszenvesnek, csak aztán Singer

olyan fejtegetésekkel folytatta, mint hogy egy ép kiskutya érdemesebb a törődésünkre, mint egy csecsemő, egy fogyatékos vagy egy szenilis vénember.

Arról is írt, hogy egy csecsemő meggyilkolása soha nem lehet egyenlő azzal, ha egy felnőttet ölnek meg. Rámutattam, hogy elméleti síkon Singernél semmi sem zárja ki a zoofília elfogadását. Válaszul besároztak, fenyegetéseket kaptam, amiért sértegetni merészeltem az antispecizmus és a veganizmus főalakját. A helyzet azonban az, hogy Singer egy őszinte értelmiségi, és nem sokkal később közölt egy Heavy Petting című szöveget, amiben a zoofíliát legitimálja, amennyiben az a partnerek beleegyezésén alapul…. Felhívnám a figyelmet arra, hogy Singer távolról sem a legantipatikusabb vegán gondolkodó: ő például mindig konzekvensen elítélte, ha tanítványai henteseket, állattenyésztőket, kutatókat bántalmaztak. Beismerte, hogy nem száz százalékig vegán, és azt is kijelentette, ha biztosak lehetnénk abban, hogy boldog állatok húsából táplálkozunk, nem emelhetnénk ez ellen erkölcsi kifogást. Elsődlegesen azért vagyok antispecista-ellenes, mert szeretném megvédeni az emberi faj egységét. Azért vagyok antivegán, hogy védjem a tenyésztett állatok jogát a létezésre, nem is beszélve a több mint egymilliárd parasztról, akik állattenyésztésből élnek.

Újfajta faji politika

 

Aymeric Caron, a befolyásos francia újságíró és környezetvédelmi aktivista ugyanakkor egyenesen az „új humanizmust” látja az antispecizmusban.

Aymericnek joga van arra, hogy humanistának és környezetvédőnek mondja magát, az antispecizmus azonban környezet- és emberellenesség: teoretikusai mindig is világosan fogalmaztak ezzel kapcsolatban. Beszédes Caron legutóbbi könyve, amiben az emberiség túlnyomó részét aljasnak minősíti, és ódát intéz a mesterséges intelligenciához – még a politikai demokrácia terén is kívánatosnak látná ennek működését. Caron a könyvében a következő példával kívánja megfogni a „specistákat”: képzeljük el, hogy választanunk kell a háziállatunk és egy ember élete között. A társadalmi normák hatására ösztönösen utóbbi felé hajlanánk, ám ez szerinte „őszintétlen” reakció. Tudnunk kell ugyanis, hogy ki az az ember, akit megmentenénk: „ha egy erőszaktevőről vagy gyermekgyilkosról van szó, gondolkodás nélkül az állatunk élete mellett döntenénk, minthogy képtelennek tűnne feláldozni egy élőlényt – még ha nem is emberi lény – azért, hogy megmentsünk egy gonosztevő embert”. Caron aztán hozzáteszi: „Ami engem illet, szinte kizártnak tartom, hogy az egyik macskám feláldozása mellett döntsek egy haver, egy kolléga vagy egy ismeretlen személy megmentése érdekében. Szimplán azért, mert jobban ismerem a macskáimat, több igaz pillanatot éltem meg velük, több érzelmet tanúsították irántam, megbíznak bennem, és úgy gondolják, soha nem árulnám el őket. Szimplán azért, mert jobban szeretem őket, és ők is jobban szeretnek engem.” Caron tehát nem az állatokat menti meg, hanem az „ő” macskáját. Amikor aztán L’Express nevű hetilap egy asztalhoz ültetett bennünket,

Aymeric azzal próbált sarokba szorítani, hogy átfogalmazta kérdését: a macskámat menteném-e meg, vagy Hitlert.

Gondolkodás nélkül Hitlert menteném meg, hogy később elítélhessék, és megakadályozhassuk a nácizmus visszatérését. Hitlert menteném meg már csak azért is, hogy felhívjam a megvezetett fiatal vegánok figyelmét: a fő náci méltóságok mind vegetáriánusok voltak… Nem úgy áll tehát a helyzet, hogy az egyik oldalon a kedves vegák és vegánok állnak, a másikon meg a gonosz mindenevők. De nem is a kedves mindenevők és a gonosz vegánok harcáról van szó: az állatok eltörlésén igyekvő „abolicionista” vegánok és az állattenyésztés körülményeinek javítását szorgalmazó „welfarista” vegánok között húznám meg a választóvonalat. Előbbiek ellen küzdök, utóbbiakkal közös harcot szeretnék vívni.

Úgy fogalmaz, „a veganizmus divatozik, hála a fősodratú médiumok és a davosi Világgazdasági Fórum támogatásának”. Az elitek miért igyekeznének promotálni a vegán táplálkozást? Ez nem ellentétes a gazdasági érdekeikkel?

A kapitalizmus csupán egy dolgot ismer: a profitrátát.

A veganizmust ma három nagy lobbi emeli fel.

Ott van egyfelől a webóriások, a Google, az Apple, a Facebook, az Amazon, a Microsoft lobbija, amik felesleges készpénzvagyonukat egy rendkívül spekulatív jellegű és nyereséges szektorba, a sejtalapú mezőgazdaságba fektetik be, ami a műhús- és műtojás-termelés után a mesterséges növényi táplálékok, műgyümölcsök és műzöldségek termelésével is bővülni fog. Persze ez nem gátolja meg a műhúsgyártást finanszírozó Bill Gatest, hogy befektessen azokba a projektbe is, amik genetikai módosítás útján biztosítanák, hogy a tehenek több hasznot hozzanak. Az üzlet, az üzlet – az üzlet az erkölcsük. Ott van aztán a „mocskos hús” lobbija, ami az állattenyésztés rettenetes körülményeiért felelős, és amely ma „tiszta” vagy „etikus” húst igyekszik eladni nekünk: így például a világ első számú mocskoshús-termelője, a Tyson Food vagy a Nestlé vegán hústermékeket dobtak a piacra. Végül pedig a biztosítótársaságok lobbiját kell említenünk, amelyek a járványok miatt immár nem látják eléggé jövedelmezőnek az ipari állattenyésztést, és a sejtalapú mezőgazdaság és a veganizmus fejlődését szorgalmazzák.
Nem összeesküvés-elmélet ez, mindez világosan le van írva, a cégek már azt számolgatják, hogyan fog megtérülni a befektetésük. Élet-halál-harc folyik a kapitalizmus különböző frakciói között: egyes ósdi szektorok ragaszkodnak a mocskos húshoz, mások a műhúst terjesztenék el. Van valami obszcén abban, ahogyan a bolygó nagyjai, akik éppen csak kiszálltak magánrepülőgépükből, arra hívják fel a kisembereket, hogy ne egyenek többé húst…

Úgy látja, a veganizmus a transzhumanizmus felé nyit mutat, ami technikai eszközökkel számolná fel az emberi létezés hagyományos korlátait. Pontosan miben rejlik a kapcsolat a két ideológia között?

A vegánok nem környezetvédők, még kevésbé szuper-környezetvédők:

gyűlölik a természetet, mivel a zsákmányszerzés a természet jelképe.

Épp emiatt azt hirdetik, hogy a biodiverzitás önmagában nem kincs, mivel a ragadozó fajok „rosszak”. Nehéz mást látnom ebben, mint a gnózisnak, ennek az ősi vallásos áramlatnak a visszatérését, ami gonosznak minősítette az anyagot. Azok a kategóriák, amikben a vegánok gondolkodnak, éles ellentétben állnak a környezetvédők kategóriáival. A környezetvédők fajokban, a biodiverzitás védelmében gondolkodnak, míg a vegánok állati egyénekben. A környezetvédők bizalmatlanok a technotudománnyal (a GMO-val, a nukleáris energiával, az élelmezési biotechnológiával) szemben, míg a vegánok a szerelmesei ennek, sokan pedig egyenesen a transzhumanizmus hívei, ami az emberiséget technikai segédeszközökkel javítaná fel, sőt a halált is legyőznék, amiből a vegánok egyértelműen nem kérnek. Úgy látom, az antispecizmus nem csak az élővilághoz, de a halálhoz való viszony válságát is mutatja, hiszen a halál része az életnek, az élet a halálból születik. A halál ilyesfajta kiüresítése valódi antropológiai kockázat: csupán akkor leszünk képes felelősségteljesen eljárni a környezetvédelem kérdésében, ha a halált visszahelyezzük az élet középpontjába – nem azért, hogy morbid lényekké váljunk, épp ellenkezőleg: azért, hogy tudatosítsuk magunkban önnön határainkat, véges természetünket. Merem remélni, hogy a halandó voltával tisztában lévő ember könnyebben elfogadja a bolygó határait is.

Az antispecisták többsége támogatja a gondolatot, hogy egy feljavított emberiség, egyfajta felsőbbrendű ember felé kell haladnunk. Olyan transzhumanista, vegán antropocén korról álmodnak, amiben az ember uralma alá vetik az élővilágot. A többi transzhumanistától abban különböznek, hogy a nem emberi élőlényeket is feljavítanák, irányítanák a természetet, leszámolnának a darwini evolúció törvényeivel. Az akaratuk ellenére vegánná tett macskák ékes példáinak ezeknek a fantazmagóriáknak. Az olyan központi figuráknak, mint az antispecizmus és transzhumanizmus gurujának, David Pearce-nek a gondolkodása segít megérteni, mi rejlik a médiában szereplő vegánok nemes érzelmektől fűtött megnyilatkozásai mögött. Még egyszer hangsúlyozom: az antispecizmus elmaszkírozva halad előre, elrejti valódi szándékait. Ez a kettős beszédet meg is teorizálják, felvállalják, mivel a közemberek nem képesek megérteni a legkonzekvensebb vegánok nagybetűs Igazságát. 

Mégis: a klímakatasztrófa elkerüléséhez nem lenne szükség a húsfogyasztás csökkentésére?

Több mint harminc éve már írtam arról, hogy a gazdag országoknak kevesebb ipari hústerméket kellene fogyasztaniuk, ezzel biztosítva, hogy a szegényebb országok több paraszti terméket fogyaszthassanak – így pedig a környezetet is védenénk. A húsfogyasztás önmagában nem jelent semmit, meg kell határozni, pontosan milyen húsról beszélünk, hogyan állítják azt elő. Az ipari hústermelés katasztrófa a bolygó számára, a paraszti állattenyésztés viszont esély. A valódi ellentét nem az állati és a növényi eredetű fehérjék közt van, ahogy a vegánok állítják, hanem az állati és növényi fehérjék ipari termelése és a paraszti földművelés és állattenyésztés között. Nem az állattenyésztés az oka a világban pusztító éhínségnek, hanem az önellátó gazdálkodás lerombolása, a biológiai szabadalmaztatás, az afrikai földek felvásárlása, az élelmiszer-pocsékolás.

A vegán földművelés ugyanúgy képtelen lenne biztosítani nyolcmilliárd ember élelmezését, mint az ipari rendszer.

Ha helyettesíteni kívánják az állati trágyát, csak még több műtrágyát és növényvédő szert használnának, amellyel még inkább tönkretennék a talajt, a humuszt. Nem hibáztathatjuk a paraszti állattenyésztést a klímaváltozásért sem. A tehénlegelők szén-dioxid-megkötő területek: egy hektárnyi legelő évenként tonnányi szén-dioxidot nyel el. Az állattenyésztés az ivóvízválságért sem felelős: a vegánok szerint 15 ezer liter víz kell egy kilónyi marhahús előállításához, azonban összemossák az előállításhoz valóban felhasznált „kékvizet”, ami az összes víz 3 százalékát jelenti, a tisztításra, karbantartásra használt „szürkevizet” (szintén 3 százalék), valamint az esővizet (94 százalék). Azt is hozzátenném, hogy az állati eredetű fehérjék nem összehasonlíthatók a növényiekkel, utóbbiak ugyanis nehezebben épülnek be a szervezetbe.

A vegánok elítélik a húsfogyasztást, mivel az állatok megölésével jár együtt. Csupán azt felejtik el, hogy a földművelés sokkal több állatot pusztít el, mint az állattenyésztés, még ha nem is ugyanazokat. Minden kertész tudja, hogy fel kell áldozni a meztelencsigákat azért, hogy salátát ehessünk; ugyanez a helyzet a krumplibogárral meg a burgonyával. Az állatok legnagyobb arányú mészárlását az ipari földművelés hozza magával: különösképpen a földigiliszták járnak pórul, akik az összes állat együttes tömegének 70 százalékát teszik ki! 

Hangsúlyozza, hogy a gyűlölet belengi az egész vegán mozgalmat. Mi magyarázza ezt a szélsőségességet? Ön is kapott gyűlölködő reakciókat az állásfoglalásaiért?

A radikalizmus nem zavar, elvégre hosszú ideig részt vettem radikális baloldali fórumok szervezésében. Az zavar, hogy rossz ellenséget pécéznek ki maguknak. Mint mindenki, aki szembeszáll a vegánokkal, nekem is kijutott a sértésekből és fenyegetésekből, de nem itt van a probléma. Feltenném a kérdést az L214 nevű francia állatvédő szervezet vezetőinek: titeket, veterán anarchistákat, nem zavar, hogy egy a Szilícium-völgyhöz köthető amerikai lobbitól kaptatok támogatást? Nem zavar titeket, hogy magatok ellen fordítjátok az antiproduktivista körök túlnyomó részét? A szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország aktivistáitól pedig azt kérdezném meg: nem zavar titeket, hogy néhány képviselőtök a vágóhidak bezárását szorgalmazza, miközben hivatalosan kiálltok a paraszti állattenyésztés mellett? 

Említettem már az anyagot gonosznak tituláló gnózis visszatérését, a vegánokat, akik szerint az emberi zsákmányszerzés csupán csepp a tengerben, és le kell számolni az állati zsákmányszerzéssel is, vagy genetikai eszközökkel, vagy az állatok kiirtása útján. Azt mondják, etikailag elfogadhatatlan, hogy a nagyobb hal megegye a kishalat. Ezek az antispecisták egy gyermeteg mindenhatósági szindróma áldozatai,

új isteneknek képzelik magukat, akik meghatározhatják, mely fajoknak van joguk a létezésre.

Boszorkánytanoncok ezek, és nagyon egy hullámhosszon vannak a modernitás legrosszabb jelenségeivel… Már húsz évvel ezelőtt is léteztek vegán terrorcsoportok, támadások ezreit követték el farmok, vágóhidak, éttermek ellen. Az igazi probléma azonban nem ezekkel a terrorcsoportokkal, hanem a terrorisztikus gondolkodásmódjukkal van.

A traktoros akció Millau-ban

Térjünk át más vizekre: évtizedekkel ezelőtt – olyan globalizációellenes aktivistákkal vállvetve, mint a korábbi zöld EP-képviselő José Bové – háborúba indult a szemétkaja ellen, könyveket írt „a társadalom McDonald’s-izációjáról”. Milyen a gyorséttermek elleni harc mérlege?

Nehéz eldönteni, hogy félig telt vagy félig üres pohárként lássuk-e a helyzetet. A hírhedt 1999-es akciót megelőzően, amikor francia parasztok szétszedték a millau-i Mekit, egy előadással járultam hozzá az akció előkészítéséhez, majd a per során tanúként szólaltam fel a vádlottak mellett. A táplálkozásról szóló vita kétségtelenül nem az igazi, annál is inkább, mert a veganizmus a vita depolitizációjára tör. Ezért is írtam alá Jean Zieglerrel, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet volt szóvivőjével és Carlo Petrinivel, a nemzetközi Slow Food-mozgalom alapítójával egy felhívást, ami elmagyarázza, hogy a mindenevők nem felelősek a világban pusztító éhínségért. Ha hiszünk a vegánoknak, a valódi ellenfél immár nem a gyorsétterem-óriások, a Meki, a Coca-Cola, a Nestlé és a többiek, nem is az olajvállalatok meg légitársaságok, hanem a tejet szopó kisbabák meg azok, akik szeretnek kecskesajtot enni. A táplálkozásról szóló vitát ugyanakkor előre viszik az olyan csoportosulások, mint a parasztok érdekeit képviselő Via Campesina, a slow food hívei, a termelői szervezetek. Nyilatkozatunkat, amiben kiálltunk a paraszti állattenyésztés mellett, és visszautasítottuk a „húsmentes hétfőhöz” hasonló hamis gondolatokat, nagy számban támogatták ezek a körök.

Szóval továbbra is harcolunk a szemétkaja ellen, de új frontokon, mint például a menzáké: a helyhatósági választásokon például azért harcolunk, hogy az iskolai menzákat önkormányzati szervek irányítása alá vonják, így biztosítva a helyhez és évszakhoz igazodó, kevésbé víz- és húsigényes, vagy másféle húsokat felhasználó táplálkozást, a helyszínen elkészített ebédeket, mindezt pedig az ingyenes iskolai étkeztetés keretében.

Az, hogy megtanuljunk jól enni, ugyanolyan fontos, mint az olvasás, írás, számolás elsajátítása. 

Arról is beszélt, hogy egy „falánk szocializmus” híve; mennyiben térne el ez a szocializmus a mai baloldal más áramlataitól?

Szeretem úgy meghatározni magamat, mint a növekedés kritikusát, aki egyben a jól-lét szerelmese. A baloldalon és a környezetvédelmi körökben nem utasíthatjuk el többé a korlátokat. Eljött az ideje, hogy olyan fegyverként használt szavak, mint antikapitalizmus, nem-növekedés, az építő jellegű kifejezések felé mozduljunk el: relokalizáció a globalizációval szemben, lassulás a sebesség kultuszával szemben, kooperatív szellem a versenyszellemmel szemben, ökológiai tervezés a piac uralmával szemben, ingyenesség az áruvá tétellel szemben. Sok vegánnal szemben nem vagyok monomániás: az igazi harcot számomra az ingyenesség körének megvédése és kiterjesztése jelenti. Mozgósítanunk kell azonban magunkat a sejtalapú mezőgazdaság veszélyével szemben, amely a táplálkozás és a földművelés közötti több évezredes kapcsolatot számolná fel.

Összesen 105 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A junkfood ellen könnyű harcolni - nem eszed meg.

Az a borzasztó, hogy ebben a tébolyodott világban lassan mindenki úgy érzi, hogy harcolnia kell! Minden csoportnak, oda, és vissza:
A fiatalok az öregek ellen a vidékiek, a városiak ellen, a homoszexuálisok a heterók ellen, a vegánok a mindenevők ellen, a gyereket nem akarók, a nagycsaládosok ellen, a. kényelemszeretők a sportosak ellen, a kutyatartók, a kutyát nem tartók ellen.....és a végtelenségig lehetne sorolni.....
Elképesztő látni, hogy az emberi faj, mennyire képtelen több ezer éve, legalább egy kicsit megtanulni azt, hogy békességben éljen egymással, legalább egy országon, de minimum egy családon belül! És mindenki meg akarja nyerni a csatát! Illetve, dehogy a csatát. A háborút!
Nem akarjuk tudomásul venni, hogy vannak szokások, életmódok, ami magánügy. Ilyen például az evés is. Honnan veszi BÁRKI a jogot, hogy a másik embertől megkövetelje azt, hogy úgy egyen ahogy ő eszik. Vagy miből gondolja valaki, hogy joga van megváltoztatni a karácsonyi, vagy húsvéti hagyományokat, csak azért mert ő idejétmúlt "poros" dolognak tartja.
Sajnos ez nem vezet sehova. Illetve vezet. A teljes pusztulásba, de az mindenkire vonatkozik. Az ilyen harcoknak és háborúknak soha nem lesznek győztesei.

" Az ilyen harcoknak és háborúknak soha nem lesznek győztesei."

Még te sem "kedves diszlájkoló", akár tetszik, akár nem!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés